Az ember a háborús képsorok, szörnyűségek, állami szinten támogatott, rossz emlékű ideológiákat valló félkatonai csoportok és banditák láttán gondolkodóba esik, hogyan történhet meg mindez civilizáltnak vélt jelenünkben, és miért éppen ott, ahol.

Az oldalunkon megjelenő írásokban számos alkalommal utaltak rá szerzőink, hogy „mi, magyarok” valahogy másképpen gondolkodunk, mint a nyugati ember, meg egyáltalában a világ többi része. A fősodorban józanabb hangok azt is megpendítik, hogy amiképpen a kínai gondolkodást is első körben és -sorban megérteni kell, úgy az oroszt is, máskülönben érdemi párbeszédre, hovatovább stratégiai tervezésre esély sem mutatkozik.

Vidéki megyeszékhelyen jártamban-keltemben, a tömegközlekedési eszközökön hallgatva az „átlagmagyar” háborús véleményét, azt kell mondanom: Mr. Zelenszkij nem keveset csuklik. Pedig a hazai sajtó – számos mértéktartó vélemény és tudósítás dacára – szintén erősen ukránpárti. Másképp gondolkodunk, más a világhoz való viszonyunk valóban? Igen. Mellérendelő felépítésű, képi nyelvünknek köszönhetően másképp látjuk a dolgokat. Másképp működik a magyar „agy” és a magyar lélek. Amit eddig is tudtunk, az most még inkább beigazolódik e háború kapcsán: meglehetőst egyedül maradtunk a nyugati világban ezzel a hozzáállással.

Mellérendelők és alárendelők keveredése

Elsőként Marija Gimbutas litván-amerikai régésznő, majd később – többek között – David Anthony amerikai régész mutatott rá arra, hogy a jég visszahúzódása után, az újkőkorszakra, nagyjából a Don folyótól a Kárpát-medencéig terjedően – a mai Ukrajnát, Moldovát, Romániát, Bulgáriát, illetőleg a Kárpát-medence tágabb terét magába foglaló térségben – alakult ki számos, alapvonásaikat tekintve sok hasonlóságot mutató régészeti kultúra.

E kultúrákra a békés egymásmellett-élés, fejlett földművelés, a női istenség (Magna Mater) tisztelete, egy szóval összefoglalva: a mellérendelés volt jellemző. Az erőszakot, a háborúskodást hírből sem ismerték. Tartott mindez hozzávetőleg i. e. 4000-ig.

Ekkor, éppen a mostani háború gócpontjának számító térségben, valami hirtelen megváltozott. A térségben kulturális váltás történt. Az addigi békés, ’enyhén’ matriarchális kultúra megváltozott: kialakult egy erőszakos, patriarchális jellegű, férfias, immáron erőszakos isteneket tisztelő, alárendelő jellegű kultúra, amely megindult hódító útjára: észak-nyugati, nyugati, dél-nyugati – később keleti – irányokba. Eurázsia nyugati felén feltaláltatott a háborúskodás, mellyel az alárendelő kultúra, gondolkodás- és szemléletmód legkésőbb a Római Birodalom bukásának idejére teljesen átformálta nyelvében, ezáltal gondolkodásában is, összességében pedig egész kultúrájában szinte egész Európát.

Kalevi Wiik finn nyelvészprofesszor kutatásai szerint a jég elől az európai ember az ukrajnai „menedékbe” húzódott vissza, és itt telelt át hosszú évezredeken át. (A magunk részéről hozzá kell tenni, hogy ugyanez igaz a Kárpát-medencére is.) Nézete szerint a jég visszahúzódásakor szétterjedő embercsoport (Gábori Miklós kiváló magyar részész mindezt régészetileg is bizonyította) nagyjából az Elba vonalától az Ural-hegységig finnugor típusú nyelveket beszélt, mely nyelvek közös nevezőre hozhatóak a mai (modern) magyar nyelv, illetőleg a fent említett újkőkorszaki régészeti kultúrák mellérendelő szemlélet- és gondolkodásmódjával.

Az Északkelet-Európában töredékesen, foltokban megmaradó finnségi és más finnugor nyelvek utólagos bizonyítékai ennek, illetőleg annak, hogy az alárendelő nyelvi hatás – egyébként a szláv nyelvek képében, éppen a cári Orosz Birodalom terjeszkedése által – csak a legkésőbb érte el a térséget, akkor, amikor Európa többi része már régen indoeurópaizált, alárendelő nyelveket beszélt és úgy is gondolkodott. Wiik véleménye szerint az orosz nyelvben délről északnak erősödik a finnugor hatás (szubsztrátum), ami szintén ennek bizonyítéka.

Ebben az egész 6000 éves képletben a mai Ukrajna területe az állatorvosi ló. A térség – történelmi időtávlatokat tekintve – nagyon rövid időközönként nyelvet, ezáltal gondolkodást is váltott! Nemhogy politikai-struktúrális, de állandó kulturális és gondolkodásbéli közeg sem tudott tartósan kialakulni.

Az említett i. e. 4000 körül a térséget elsőként érte el – nézetünk szerint délről, a Kaukázuson túlról – egy alárendelő típusú, indoeurópai nyelvi (és kulturális) hatás, mely aztán terjedésnek indult. A foltokban megmaradó (maradva az elfogadott szakszónál) finnugor nyelvek – ezáltal a mellérendelő gondolkodásmód – területe zsugorodott, töredezett, északra húzódott. Észak és dél között egyfajta pulzálás alakult ki ukrajnai gócponttal. (Mindez jól kivehető László Gyulánál, mikor a Fatyanovói kultúrát elemzi.)

A Kelet-Mediterrán – folyammeneti –, egyértelműen alárendelő természetű, rabszolgatartó, állandóan háborúskodó birodalmak kialakulásával a terület folyamatos kölcsönhatásban volt a Kaukázuson túli területekkel, délkelet felől az iráni területekkel, melyek újabb és újabb nyelvi (indoeurópai, illetőleg sémi) és kulturális hatásként jelentkeztek.

Iráni eredetű szakák, majd szkíták, végül szarmaták vetették meg a lábukat. A kialakuló görögség is szépen gyarmatosította a Fekete-tenger északi partvidékét. Gyarmatot tartani pedig nem egy mellérendelő, őseurópai foglalatosság.

Majd keletről megjelentek a török nyelvű népek. Nyelvi hatásuk egyértelmű. Wiik kimutatta, hogy a finnugor népeket délről érte a török hatás – nem gondolva itt és most az esetleges korábbi, mélyebb finnugor-török nyelvi kapcsolatokra. A kelet-európai síkság finnugor nyelveiben délen erősebb, északon gyengébb a törökös hatás, azaz míg a baskír olyan török nyelv, amelyben finnugor szubsztrátum (maradvány) van (=nyelvváltás), addig pl. a cseremisz olyan finnugor nyelv, amelyben erős török hatás érzékelhető.

Látható, hogy a kezdeti hullámos indoeurópai nyelvi behatásokat követően, keletről nyugatnak és délről északnak egy erőteljes török hatás éri el térséget, s ez megint egy más típusú, a korábbi finnugoros gondolkodásmóddal rokon nyelvi gondolkodásmód, ami nyilván kihat a kultúra egészére, illetőleg a kulturális közegből sarjadó politikai struktúrákra is. Továbbá az is leszögezhető, hogy ekkor még nem uralkodó nyelve a térségnek az indoeurópai szláv nyelv.

Kazár Birodalom mózesi vallással és Kijevi Rusz mint szláv állam

Az iráni, majd törökös (hun, avar) hullámokat és hatásokat követően a következő maradandóbb politikai struktúra a Kazár Birodalom. Eddigi tudásunk szerint törökös jellegű. De vajon csak az uralkodó elit, vagy a birodalom egésze? Mennyire színes nyelvileg a térség? A régész a kiásott tárgyakból szépen egymásra tudja pakolni a kultúrák időrendjét, de ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy kulturális és vélelmezett nyelvi hatásokat követően milyen nyelven, vagy nyelveken beszéltek a mai ukrajnai területeken ekkor – vagy bármikor máskor –, azon időkben, mikor még nem voltak írásos források.

A dolgot árnyalja, hogy a birodalom vezetése az ábrahámi vallások közül a mózesi mellett tette le a voksot, egyértelmű politikai okokból. Arthur Koestler nyomán egyértelműen kijelenthető – a kelet-európai jiddis nyelv ennek bizonyítéka –, hogy ez egyben nyelvi és kulturális hatást is jelentett, ld. a kelet-európai nagyszámú zsidó lakosságot. Koestler eredeti forrásokra hivatkozva azt is rögzíti, hogy a birodalomtól északra török bolgárok éltek. Vagyis időrendben – és térben is – a török hatás a helyére kerül. Hol vannak a szlávok?

A Kazár Birodalom bukása utána megjelentünk „mi” a területen – nem tudjuk bizton, hogy vajon ezzel a magyar nyelvvel, amit most beszélünk, vagy valami másmilyennel.

A térségben – varég unszolásra – ekkor formálódott a Kijevi Rusz, az első szláv állam. Talán az első – állami szervezettséget elérő – „tudósítás” a szláv nyelv jelenlétéről. Azt megint nehéz eldönteni, hogy a Rusz elitjének a nyelve szláv volt, vagy germán? Megint kérdéses, hogy Kelet-Európa szláv nyelvei ekkor alakultak ki, vagy korábban, és csendben megbújtak az indoeurópai (iráni), török és sémi nyelvi és kulturális hatások közepette.

A magam részéről i. e. 4000-től kezdődően egy folyamatos multilingvisztikus, egymás mellett elő, gyorsan változó hatalmi struktúráktől függő, pulzáló nyelvi (és kulturális) „zűrzavart” feltételezek a szóban forgó területen – ukrajnai központtal.

Magyar helynevek és szláv dominancia. Folyamatos nyelvi váltakozások

Árnyalja a képletet, hogy Nyugat-Ukrajnához közel, a mai Moldáviában számos magyar eredetű helynevet azonosítottak. Hogy ez az etelközi magyarság, vagy a középkori magyar birodalmi expanzió hatása, netán a újkőkori régészeti kultúrákra és Wiik menedék-elméletére megy vissza? Az írás lényege szempontjából nem foglalnék állást e kérdésben.

Egy biztos, a Magyar Birodalom hatása elérte a területet, mint ahogy az átmeneti mongol (újból törökös) uralmat követően egyértelműen a szláv nyelveké lett a főszerep. Mellőzném a szláv nép kifejezést, mert olyan mértékű népmozgások nem voltak, melyek egész népeket cseréltek volna ki. Sokkal inkább hatalmi és erőszakos alapon lett egy nyelv domináns, vagy szorult háttérbe, az éppen uralkodó politikai struktúráktól, és erőviszonyoktól függően.

És éppen ez írásunknak a lényege: azaz, hogy folyamatos nyelvi és kulturális váltás történik az adott területen 6000 éve, ami meglehetőst „zavart tud, és tudott okozni” a fejekben.

Utóbb egyértelmű lett a szláv dominancia. No de melyik? Vagyis a szlávon belül a mai ukránság melyik öntudatot „kell” válassza? Merthogy mi volt a Kijevi Rusz nyelve? Mekkora szerepe volt a területen a „mi”, Kárpátokon belülre visszaszorult ruszin nyelvünknek? Mekkora volt a későbbi lengyel hatás? Mekkora volt a hatása a litván nyelvnek (Litván Nagyfejedelemség), amely balti nyelv, és az uralkodó nézetek szerint az indoeurópai nyelvek alfája, egyfajta maradvány ősképe? Hogyan alakult ki az orosz, a Varga Csaba szerint legfejlettebb szláv nyelv? Mikor és hogyan hatotta át a térséget? Csak Nagy Pétertől, vagy korábban? A Hmelnyickij Bogdán felkelés – mint az ukrán öntudat kezdete (?) – részben inkább vallási természetű volt, mintsem etnikus. Ez mit befolyásolt?

Mai helyzetkép

Látható, hogy jelenleg bár szláv dominancia jellemzi Ukrajna területét, ahogy 6000 éven át, úgy most is rendkívül labilis nyelvileg, ezáltal etnikailag is a térség. A vázolt nyelvi és kulturális hullámzást követően jelenleg a nagyrészt szláv lengyel, litván, ruszin, orosz hatások metszéspontját, határterületét látjuk, 30 éves államisággal, sarjadzó öntudattal, amelyről nem tudható, mennyire bizonyul majd tartósnak – a vázolt történelmi okokból. Történelmi távlatokról pedig egyáltalán nem beszélhetünk.

Ukrajna 6000 éve nem más, mint, ahogy azt neve is mutatja: határterület. Nyelvek, kultúrák, hatalmi struktúrák és entitások határterülete. Állandó instabilitás.

Ezek után az első fő kérdést feltéve: ha csak az utolsó ezer évet nézzük, egy ilyen labilis terület, és annak népessége mennyire és mennyiben befolyásolható geopolitikai, nagyhatalmi célok által vezérelve?

Az orosz fél

De vessünk egy pillantást a másik félre is! Előrebocsátom: mivel jelenleg a sajtóban az ukrán elbeszélés az uralkodó, ehhez képest számos, igen szubjektív megállapításra merészelek vetemedni.

Bár a mai orosz állam is előszeretettel vezeti vissza magát – akár államjogilag is – a Kijevi Ruszra, azért a gyökerei mégiscsak Novgorod-Moszkva térségéből és a XIV.-XVI. századból eredeznek. Azonban merőben más pályát futott be az orosz állam a többi szláv államhoz képest, s ezt jól mutatja a mai geopolitikai pozíciója is.

Ennek kapcsán első megállapításunk az, hogy a mai orosz állam kialakulása és mindenkori központja távolabb, északabbra esik a vázolt labilis és instabil határterülettől.

Nagy talány – ha igaz Varga Csaba megállapítása –, hogy miért az orosz cseperedett fel a leginkább a szláv nyelvek közül? Netán azért, mert egy sokkal stabilabb nyelvi, kulturális, és etnikai térben fejlődött ki? Mert – Wiik nyomán – a legtöbb finnugor (ami teljesen más gondolkodást feltételez) szubsztrátumot hordozza? Leginkább rá hatottak a finnugor nyelvek?

Amint a cári, úgy a szovjet időkben – habár politkai-ideológiai dogmákkal terhelten, mégis – messze a legkimagaslóbb színvonalat képviselte az orosz történettudomány és az orosz régészet. Gyakorlatilag az egész eurázsiai ’nagyteret’ orosz-szovjet régészek ásták ki és rendszerezték.

Az ideológiai terhektől megszabadulva ma már nem jelent gondot az orosz történettudomány jó részének, hogy „etnokulturális genetikájukat” tekintve részben ’szkíta’, részben finnugor leszármazottaknak is tartsák magukat, elvetve az indoárja gondolkodásmódra jellemző kizárólagosságot, azaz, hogy ők szlávok, azon belül oroszok és semmi többek.

Az indoeurópai-nyugati monomániákus gondolkodásmódtól megszabadulva, felcseperedett nyelvként és nemzetként, számukra egyre kevésbé okoz gondot elfogadni, hogy ezek is – azok is; ilyenek is – olyanok is.

Mindezeket érhetjük tetten a mai modern, posztszovjet orosz politikai gondolkodásban.

Az orosz védelmi és külpolitikai doktrína egyes számú alaptétele szerint: minél messzebb van a határ az állam központjától (Moszkva), az állam annál nagyobb biztonságban van. A „közelkülföld” orosz fogalma szerint a határmenti, jellemzően posztszovjet utódállamok egyfajta pufferként, első védvonalként hivatottak védeni az orosz államot. Ehhez képest a „távolkülföld” jelenti az összes többi államot, melyre Moszkva – ilyen értelemben – nem kíván nyomást gyakorolni. Erre hivatott az Eurázsiai Gazdasági Unió és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, mint az EU és a NATO keleti komplementere.

Egy műkedvelő „történelmi” meglátása: két képlet harcol egymással

Mire emlékeztetheti mindez egy, a magyar történelmet és a sztyeppei kultúrát alaposabban ismerő műkedvelőt?

Hogyan is működtek a sztyeppei birodalmak?

A kiemelkedő, hatalmi gócponttá váló törzs, nép avagy törzsszövetség első körben a legkörnyezőbb népcsoportokat igyekezett alávetni vagy „jószóval”, vagy erővel való behódoltatással. Innentől kezdve az így vagy úgy behódolt – jellemzően egyébként rokon – népcsoport egyfajta első védvonalként szolgált a kiemelkedett hatalmi gócpont, a vezető szerepre szert tevő nép körül. A folyamat a hatalmi központtól távolodva mintegy körkörösen folytatódott további népek meghódoltatásával, miáltal egyrészt egy többszörös védvonal alakult ki a központi népcsoport körül, másrészt a legutolsóként, a központtól legtávolabbikként alávetett (netán szövetségre lépett) nép járt legelöl a hadban a további hódításoknál. (Nota bene: lásd csecsenek!)

A sztyeppei népek birodalomszervezési metódusa köszön vissza mind az orosz védelmi doktrínában, mind pedig az Eurázsiai Gazdasági Uniónak, illetőleg a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének az életre hívásában.

Nézetünk szerint a vázolt történelmi eseménysorok egyenes következményeként osztattak ki a szerepek, cselekvések, stratégiák és gondolkodásmódok a jelen háborús konfliktusban.

Az alárendelő gondolkodás születési területének számító, 6000 éven át nyelvi, kulturális és etnikai instabilitást mutató ukrajnai területek ugyanezt a labilis, önhitt, szélsőségekre hajlamos, de mindenekelőtt naiv, kikristályosodott indentitással és gondolkodásmóddal (néplélek) nem rendelkező, ekként megvezethető, az alárendelő politikai filozófia (hovatovább lételmélet) eszközeként használható szerepet öltötték magukra, vagy viszik tovább jelen konfliktusban, éppen azt, amire történelmi előzményei predesztinálják. Elsőszámú eszköz, bunkósbot, bázis, felvonulási terület a ’világpolitikacsinálók’ kezében. Ukrajna, a határterület sorsa 6000 évvel ezelőtt kezdődően megíratott, és máig kihat.

Ezzel szemben áll – az előbbitől északra! – az az Oroszország, mely túllépett a péteri nyugatosításon, és nyugati monomániákus gondolkodásmódon, túl van egy szovjet kísérleten, és kezd valahogy önmagára találni. Arra az önmagára, amit a vázolt történeti, kulturális, nyelvi és etnikai folyamatok egy kellően hosszú időintervallum végén, de végeredményben meghatároznak.

Amit ma orosznak látunk, az leginkább csak nyelvében orosz – nyelvében indoeurópai. Genetikájában minimum újkőkorszaki, számos jégkorszaki eredetű finnugor elemet magába olvasztva. A „moszkvai rusz” törzsterülete időben és térben távol esik attól a területtől, ahonnan kiindult az alárendelő expanzió. Wiik nyomán állíthatjuk, hogy Európában talán utolsóként indoeuropaizálódott, és a péteri és szovjet útkeresést követően talán csak nyelvében.

Ha Oroszország valóban az, aminek a hivatalos kommunikációjában lefesti önmagát, sokkal inkább hasonlít egy keleti sztyeppei birodalomra, amelynek talán több a mellérendelő – kőkorszakból örökölt – jellemvonása, mint az alárendelő.

Ez a két képlet küzd egymással ma Ukrajnában.

S a harmadik képlet?

Melyik képlet az, amelyik mindenki mástól eltérő módon szemléli az eseményeket?

Ez a képlet a legrégibb. Nyelvében és a mai napig tisztán mellérendelő kultúrájában meg gondolkodásában helyben maradó képlet a Nyugat-Eurázsia nagytérben.

Ez volnánk mi: a magyar.

E képletnek, e gondolkodásnak a kívülálló számára végképp érthetetlen az eseményekhez való hozzáállása. Nem tudnak vele mit kezdeni. Hogy van az, hogy Paszkievics, az első, majd a második világégés, ’56, és szovjet megszállás után és ellenére az „átlagmagyar” véleménye nyomán inkább Mr. Zelenszkij csuklik, mintsem Putyin?

Ez az a nyelvi és kulturális alapú értékelése és meglátása az objektív valóságnak, benne a konkrét háborús konfliktusnak, amelytől a nyelvet váltott, alárendelő szemléletű indoeurópai kultúrák a végletekig eltávolodtak, de a magyar gondolkodás, a magyar néplélek még őrzi. „Nyelvében él a nemzet.”

S talán így és ezért közeledik egymáshoz a mellérendelő magyar, és a mellérendelő gondolkodás csíráit – kultúrtörténeti felismerések nyomásának hatására – újra felfedező orosz álláspont. S talán így távolodik egymástól az alárendelés és a kultúrtörténeti zűrzavar állatorvosi lova, valamint a mellérendelő tőről fakadó magyar álláspont.

Civilizációk újkeletű összecsapása

Szemünk láttára új dimenziója nyílik meg a civilizációk összecsapásának. Az évezred elejétől kezdődően azt hihettük, hogy a civilizációk egy észak-déli tengely mentén csapnak össze. Ma már sejthetjük, hogy – miként a tengely északi, úgy a déli pontját is – ugyanaz az erő mozgatja, ugyanazon érdekek mentén. Afrika – még mindig inkább – a Nyugat gyarmata. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy az iszlám így vagy úgy, de a Nyugat eszköze. Hiába vált Nyugat-Európa alárendelő indoeurópaivá, még mindig túl sokat őriz jégkorszaki szabadságvágyából, mely szabadság a világ önjelölt urainak egyik legfőbb akadálya terveik megvalósításában. Ezt a szabadságot csak egy kézivezérelt észak-déli népmozgással lehet megtörni, olyan kultúrtömegek Európába vándoroltatásával, akik hírből sem ismerték a mellérendelést, ezáltal a szabadságot sem. Mivel az észak-déli tengely északi pontját ugyanaz az erő tartja sakkban, mint amelyik délről a népvándorlást generálja, így valódi civilizációs összecsapásról nem beszélhetünk. Kesztyűbábok küzdenek egymással.

Ezzel szemben sokkal inkább egy kelet-nyugati tengely mentén bontakozik ki a civilizációk újkeletű összecsapása, és furcsa mód lényegében az (antropológiailag) europid ember küzd önmagával. A tengely nyugati végén áll a 6000 éve a mai ukrajna területén megfogant alárendelő gondolkodásmód, míg keleti végén a nyomokban önmagára találó mellérendelő gondolkodásmód.

És ebben a viszonyrendszerben (térbelileg középen!) ott áll a legtisztábban mellérendelő kultúrájú magyarság a maga – látszólag – érthetetlen hozzáállásával az eseményekhez. Egy magyar lélek mindig a gyengébbnek, az esendőbbnek szurkol. Most miért nem?!

A közdelem nemcsak a térbeli, hanem az időbeli tengely koordinátái által meghatározottan is zajlik. A mélyen gyökerező, ma már csak nyomokban fellelhető mellérendelés küzd a fiatalabb, későbbi, nagyobb területű alárendeléssel.

A hadszíntér a mai Ukrajna – nem véletlenül. 6000 ezer év ellenmondásainak a realizálódása, hogy éppen Ukrajna területén.

Nagy szavak, de talán valóban az utolsó időket éljük. Nem kétséges, hogy a világ újrafelosztása zajlik. A mellérendelő és az alárendelő civilizáció csap ma össze Ukrajnában. S ennek igazi tétje: végleg eltűnik-e a mellérendelő ’létszerveződés’.

Eltűnik-e a magyarság mint a mellérendelés legtisztább maradványa az Eurázsia civilizációs nagytérben? Vajon jó választ ad-e a magyar néplélek, a magyar kollektív tudat? Elbukunk vagy megmaradunk?!

Kipusztul-e az emberiség ősi békessége?

Forrás: Szilaj Csikó