Az Egyesült Államok egyértelműen elkötelezte magát egy nagyon hosszú távú konfliktus és egyfajta hidegháború mellett Oroszországgal és Kínával, ami a világ e két régiója számára több pénzeszköz és fegyver juttatását teszi szükségessé.
Az ukrán háborús erőfeszítések nyugati támogatása hosszú távú következményekkel jár majd az Egyesült Államok külpolitikájára a világban. A hatás minden bizonnyal érezhető lesz a közel-keleti régióban és különösen Izraelben.
Ám az Egyesült Államok és a NATO nagylelkű gazdasági és katonai segítsége az ukrán háborús erőfeszítéseknek bizonyára idegessé teszi Izraelt.
Ellentétben az Öböl-menti rezsimekkel, amelyek csupán nyugati védelmet vásárolnak, Izrael pozíciója az amerikai katonai nagylelkűségtől függ. Ukrajna ma a legfontosabb nyugati ügy: soha egyetlen állam sem kapott még ekkora katonai segítséget a Nyugattól, és egyetlen állam sem mozgósította ennyire a nyugati közvéleményt. (Vegyük észre, hogy a nyugati média nem veszi figyelembe az afrikai, ázsiai és latin-amerikai népek és kormányok véleményét, akik nem támogatják az Oroszország elleni szankciókat. Úgy tűnik, csak a nyugatiak véleménye számít).
Az biztos, hogy Izrael megalakulása óta óriási figyelmet és támogatást kapott a Nyugat részéről – és még mindig kap a második világháború és Izrael állam megalapítása óta a palesztin haza tetején. Azóta az USA – más nyugati országok mellett – felfegyverezte és finanszírozta Izrael támadó háborúit.
A Nyugat számos okból támogatja Izraelt az őshonos palesztin lakossággal szemben, többek között az iszlámmal és az arabokkal szemben azok hagyományos nyugati keresztény ellenségessége miatt.
Izrael azonban ideges lehet amiatt, hogy Ukrajna kiszorította őt a Nyugat legkedveltebb nemzetéből.
Izrael státusza a nyugati országok körében sokat szenvedett az évtizedek során, de az USA megakadályozta, hogy ez a hanyatlás befolyásolja az izraeli megszállást és agressziót támogató nyugati politikát.
Washington biztosította, hogy a Közel-Kelettel kapcsolatos nyugati politikák az amerikai diktátumokat kövessék: Franciaország volt az utolsó nyugati kormány, amely 2003-ban, amikor az USA lerohanta Irakot, megpróbált az USA-tól eltérő politikát szorgalmazni, de Párizs gyorsan irányt váltott, és azóta is igyekszik bepótolni a mulasztást.
Egy másik példa: Kanada, amely korábban barátságos politikát folytatott a palesztinokkal szemben, ugyanolyan merevvé vált a cionizmus pártolásában, mint az USA, és még az USA-nál is rosszabb a palesztinbarát retorika és vita ellenőrzésében (Németországhoz hasonlóan) a médiában és a tudományos életben.
Izrael megromlott megítélése
Izrael tekintélyének romlása 1967 után kezdődött, és azóta is tart, ami kihat a közvélemény hozzáállására.
A legtöbb nyugati országban (dokumentáltan) a közvélemény támogatja a palesztinokat, de ezek a kormányok nem engedik, hogy a közvélemény befolyásolja a kormány közel-keleti politikáját.
Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt korábbi vezetője volt a példa arra a domináns nyugati ellenzéki vezetőre, akit megbüntettek azért, mert tiszteletben tartotta saját pártja külpolitikai kívánságait.
Izrael tekintélyének csökkenésének okai a nyugati közvélemény körében többek között – de nem kizárólag – a következők:
– Izrael katonai erejének növekedése és az Egyesült Államok kifejezett politikája, amely garantálja Izrael katonai fölényét az arab hadseregek bármely kombinációjával szemben;
– az 1980-as évek óta a tömegpusztító fegyverek izraeli arzenáljáról, beleértve az atomfegyvereket is, szóló leleplezések;
– a nyugati média narratívái feletti cionista ellenőrzés megszűnése és a közösségi médiában az emberek számára elérhető széles körű hozzáférés a palesztin nézőpontokhoz, annak ellenére, hogy a vállalatok nyomást gyakorolnak a palesztin nézőpontok és az izraeli atrocitásokról készült felvételek cenzúrázására a közösségi médiában;
– az izraeli rasszizmus és brutalitás valóságának leleplezése, amely 1977-ig (amikor a Likud átvette a kormányt) szocialista szlogenek és kvázi liberális retorika mögé rejtőzött;
– a PFSZ megszűnése feltárta, hogy az izraeli ellenállás és ellenségesség nem ez vagy az a politikai vagy katonai szervezet ellen irányul, hanem maga a palesztin nemzet létezése ellen;
– az izraeli politika drasztikus elmozdulása a fasiszta jobboldal felé megnehezítette a Nyugaton uralkodó liberális pártok számára, hogy továbbra is támogassák Izraelt. Természetesen ezek a pártok továbbra is támogatták Izraelt, de tömegbázisuk eltolódott a cionizmustól;
– a hivatalos archívumokból származó különböző izraeli dokumentumok nyilvánosságra hozatala, amelyekben a Nakbah-ról szóló palesztin narratívát igazolták és megerősítették;
– a tömeges erőszak folyamatos izraeli alkalmazása, amely kevéssé veszi figyelembe a háborúról szóló egyezményeket vagy az emberi jogok minimális normáit;
– a közelmúlt izraeli vezetőinek arroganciája a nyugati politikákkal szemben megváltoztatta Izrael státuszát a közvéleményben; Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök közvetlen kihívása Barack Obama akkori amerikai elnöknek az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatban sértette a Demokrata Párt liberális bázisát;
– és Izrael szoros kapcsolatai a nyugati fasiszta jobboldallal ártottak a nyugati liberálisok körében.
Figyelemváltás
2016-ban az Obama-kormányzat megállapodást írt alá Izraellel, amelyben az apartheid államnak 38 milliárd dollárnyi támogatást garantáltak a következő évtizedre. Az amerikai kongresszusnak jellemzően sikerül különböző törvényjavaslatokban további ajándékokat adni Izraelnek.
Az Ukrajnának nyújtott kongresszusi támogatás mértéke azonban arra fogja emlékeztetni Izraelt, hogy az Egyesült Államok figyelme máshová terelődött, és egy új hidegháborút szítanak. Az Ukrajnának nyújtott amerikai (és általában véve nyugati) katonai és gazdasági támogatás mértéke soha nem látott mértékű; és ez Izraelnek aggodalmat kell, hogy okozzon.
Az Egyesült Államokat leginkább a kínai és – kisebb mértékben – az orosz hatalom növekedése aggasztja, ami növeli Tajvan, illetve Ukrajna központi szerepét az amerikai külpolitikai számításokban. Az, hogy Ukrajna több tízmilliárdos katonai és gazdasági segélyt kap, és hogy az amerikai kongresszusi küldöttségek hajlandóak nyíltan kihívást intézni Kínához, ismételt tajvani látogatásokkal, a Közel-Keleten kívüli új érdeklődés mértékéről árulkodik.
Az USA most saját katonai készleteit (különösen a HIMARS nagy hatótávolságú rakétarendszereket) kimeríti az ukrán katonai képességek megerősítése érdekében. Ha Izrael háborút vívna Iránnal, nem valószínű, hogy részesülne azokban a légi támogatásokban, amelyeket az arabok elleni sorozatos háborúi során évtizedeken át szokott élvezni.
A kongresszus és a közvélemény inkább Ukrajnának és Tajvannak kedvez, mert – szól az érvelés – az USA létfontosságú érdekei nagyobb mértékben forognak kockán.
Izrael központi szerepe a hidegháború korszakában szinte teljesen eltűnt a stratégiai számításokból. Az az elképzelés, hogy a Moszad segítette az USA-t az SZSZK elleni titkos munkában, elavulttá vált.
A Moszad értékét tekintve a Nyugaton már nincs akkora befolyása: az USA az általa “terrorista csoportoknak” nevezett csoportok elleni harcában nemcsak saját hatalmas hírszerző apparátusára támaszkodhat, hanem az arab országokéra is, amelyek a hidegháború idején, amikor sokan közülük az SZSZK-val szövetkeztek, nem voltak hasznosak az USA számára.
Izrael számára az a legaggasztóbb, hogy az Ukrajna és Tajvan körüli konfliktus nem olyan konfliktus, amely hónapok alatt el fog múlni; ez nem olyan, mint a Belgrádért vívott háború, vagy az afganisztáni háború.
Az Egyesült Államok egyértelműen elkötelezte magát egy nagyon hosszú távú konfliktus és egyfajta hidegháború mellett Oroszországgal és Kínával, ami a világ e két régiója számára több pénzeszköz és fegyver kiosztását teszi szükségessé.
Mivel az USA uralja a legtöbb arab országot, és elpusztítja azokat, amelyeket nem tud uralni (mint Szíria, Irak, Líbia, Libanon és Jemen), Izrael már nem hivatkozhat arra, hogy ellenségei (akár a Hamász, akár a Hezbollah) egyben az USA ellenségei is, és halálos veszélyt jelentenek az amerikai nemzeti érdekekre.
Az biztos, hogy az amerikai kongresszus minden Izrael által bejelentett ellenségeskedést elfogad, de valószínűleg most már lesznek határok, hogy meddig megy el az USA az Izraellel való szolidaritás tekintetében.
Az arab szövetségesekre való támaszkodás
A változó világkörnyezet fényében Izrael egyre inkább az Egyesült Arab Emírségekkel és Szaúd-Arábiával kötött új barátságára és szövetségére fog támaszkodni. Izrael kénytelen lesz nagyobb támogatást és segítséget nyújtani mindkét rezsim megőrzésének ügyében.
Joe Biden amerikai elnök szaúd-arábiai látogatása nagyrészt az AIPAC munkájának eredménye volt, és még Biden sem volt szégyenlős, amikor elismerte, hogy látogatását Izrael kérte, és hogy az Izrael javát szolgálta. Izraelt ma már Nyugaton olyan államnak tekintik, amelynek hitele erősen megkérdőjelezhető. A nyugati emberi jogi szervezetek – amelyek hagyományosan védték Izraelt – végre konszenzusra jutottak abban, hogy Izrael egy apartheid állam.
Ukrajna az új Izrael, és ez korlátozni fogja az izraeli képességet arra, hogy háborúkat indítson – különösen elhúzódó háborúkat.
As`ad AbuKhalil libanoni-amerikai politológiaprofesszor a Stanislaus Kaliforniai Állami Egyetemen. A Libanon történelmi szótára (1998), a Bin Laden, Islam and America’s New War on Terrorism (2002) és a The Battle for Saudi Arabia (2004) című könyvek szerzője. Tweeteken @asadabukhalil néven ír.
A kifejtett nézetek kizárólag a szerző sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik a Consortium News véleményét.
Légy az első, aki hozzászól.