RÚGJUK SEGGBE A MÉDIÁT!

Kit is kell seggbe rúgni?

Őszintén szólva, Juhász Zoltán monológjának a címe volt az, ami miatt meghallgattam a felvételt.
Hosszú lesz, amit ennek kapcsán leírok, bár röviden sem sok értelmét látom. A „tisztelt olvasó”, aki már régen nem olvas, legfeljebb 8-10 másodpercnyi szalagcímeket, kiemeléseket, kilencven százalékuk ebből ítél, ötven százalékuk meg sem érti.
És ebből a „megértésből” von le következtetést, persze csak abban az esetben, ha a felfogott pár mondat nincs szöges ellentétben rögzült elméleteivel, gondolkodásmódjával. Az olvasott mondat ugyanis ha más tartalmat értékrendet hordoz, mint amivel ő azonosulni tud, már nem is gondolkodik, mérlegel: zsigerből elutasít, támad, lehülyéz.
Tehát mi a baj a sajtóval, a sajtószabadsággal és a finanszírozással?
Mert kétségkívül baj van.
Csakhogy: aki legalább érzékeli a bajt, többnyire úgy tesz, mint az az ember, akinek a házát elönti az szakadó eső, és ahelyett, hogy védekezne, kiáll az udvar közepére és égre kiabál hadonászva, hátha ettől változik valami.

A média – pontosabban a tulajdonosai, a szereplői – nem tesznek mást, csak ami az elmúlt harminc év politikai, hatalmi, társadalmi „fejlődéséből” számára evidens, követendő magatartásként adódik.
Öntörvényű üzleti célja: pénzt csinálni, minél többet, teljesen mindegy milyen eszközökkel.
Politikai, hatalmi célja: meggyőzni, elhitetni, befolyásolni, bizonyos cél irányába terelni bármi áron.
Vagyis: teszi a lényegéből fakadó dolgát.
Mint a fény és a világosság. Az idők kezdete óta, az idők végezetéig. Végtelenbe nyúló játékuk titka: az egyensúly. Mindkét oldal a a benne rejlő energiák maximumát adva törekszik az önkiteljesítés felé.
A hatalom, a média eszerint végzi a dolgát. Éppúgy, mint a sötét, amely örök ellentmondásban áll a fénnyel. A hatalom is a közösséggel, a társadalommal.
Aki azt gondolja, hogy van olyan állam, politikai berendezkedés, amely előbb-utóbb nem lép a kizárólag saját érdekérvényesítő útjára, az vagy téved, vagy idealista.
Ma a Fény – a közösség – vesztésre áll ebben a harcban. S ennek egyedül ő maga az oka.
Miért is?
1. Gondolkodás nélkül elfogadta, élvezte a szocializmus utáni viszonylagos jólét és kényelem és vélt szabadság örömeit.
2. Ebben az jólétben és kényelemben ostoba módon elhitte, hogy mindig lesz valaki jótündér, vagy varázsló, aki megoldja helyette a problémákat.
3. Kényelemből és ostobaságból és tehetetlenségében kitalált magának önmegnyugtatásul ezoterikus transzcendens kapaszkodókat, hétköznapjait telerakta táltosokkal, gyógyítókkal, látókkal, akik naponta háromszor hozzák le és közvetítik feléje az égiek pártfogó üzenetét. És ebbe a transz állapotba lassan beledöglik.
4. Kéjes örömmel tette magáévá a demokrácia legnagyobb humbugjának illúzióját, hogy az innét-onnét összelopkodott, felületes információk – amit ő tudásnak nevez – birtokában, közhelyes, sztereotip véleményét a digitális térben a semmiben és senkinek szétosztva alkotó, formáló tényezője a világnak.
5. Mesterien leszoktatták róla és megkönnyebbülten elfogadta, hogy a világ jobbításához nem kell személyes kockázatvállalás és áldozat.
6. Megélhetési igehirdetői és csodavárói által kínált megoldások ezernyi zsákutcájában imádkozik, dobol, táncol, hagyományt őriz rögeszméinek narkotikus hatása alatt.
7. A társadalomnak ma két része van. Az egyik különböző előnyök folytán – átmenetileg – élvezi ennek a világnak az „áldásait”.
A másik rész ebből kimaradva, vagy perifériára szorulva szeretne részesülni mindebből a szépből és jóból. Ám ez nem lehetséges, így panaszkodik, álmodozik és önfelmentő, poros, középszerű ideológiákat keres egyénileg, vagy vátesztudatot hirdető kis csoportokban.
Az előző hét pont címszavakban lefedi annak az un. „olvasóközönségnek” nagyobbik részét, amelyhez a Nexus Tv szólni kíván.
Ahogy a videóban is elhangzott, és egyébként is nyilvánvaló: egy hatékony, a profizmus felé kacsintgató, véleményformáló erővé válni akaró médiához sok pénz kell.
Ez a tőke – tekintettel arra, hogy ebben a világban milliárdos mecénások nincsenek -, ezért a sok kicsi sokra megy alapon, magánemberek személyes hozzájárulása – támogatás, előfizetés – révén kellene, hogy megteremtődjön.
Vagyis: nagyszámú tömeg kellene, hogy mindenki, vagyis elegendően sok ember a maga kicsi „áldozatvállalásával” hozzájáruljon az ilyen média működéséhez.
És innéttől kezdve tűnik reménytelennek a finanszírozás.
A hétpontos tömeg ugyanis képtelen felfogni, átérezni, és a maga szintjén meghozni az áldozatot.
Ebben a sokadalomban pedig aki érti is a rendszer működésének mechanizmusát – mindenki szem a láncban -, az egy kis számú, lényeglátó réteg, amely azonban kevés a fenti szándékokkal fellépő sajtó fenntartásához.
A megoldás?
Egyszerű: mindenki hajoljon előre, fogja meg a saját bokáját, és rúgja magát seggbe.
Ha ez nem menne, akkor kérje meg a mögötte állót!
Mert ha minden így marad, hamarosan akkora seggbe rúgás érkezik mindenki számára, hogy csak a sárga csillagokat fogjuk látni – szép, kék mezőben.