Kaszim-Jomart Tokajev kazah elnök Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlétében kijelentette, hogy nem ismeri el a donbászi „kvázi államalakulatokat”.

Tokajev válasza a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum egyik panelbeszélgetésén hangzott el.

„Kiszámították, hogy ha a nemzetek önrendelkezési joga valóban megvalósulna az egész világon, akkor a jelenlegi 193 állam helyett, amely az ENSZ-t alkotja, több mint 500 vagy 600 állam lenne a Földön. Természetesen káosz lenne”

– mondta Tokajev.

„Ezért nem ismerjük el sem Tajvant, sem Koszovót, sem Dél-Oszétiát, sem Abháziát. Nyilvánvaló, hogy ez az elv vonatkozik a kvázi-államalakulatokra is, amilyenek szerintünk Luhanszk és Donyeck is”

– magyarázta.

Tokajev a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pódiumán Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett ült, amikor elmondta a véleményét.

Putyin nem fűzött hozzá semmit Tokajev válaszához.

Az olajban gazdag ország elnöke a világgazdasági helyzetet is másképp értékelte, mint Putyin, aki a Nyugat dominanciájának végét látja.

„Igaz, hogy válság van”

– mondta Tokajev az orosz hírügynökségek szerint.

„De ugyanakkor látni kell, hogy az Egyesült Államok és a Nyugat egésze szilárdan áll a gazdasági fejlődésben” – tette hozzá

Forrás: neokohn