DOLGOZÓSZOBA – Dr. Drábik János sorozata

Ki a harmadik gazdasági hatalom a világon? Hogy működik? Mi az erejének a titka?

A_VILAG_HARMADIK_GAZDASAGI-HATALMA_ A_BLACKROCK


 

Dr. Drábik János új filmjei

Kedves Barátaim, ügyünk Pártolói!

Nehéz időket élünk régóta, s Ti, akik látjátok azt is, hogy a színfalak mögött mi, miért történik, tudjátok, hogy a vihart hozó, életveszélyes felhők még csak gyülekeznek.
Mikor csap le a kultúrát, szabad, emberi világot elpusztítani készülő orkán – csak sejteni lehet.
Az erőviszonyok alapján bármilyen lehetetlennek is tűnik, bármennyire is reménytelen a vihar szítóival szembeni ellenállás, küzdelem, az igazságot felismerő és képviselő ember az utolsó lélegzetig küzd. Kell, hogy küzdjön a szabad, emberi világ fennmaradásáért. Isten, a Haza, és a Jövő Nemzedéke iránti szent kötelesség ez.
Ajánlom becses figyelmetekbe és kérem pártoló, segítő támogatásotokat, hogy a „100 évvel Trianon után” című alkotás után barátaimmal együtt elkészíthessük a „Háború Európa ellen” és a „Civilizációk Harca” munkacímeket viselő dokumentumfilmeket.
Ezek a filmek már nem pusztán a világhatalom ellenünk, nemzetünk ellen elkövetett merényletének valós háttereit tárják fel, hanem folyamatában, a kezdetek óta napjainkig, lépésről lépésre követi, magyarázza, bizonyítja a történések eddigi, valós mozgatórugóit és előre vetíti a ránk váró, ellenünk, az egyetemes emberi világ ellen készülő, sötét erők tervét.
Kérlek Benneteket, álljatok mellénk, mögénk, hogy éppúgy, mint a „100 évvel Trianon után” című film elkészítésénél, ezek az alkotások is közösségi összefogással mutassák fel a gondolkodó világnak és egyben a világot uraló háttér hatalomnak, hogy még talán – Isten segítségével – nincs vége a küzdelemnek, még talán – ha összefogunk – megmenthető az emberi létezés két, Istentől kapott alapvető attribútuma: a kreatív, önálló Gondolkodás, valamint az egyéni és közösségi Szabadság.

Baráti üdvözlettel: Dr. Drábik János

TRIANON-FILM KEZDŐOLDAL