A Politika, Társadalom, Közélet sorozatunkban ma egy érdekes beszélgetést hallhatnak. Ezúttal Dr Pócs Alfréd nem orvosi tanácsokkal, friss információkkal lát el bennünket. Mai téma a Szövetkező Szövetkezet. Kérdés, hogy ki kivel szövetkezett akkor és ma? Még 2021 őszén három vállalkozó szellemű férfi kezdte el járni az Országot, hogy bemutassák minél több embernek a  ”Szövetkező Média Szövetkezet” -et. Erről, az akkor még Szövetkezet TV néven létrejött – ma NEXUS TV – online portál tette közzé a helyszínen készült felvételeket. Az első részt az alábbi linken tekinthetik meg:
https://nexustv.hu/video/szovetkezo-media-szovetkezet-taggyules-nagygombos-1-resz/?swcfpc=1
A három úr Juhász Zoltán, Dr Pócs Alfréd és Dr Horkovics Kováts János volt. A mai adás a  NEXUS TV -korábban Szövetkezet TV -jelmondatának megfelelően a „Jogod van az Igazsághoz” nevében készült. Két olyan felvétel került fel az egyik közösségi csatornára, amely szükségessé tette ezt a mai beszélgetést. Az egyik érintett videó „A Szövetkező Média Szövetkezet új vezetésének bemutatkozása”  2 hónappal ezelőtt került fel az adott csatornára. A mai beszélgetést pedig a 3 héttel ezelőtti videó feltöltése tette szükségessé. A videó a „Jogod van az igazsághoz – Vendégünk Dr Miskó József a médiaszövetkezet leköszönő ig. tagja” címet kapta.  Ez az érintett felvétel nem a NEXUS TV által készült. A mostani beszélgetésből megismerhetik a pontos történéseket,
hiteles információkat hallhatnak az ötletgazdától. „Jogunk van az igazsághoz”, de nemcsak a NEXUS TV-nek, hanem minden nézőjének, hallgatójának joga van tudni, hogy mikor és pontosan mi is történt. Ezúttal a legérintettebbek mesélik el a történetet. Hallgassanak, nézzenek, kövessenek minket!
www.nexustv.hu