„Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem…” Bessenyei György, Magyarság, 1781

Történelmet szerető magyar fiatalként gyorsan kialakul bennem egy ellenszenv az világnak arcátlanul hazudó, gyarmatosító logika ellen. Ennek mesterei mindig is az angolszászok voltak, és ők fejlesztették tökélyre a az erősek ”furcsa, de követendő igazságának” logikáját.

Talán emiatt tartottam magam távol sokáig az angol nyelvtől, és be kell vallanom, hogy 2017-ben sem a magam jószántából kezdtem el tanulni a ”világnyelvet”. Be kellett látnom, hogy egyre kevesebb ismeret jut el hozzánk az általam ismert három másik nyelven, de arra is nagyon kellett figyelnem, hogy a mindent leegyszerűsítő logikájuk ne költözzön be a tudatom mélységeibe. Nem volt célom az ellenállás. Meg akartam őket érteni. Őket, a magukat csak a ”győztes” oldalon elképzelni tudó embereket.

Nekem gyermekkorom óta evidenciának tűnt, hogy egy küzdelemben mindig a védtelenebb, a gyengébb oldalára kell állni, vagy legalábbis szurkolni neki. A természetes magyar lovagiasságot és nagyvonalúságot az sem zavarja, ha ezért a hozzáállásért ”örök vesztesnek” tartanak bennünket. Aztán rájöttem, hogy valójában ők is nagyon hasonlóak hozzánk. Ők is érzik és tudják a ”természetes erkölcsöt”, de mesterien elsajátították annak módszereit, hogy ennek iránymutatásait elnyomják magukban. Megtanultam a ”Money-making strategy” (How to Make Money) mindenekfelettiségét, és annak örök érvényű törvényét, hogy

azok az emberek nem fogják, nem akarják megérteni az igazságot, akiknek a fizetésük, életszínvonaluk, világképük szilárdsága függ attól, hogy ne értsék azt.

Az az gazdasági rendszer, amelyet a profitra építettek, teljesen szembemegy a Teremtés minden szabályával. Az általuk sokat emlegetett ”klímaválság” az általuk kitalált gazdasági rendszer következménye és minden profit és extra profit mögött valójában nem innováció, hanem a emberek, kultúrák és az Élet kifosztására törekvő mechanizmusok vannak. Akkor, amikor az angolszászok vagy a Nyugat ”menteni” akarják a világot, meg akarják ”akadályozni” a háborút, mindig az az érzésem támad, hogy ilyen lehet, amikor a gyilkos a tett helyszínén jelzi, hogy nincs alkalmasabb személy a nyomozó és a bíró szerepére, mint ő.

A közelgő világháború, a ”nagy újraindítás” és a ”totális kontroll” bevezetése előtt már egyre inkább értjük Johann Gottfried von Herder 1791-ben leírt megállapításait:

„A spanyol kegyetlenkedésekről, az angolok zsugoriságáról, a hollandok hideg arcátlanságáról, amelyről a hódítási őrület mámorában hősköltemények születtek, ma olyan könyveket írnak, amelyek vajmi kevéssé válnak a hódítók dicsőségére, és inkább arra alkalmasak, hogy ha másutt is léteznék összeurópai szellem, nem csupán a könyvekben, akkor a Föld valamennyi népe előtt szégyenkezniük kellene az emberiség sérelmére elkövetett bűncselekményeik miatt. Nevezze meg valaki azt az országot, ahová az európaiak tették be a lábukat. és nem követtek el szinte örökösen olyan bűnöket, mint a jogsértések, az igazságtalan háborúk, a harácsolás, csalás, elnyomás, a betegségek és kártékony szokások terjesztése a védtelen, jóhiszemű emberek között. Világrészünk nem a bölcs, hanem az arcátlan, erőszakos, szipolyozó része a Földnek; nem kultúrát teremtett, hanem elpusztította a népek saját kultúrájának csíráit, ahol és amikor csak tehette. Egyáltalán, mit jelent a kényszerű, idegen kultúra? Az a művelődés, amely nem a honi körülményekből és szükségletekből nő ki? Elnyomást és torzulást, vagy éppenséggel végromlást…”

„Bárcsak minden nemzetnek lett volna elég esze és ereje, hogy így mutasson ajtót az európaiaknak! Ha ezek után még szemtelenül előadjuk, hogy a világnak ez a meggyalázása a Gondviselés célját szolgálta, amely azért adott nekünk hatalmat, ravaszságot és eszközöket, hogy a világ fosztogatói, bomlasztói, bujtogatói és elpusztítói legyünk, ki ne borzadna el ettől az embereket megvető pimaszságtól? Persze őrültségeinkkel és gaztetteinkkel is eszközök vagyunk a Gondviselés kezében, ez azonban nem a mi érdemünk, hanem talán éppen azt szolgálja, hogy nyughatatlan, ördögi tevékenységünkkel a legnagyobb gazdagságban is szegények maradjunk, hogy vágyak gyötörjenek bennünket, elernyesszen a bujálkodó restség, s a rabolt méregtől undor és unalom közepette haljunk meg.” (Johann Gottfried von Herder: Gondolatok az emberiség történetének filozófiájához, 1791.)

Jó, de merre menjünk mi magyarok? A „kis” ország mit kezdjen azzal az óriási erőfölénnyel, ami körülveszi őt. „Nem állhatunk elé egy gyorsvonatnak, kevesek vagyunk hozzá!” – mondják a belátók. „Mi a nyugathoz tartozunk és nincs más dolgunk, mint azt mondani, amit ők elhatároztak! Különben ki leszünk közösítve” – mondják a „haladó europérek”. Nyugati elkötelezettségünknek már nincsenek meg a biztonsági, gazdasági és kulturális garanciái. Jól látható, hogy a NATO-n belül is létezik egy „angolszász NATO”. A „hírszerző hatalmakat” nem érdekli, hogy más országok mennyire jól tanulták meg az „angol segédigéket” és a „módbeli segédigéket”, bármikor feláldozzák őket céljaik elérése érdekében. Érezné ezt már Európa is, ha nem hagyta volna, hogy olyan vezető réteget rakjanak a nyakába, amely hajlandó elárulni a saját érdekeit.

Az angolszász NATO nem véd, hanem felhasznál bennünket, az általuk megálmodott gazdasági rendben nekünk az áldozat szerepét szánták, a nyugati kultúrából pedig a progresszió eltűntet mindent, amit valaha is becsültünk bennük.

Mi maradt nekünk az „amerikai álomból” és az „európai egység gondolatából”? A felismerés: Itt mindig másodrendű állampolgárok leszünk.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz-ukrán konfliktus kapcsán jelezte, hogy az ő véleménye szerint a nyugati vezetőknek számos fóbiájuk van.

„A nyugati vezetők kivételesnek hiszik magukat, és a nagyságtudat és az irracionális félelmek vezérlik őket. Tudjuk, hogy nyugati barátainknak sok fóbiájuk, sok komplexusuk van. Van felsőbbrendűségi komplexusuk, a tévedhetetlenségi komplexusuk, és azt hiszem, van némi paranoiájuk is. Minden olyan folyamatot, amely nem foglalja magában a Nyugatot, amelyet a Nyugat nem ellenőriz, ellenzéknek, az uralmuk kihívásának tekintenek. Legfőbb ideje, hogy leszokjanak erről a szokásukról”.

A megjegyzéseket Lavrov akkor tette, amikor megvédte Moszkva ellenállását az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel szemben, akiket Oroszország azzal vádol, hogy gusztustalan módszerekkel kényszerítik rá akaratukat más nemzetekre.

„Az a törekvés, hogy Oroszországot gazdasági szankciókkal és diplomáciai elszigeteléssel büntessék válaszul Ukrajna megtámadására, amelybe Washington az egész világot be akarja vonni, a legújabb példa erre. Az angolszász szövetség arcátlansága nem ismer határokat, és erre minden nap kapunk megerősítést. A Nyugat minden nap, kivétel nélkül minden fővárosba elküldi követeit és küldötteit… ultimátumokat és zsarolásokat. Oroszország örömmel látja, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika legtöbb országa ellenáll a nyomásgyakorlásnak” – mondta Lavrov.

„Ezek a nemzetek nem akarják veszélyeztetni nemzeti méltóságukat és szolgafiúként rohangálni, hogy [a Nyugat] nevében végezzék el a házimunkát” – mondta.

„Az ő hozzáállásuk nem újdonság, és az európai gyarmatosítás modern változata. Szerencsére a történelem a világ multilaterális jövőjének kedvez, így a nyugati nemzetek, amelyek megpróbálják megőrizni domináns státuszukat, az emberiség természetes fejlődése ellen cselekszenek”

Lavrov szerint a Nyugat azon jogosultságának érzése, hogy a világgal saját belátása szerint bánjon, gyakran katasztrofális következményekkel jár. „Ez volt a helyzet az 1990-es években Jugoszláviával, amelyet leromboltak, amikor az USA úgy döntött, hogy érdekei ezt megkövetelik, Irakkal 2003-ban, amikor az USA hamis ürügyekkel szállta meg az országot, és Líbiával 2011-ben” – mondta Lavrov.

„Persze, Irakban és Líbiában is autoriter rezsimek voltak, de ott nem voltak terroristák. Nem voltak állandó harcok és katonai provokációk. Ez a nyugati államok mentalitása. Azt hiszik, hogy a biztonságuk az egész világtól függ, és ezért nekik kell uralniuk a világot” – tette hozzá.

„Az Ukrajnában zajló válság ugyanebből az okból ered, vagyis az orosz nemzetbiztonság nyugati semmibevételéből. Évtizedeken át egyszerűen figyelmen kívül hagyták Moszkva ellenvetéseit a NATO európai bővítésével szemben, és a fenyegetés megfékezésére a katonai opció felé terelte Moszkvát” – mondta.

Oroszország február végén támadta meg Ukrajnát, miután Kijev nem hajtotta végre az először 2014-ben aláírt minszki megállapodások feltételeit, és Moszkva végül elismerte a donyecki és luganszki köztársaságokat a Donbasszban. A német és francia közvetítéssel létrejött jegyzőkönyvek célja az volt, hogy a szakadár régiók különleges státuszt kapjanak az ukrán államon belül. A Kreml azóta követeli, hogy Ukrajna hivatalosan is nyilvánítsa magát semleges országnak, amely soha nem csatlakozik az Egyesült Államok vezette NATO-hoz. Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz offenzíva teljesen indokolatlan volt, és cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint a két köztársaság erőszakos visszafoglalását tervezi.

Újból megismétlem: ez a háború a világ szégyene. Ettől a hazug politikai vezetéstől nem vártunk el mást, mint hogy legalább a békét tartsák fenn. Most pedig ahelyett, hogy megszabadulnánk a minimális elvárásokat sem teljesítő politikai vezetőktől, a tetthelyen a gyilkosok kezébe adjuk a nyomozói és a bírói feladatokat.

Ukrajna sorsa megmutatja, hogy mit is várhat valaki a „totális partnerség” állapotától. Ukrajna sorsára juthatunk mindannyian.

Továbbra sem értem, hogy miért is kell még a nyugati döntéseket kritizáló szakembereknek is mantraszerűen elismételni, hogy Ukrajna nem tehet semmiről és gonosz agresszió áldozata. Miért teszünk úgy, mintha ott nem élnének oroszok, miért áldozzuk be mi, magyarok az ott maradt nemzettársainkat, és

próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy csak az ukránok egy kis része vall szélsőséges ideológiákat, miközben legalább egy nemzedéket neveltek már át ott nemzetiszocialista eszmékkel.

Ukrajna vezetői eddig többször is kinyilvánították, hogy meg akarnak szabadulni az orosz lakosságtól. 1991-ben az ukránok még nem tudták elképzelni, hogy Oroszországgal bármilyen konfliktus is kialakulna, de ekkor már feleskették az ukrán tiszteket arra, hogy vállalják az oroszok elleni harcot.

Már Julia Timosenko (2014.04.18, Berlin) is kijelentette, hogy atomot is bevetne, és még felperzselt földet sem hagyna Oroszországban. Fejbe lőné Putyint és az „átkozott oroszokat“.

„A pi..ába. Fegyvert kell ragadnunk és ki kell irtanunk ezeket az istenverte kazapi oroszokat a vezetőikkel együtt. Fegyverbe hívom az egész világot, hogy ne maradjon Oroszországból … a pi..ába is… csak egy felperzselt mező. Kinyírjuk őket atommal.”

Mi még emlékezünk arra, hogy 2014.02.21.-én a Janukoviccsal szemben álló erők megállapodást írtak alá azzal kapcsolatban, hogy erőszak elkerülése érdekében kivárják a mandátuma tavasszal lejáró végét, és megelégednek azzal, hogy nem indul újra a választásokon. A megállapodást Steimeier német és Sikorski lengyel külügyminiszterek, valamint francia és orosz diplomaták előtt írták alá. A megállapodás alapján semmiféle erőszakra nem lett volna szükség az ellenzék részéről. Mindenkinek elégedettnek kellett volna lennie. Ennek ellenére már a következő napon a „külső késztetés hatására” felrúgták a megállapodást, és hajtóvadászatot indítottak az elnök ellen. Meg akarták ölni, az életét csak az orosz különleges szolgálatok beavatkozásának köszönhette. Minden nyugatiakkal kapcsolatos egyeztetésen jelen volt a szélsőségeseket képviselő Oleh (Oleg) Yaroslavovych Tyahnybok:

„Az igazi ukrán Ukrajnáért minden oroszul beszélő értelmiségit és minden Ukrajna-gyűlölőt bíróság és tárgyalás nélkül le kell lőni. Minden Szvoboda párttag összeállíthatja a településen élő Ukrajna-gyűlölők listáját. Nemcsak az oroszbarát, ukrán-ellenes pártok és szervezetek minden tagját kell kivégezni, hanem a románbarát, magyarbarát, tatárbarát pártokat is.”

„Ez csak egy haszontalan, orosz nyelvű biomassza… Így körülbelül öt-hatmillió embert ki kell írtani…”

Iryna Farion ugyanennek a pártnak volt a parlamenti képviselője:

„Egyetlen utunk van. Elpusztítani Moszkvát. Azért élünk, azért jöttünk a világra, hogy elpusztítsuk Moszkvát. És nemcsak a hazánkban élő moszkovitákat, hanem az európai biztonságot fenyegető egész fekete lyukat, amelyet le kellene törölni a világ térképéről.”

Az ezzel kapcsolatos korábbi információkat szinte már orwelli módon próbálják eltüntetni a világhálóról, de mi még emlékszünk arra, hogy milyen felvételek és telefonbeszélgetések szivárogtak ki az Ukrajnában folyó tudatos háborús előkészületekről.

Nyikita Mihalkov orosz filmrendező és Oscar-díja színész az Ukrajna halott c. dokumentumfilmjében megpróbálta a világnak elmagyarázni, hogy mi is történik itt valójában. A véleménye szerint a gyermekek befolyásolásával oroszgyűlölő ukránok egy teljes generációját nevelték ki.

Részlet egy 2016-os iskolai felvételből:

„Ha példának okáért valakit Mariskának hívnak (Hívják valamelyikőtöket Mariskának? ) – itt nincsenek Mariskák. Vagy a barátnődet Mariskának hívják? Akkor soha ne hívd a Mariskát Másának, mert ha Mása, akkor nem közénk tartozik. Oda kell mennie, ahol ezek a Másák élnek. Ha valakit hirtelen Petrojkának hívnak, vagy Pertricnek, akkor az nem ukrán fiú. El kellene mennie innen és meg kellene tanulnia, hogy hogyan kell ukránul helyesen szólítani.”

Az így nevelt fiatalok írták rá ezután a szakadár területek lévő iskolák pusztítása során a tüzérségi lövedékekre, hogy „a gyerekenek a legjobbat”.

Milliók éltek évek óta nyomorban, éhínségben, folyamatos háborús fenyegetésben, és a világ nem volt hajlandó hallani róluk. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezek az emberek egyszerűen csak elfogadják, hogy az ő dolguk csupán annyi, hogy „kihaljanak”.

Európa és a Nyugat egy szörnyeteget szabadított meg a láncaitól. A gyermekeket kínzó, kegyetlen gyilkosságokat végrehajtó szélsőségeseknek nem lehet megbocsátani. Nincs olyan körülmény, ami ezt indokolná. Az arcukat látva, elborzadva gondolunk arra, hogy mi lennek velünk, ha ez az őrület betörne ide hazánkba is. Ebben a háborúban nem a harci cselekmények jelentik az igazi veszélyforrást, hanem az „embertelen eszmék terjedése”, amely végtelen táplálékot szolgáltat a „mindent és mindenkit felfaló nagy sárkánynak”.

Ahhoz hogy megértsük, hogy mekkora változáson esnek át az emberek, idézzünk az akkor még humorista Zelenszkij egyik monológjából (2014.04.12):

„Jó napot Igor bácsi, Valya néni és Szása bácsi! Félelmeitek ellenére elmondom, hogy jól élek, már amennyire élek, de hamarosan biztosan még jobban, mert már három hete felvettek a Bandera-közösségbe. Ez itt teljesen normális Ukrajnában, másképpen nem lehet karriert csinálni. Ezt azonban nem kell nektek elmondanom, mert tudjátok ti magatoktól is. Nem kapok fizetést, de nem ez a legfontosabb. Engedélyezték, hogy pénzt és vagyontárgyakat vegyünk el az oroszoktól, ahogy régen a zsidókkal tettük. Aztán jött a legnagyobb Bandera-fan Kolomojszkij és betiltotta. Én most például angolul tanulok, hogy elfelejtsem az oroszt. Az amerikai zsoldosok, akik mindenben mellettünk állnak, segítenek nekem ebben. Az az újság, hogy másodszor is megházasodtam. Wadiknak hívják a férjemet. Számunkra, európaiak számára ez teljesen normális. Ma elnökünk, Barack Obama megígérte, hogy hamarosan csatlakozunk a NATO-hoz. Kezdetben persze az amerikaiak talpnyalóiként. Ha lehetséges, küldjétek el nekem Hitler Mein Kampf c. művét, mert abban minden le van írva. Reggel ki szoktam menni az erkélyre, hogy elvégezzem a reggeli tornát. A szívemtől a napig, így (náci karlendítést végez).”

Zelenszkij a beiktatási beszédében még a következőt mondta:

„Az első feladatunk a donbasszi konfliktus megállítása, hogy hőseinknek ne kelljen ott meghalnia. Mindenre készen állok. Nem félek nehéz döntéseket hozni. Kész vagyok elveszíteni népszerűségemet. Ha szükség lesz rá habozás nélkül kész vagyok elveszteni hivatalomat, csak azért, hogy béke legyen.”

Zelenszkij álmait is felfalta a ”sárkány”. Később már azt nyilatkozta, hogy ”nem mindenki ember, aki annak látszik, vannak hamisított egyedek is.”.

A múlt nyáron még a Macron vezette európai politikai vezetők egyetértettek abban, hogy a minszki megállapodásokat be kell tartani. Macron látogatása után Zelenszkij megígérte, hogy ennek megfelelően fog eljárni, de mihelyst a francia elnök kitette a lábát Kijevből, az állami televízióban bejelentették, hogy nem fogadják el az általuk aláírt megállapodást.

A háború kitörése előtt néhány nappal hívtam fel a figyelmet arra, hogy Zelenszkijnek a müncheni biztonságpolitikai konferencián mondott beszéde – miszerint kilépnek a Budapesti Memorandumból és ők ezután atomhatalomként aposztrofálják magukat – háborúhoz vezethet.

Nyikita Mihalkov orosz filmrendező a filmjének a végén megpróbál két kérdésre választ adni: Miért történik ma mindez, és kinek az érdekeit szolgálja?

„Van rá konkrét válasz. Hallgassa meg Paul Chrystit, a Columbia Egyetem professzorát, azt, amit 2014-ben mondott:

Szerkesztő: …ez azt jelenti, hogy a Nyugatnak nem áll szándékában Ukrajnát átengedni az oroszoknak?

Professzor: Mi köze van ehhez Ukrajnának? Egyáltalán nem számít, hogy Ukrajna egy entitás marad-e a világtérképen, vagy szétesik. Ukrajna fő feladata, Európa és Oroszország megosztása, oly módon, hogy az európaiak felhagyjanak az Oroszországgal folytatott kereskedelemmel és gazdaságukat teljesen az USA felé orientálják. Az, hogy közben mi történik Ukrajnával, az senkit sem érdekel. A februári, Janukoviccsal kötött megállapodás eleve kudarcra volt ítélve. Az ukrán ellenzék vezetői, valamint Franciaország, Németország és Lengyelország képviselői aláírták az egyezményt… Miért? Ha ugyanis ezt a megállapodást végrehajtották volna, akkor az ukrajnai vita lecsillapodott volna, és nem beszélhetnénk az Ukrajna és Oroszország közötti gazdasági kapcsolatok megszakításáról. Ezért volt szükség a megállapodások felrúgására. Oroszország és Európa egyaránt az új ukrán hatalom kiszámíthatatlanságának túszává vált. Ahhoz, hogy Európa megszakítsa a gazdasági kapcsolatait Oroszországgal, az európaiakat annyira meg kell félemlíteni az európai fenyegetéssel, hogy már ők maguk akarják ezt a szakítást. A médiának folyamatosan tudósítania kell az ukrajnai feszültség növekedéséről, az erőszakról, az oroszok kegyetlenkedéseiről, hogy Európa készen álljon a kenyértörésre.”

A háború miatt jelenleg Ukrajna gazdaságának mintegy 35 százaléka nem működik – mondta el tegnap Denisz Smihal miniszterelnök. „Különböző szakértők becslései szerint jelenleg a gazdaság 30-50%-át veszítettük el. Az előrejelzések szerint a GDP is 30-50%-kal csökkenhet. Jelenleg a gazdaság 35%-a nem működik. Ugyanakkor a szociális kiadások, a humanitárius szükségletek és az aknamentesítés költségei drámaian megnőttek” – jegyezte meg a miniszterelnök. Úgy fogalmazott, mindez havi 5 milliárd dollár költségvetési hiányt okoz. „Nagy pénzről van szó, és természetesen kérjük a partnereinket, hogy támogassanak minket. Szorosan együttműködünk az IMF-fel, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval. Az Egyesült Királyságtól is sok segítséget kapunk” – tette hozzá Smihal. Elmondta, az ukrán infrastruktúrát és gazdaságot ért közvetlen kár mintegy 600 milliárd dollár, és a károk napról napra nőnek.

Közben bejelentették, hogy minden ukrán köteles a Kijev által ellenőrzött területeken lakni. Az ideiglenesen megszállt területek lakói nem maradhatnak az Oroszországi Föderáció fennhatósága alatt álló településeken és nem vehetik fel az orosz állampolgárságot – közölte Telegram-csatornáján Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációjáért felelős miniszter. Azt tanácsolta az Ukrajna megszállt területein lakóknak, hogy a lehető leghamarabb költözzenek az ukrán kormány által ellenőrzött területekre, biztonságba. „Költözzenek az ellenőrzött területre. Tudom, hogy nem könnyű, de találják meg az utakat és lehetőségeket. Mert végül is az önök biztonságáról, valamint az önök és gyermekeik sorsáról van szó” – írta Verescsuk. Külön felszólította a megszállt területek lakóit, hogy ne vegyék fel az orosz állampolgárságot. A miniszterelnök-helyettes szerint később az orosz útlevél „több problémát fog okozni, mint hasznot”. Verescsuk kifejtette, hogy a háború valószínűleg hosszú lesz, de biztosított mindenkit arról, hogy az ukrán hatalom nem adja fel területeit. Noha újabb és újabb területeket vesztenek, a saját katonáik folyamatosan lázadnak, és eddig több mint hatvanezer katona vált harcképtelenné (halott és sebesült), de még mindig azzal áltatják az embereket, hogy ősszel már a Krímet is visszaveszik.

Az ukránok a kilőtt orosz harckocsikból kiállítást szerveznek Sevillában, Lisszabonban, Bordeaux-ban, hogy a „legyőzhetetlenségüknek” emléket állítsanak, de arra nagyon figyelnek, hogy az „istenadta nép” megértse, hogy háború ide vagy oda, de a tartozást fizetni kell. Továbbra is jövedelmezőek az ukrán bankok, amelyeknek a bevétele 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az ukrán vezetők minden nyilatkozata a sértett óvódás szintjét éri csak el. Új Azov ezredet hoznak létre és közben teljes csöndben vannak az oroszok által elfogott katonák sorsával kapcsolatban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti beszédében hangsúlyozta, hogy az ukrán erők keleten szörnyű nyomás alá kerültek. Az ottani körülményeket „leírhatatlanul nehéznek” minősítette, ami kifejezetten pesszimista elmozdulást jelent az ukrán vezetőtől, határozottan arra utal, hogy a Donbasz – vagy legalábbis egész régiók, például Luhanszk – bukása küszöbön állhat. Közben Mihajlo Podoljak – a Világgazdasági Fórumon felszólaló Soros Györgyöt követve – kijelentette, hogy a harmadik világháborút csak úgy lehet megakadályozni, ha Ukrajna legyőzi Oroszországot. Ha Oroszország legyőzi Ukrajnát, megkezdődik a harmadik világháború – jelentette ki Mihajlo Podoliak. Az Elnöki Hivatal vezetőjének tanácsadója a telemaraton adásában arról beszélt, hogy ha Oroszország nem veszít, csak tovább dagad a revansizmus, az orosz sovinizmus. És a harmadik világháború, amitől annyira félnek, biztosan bekövetkezik. „Mert Oroszország sokkal jobban fog gyűlölni bennünket. Mert megaláztuk. Bebizonyítottuk, hogy nem az övé a világ második legerősebb hadserege. És bosszút akar majd állni rajtunk” – fejtette ki. Elmondása szerint Oroszország minden katonai erőforrását bedobta, hogy újabb ukrajnai területeket foglalhasson el.

2020. nov. 23-án tettük közzé az „Üzenem: Ukrajna sorsa várna Magyarországra” c. írásomat, amelyben felhívtuk a figyelmet arra, hogy mivel is jutalmazza a nyugat a totális partnerséget és mit kockáztatunk mi is, ha erre az útra lépünk. Az ukrán gazdaság 30 éve teljes kudarc – Egy gyarmati ország háborúja c. cikkemben részletesen elemeztem az ukránok által elszenvedett veszteségek mértékét. Ez a háború a tudat birtoklásáért folyik. Európa népeinek többsége elvesztette az irányítást a sorsa felett, a vezetői elárulták az európai érdekeket. Megint mi lettünk a „fekete bárányok”, mert nem hagyjuk a mélyszegénységbe lökni magunkat. Idehaza is sok a kétkedő, hogy meddig is mehetünk el az önálló álláspontok fejtegetésében, hiszen jelentéktelennek tartanak bennünket. Látjuk a szenvedést és együtt érzünk a szenvedőkkel, de ez nem a mi háborúnk, viszont a mi Európánk. Ilyen nehéz helyzetben megint a nagy tanítónkhoz Karácsony Sándorhoz kell fordulnunk, hogy merre is tartsunk tovább. Hamar meg fogjuk érteni, hogy nem az a legrosszabb, ha rosszat mondanak rólunk.

„Szinte minden második évben alkalmam volt nemzetközi társaságban bizottsági tagként megfordulhatnom. Diákkoromban is töltöttem időt külországi egyetemeken, tanulságos volt összehasonlítanom a kétféle magatartást, a tizennégyes világháború előttit és az azótait. A másik fél e tekintetben is jelentkezett és kétféleképpen is tudatta viszonyulási szándékát. Nem mindig barátságos tendenciával, de kivétel nélkül mindig számoltak velünk, ez volt az egyik novum. Háború előtt ugyanis levegő voltunk a szemükben. Észre sem vettek bennünket, nem törődtek velünk, nem bánták, élünk–e, halunk–e, nem is igen tudták, hogy vagyunk–e a világon. Most legalább gyűlöltek, fenekedtek ránk, rágalmakból, de ismerni akartak bennünket, benne voltunk a terveikben, még ha ellenünk irányultak is egyelőre ezek a tervek. A másik novum az volt ebben a viszonyulási kedvben, hogy ha igazi mivoltunk szerint nyilatkoztunk a szellemi élet akármelyik területén, azonnal felneszeltek, rögtön tudomásul vettek és a tőlük telhetően méltányoltak is bennünket. Nem találtam erre jobb magyarázatot, csak azért van ez így, mert mi, ha nem önmagunk vagyunk, ha nem merünk, vagy szégyellünk, vagy képtelenek vagyunk önmagunk lenni, olyankor a legjobb esetben unalmasak vagy esetlenek, rosszabb esetben az ő tehetségtelen utánzóik, esetleg karikatúráik vagyunk: Nekik érdekeset, sőt érdemlegeset csak akkor mondhatunk, ha a saját hangunkat hallatjuk, önmagunkról vallunk. E tekintetben az a „miért”, ha exotikumként könyvelnek el bennünket, és az a „minek”, mikor arra kezdenek ráeszmélni, hogy az életnek arra a manérjára, mely egyelőre még a mi kizárólagos specialitásunk, rövidesen nekik is szükségük lesz…” „Nem annyira a Hortobágyon vagy a régi századok magyarságát őrző fóliánsok között, mint inkább a külföldiek körében tanultam meg, hogyha őszintén és nyugodtan magyarként viszonyulunk a nem magyarokhoz, tudomásul vesznek és letté hagynak, különben pedig megvetnek és szabadulni szeretnének tőlünk. Arra is ők tanítottak meg, hogy fagyöngyéletet élő parazita népekre nincs szükségük, önmagukkal szolgáló népekre ellenben égetően nagy szükségük van. Ezek voltak azok a tények, amelyeket vallatóra fogtam akkor, mikor engem is vallatóra fogtak…” Karácsony Sándor: Ocsudó magyarság (21-22.o.)

Szilaj Csikó/ Vukics Ferenc írása