Minden évben június 4-én, a Fodor Házban, a csíksomlyóii székesegyház közelében kerül sor a trianoni megemlékezésre.
Az eseményen minden évben nagy-magyarországi zászlót kivonó lovas huszárok vesznek részt, a vendégek pedig Erdély elvesztésének “drámájáról” tartanak előadást.
Az eseményre idén június 3-án, pénteken került sor, mintegy 200 ember jelenlétében az országból és Magyarországról.

A Székely Hadosztály (Székely Hadosztály) egy katonai egység volt, amelyet azért hoztak létre, hogy megállítsa a “román betolakodókat”, akik az 1918-as nagyegyesülés után “megszállták” Erdélyt.

Fontos tudni, hogy ez az esemény az épület udvarán lévő, a Székely Hadosztály hadosztálynak szentelt emlékműnél zajlott, amely nem az első világháborúban elesett magyar katonákról való megemlékezés, azaz magyar szimbolika, történelemdarabok és sok aktuálpolitikai érdek keveréke, hiszen egy kizárólag Magyarországról finanszírozott emlékműről beszélünk.

A rendezvényen természetesen felvonult Nagy-Magyarország zászlaja, a hozzá kapcsolódó szimbolikával (Szent István koronája, Horvátország és Erdély címere), és Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese a nagymagyarországi zászló alatt állva azt mondta: “Ezen a napon nagy kihívás múltról, jelenről vagy jövőről beszélni. Nagy kihívás beszélni az évfordulóhoz kapcsolódó fájdalomról, a jelenről, annak minden szenvedésével és a holnapról, a jövőről, a reményről. A magyar nemzeti összetartozás közös értékei azok, amelyek a magyar nyelv, a magyar kultúra, a hagyományok, a múlt és a történelem alapját képezik.”

Végül is, kit képvisel Kelemen úr?

A résztvevők között volt Tóth László csíkszeredai magyar főkonzul, Barna Zsigmond Pál országgyűlési képviselő, a sok csalásgyanús országgyűlési választás koordinátora, Potapi Árpád, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkár és mások is.

Azoknak, akiknek nem világos, ebben a cikkben nem egy eseményt, nem egy megemlékezést vagy szimbolizmust kritizálunk. Ebben a cikkben csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy mennyire kétszínűek a magyar politikusok, akik nem hagynak ki egyetlen alkalmat sem, hogy megmutassák mély ragaszkodásukat egy olyan kvázi-totalitárius rendszerhez, mint amilyen Orbán Viktoré, és a jelenben élés helyett egy másik idő után nosztalgiáznak. Az embereknek stabilitásra és jólétre van szükségük, nem pedig szükségtelen provokációkra. De sajnos könnyebb provokálni és megosztani, mert tudom, hogy Romániában senki sem vonja őket felelősségre. Ha ezt Szlovákiában vagy Horvátországban tennék, akkor az állami vezetés szintjén visszhangra találnának, azonnali szankciókkal, különösen a jelenlegi helyzetben.

I.R.