A benzin és a gázolaj árának maximálását kéri a kormánytól hétfői közleményében a Romániai Fuvarozók Szövetsége (FORT).

A szakmai szervezet úgy véli, hogy a jelenlegi helyzetben rövidtávon az árstop jelenti az egyetlen megoldást a fogyasztók számára, ugyanakkor arra buzdítanak mindenkit, hogy támogassák a magas üzemanyagárak elleni tiltakozó megmozdulásokat.

A FORT üdvözli a személyszállítási szolgáltatások áfájának 5 százalékra csökkentésére irányuló kezdeményezést, de kéri a kormánytól, hogy ezt ne törvénnyel, hanem sürgősségi rendelettel vezessék be, ebben a formában ugyanis azonnal hatályba léphet, a parlament pedig utólag elfogadhatja az erről szóló törvényt – érvelnek.

Ezen intézkedések nélkül mind a szállítási ágazat, mind más gazdasági szektorok tevékenysége le fog állni, tekintve, hogy bizonyos értesülések szerint júliustól átlagosan további 3 lejjel tervezik emelni az üzemanyagárakat – áll még a közleményben.

Maszol