KlímaGreta a jég hátán is megél.

Most, hogy az olaj és gázfűtés alternatívájaként az emberek a fával történő fűtés lehetősége után nyúltak, Greta Thunberg, a féleszű klímaglobalista leereszkedett az általa lakott északi-sarki jéghegyek egyikéről és felvette a harcot a fatüzeléssel szemben.

Szerinte ugyanis a fával tüzelés rendkívül klímaromboló és káros. Sőt, szeretné azt betiltani, mint alternatív lehetőséget. Greta szerint meg kell menteni az EU klímacéljait, ami nem engedheti meg a fatüzelést. Ellenkező esetben ugye megint a szokásos klímakatasztrófa vár ránk.

Úgy látszik a “SZENT” cél érdekében mindenkinek fagyoskodnia kell, főleg a gyerekeknek, akiket szintén fel lehet áldozni e szent cél érdekében: fagyjanak illetve betegedjenek meg nyugodtan.

Bár KlímaGreta nem javasolt alternatív megoldást a fa helyett, elég nehéz elképzelni, hogy ő a “jég hátán is megélek” típus lenne.

Forrás: Az EXXPRESS  cikke nyomán