A Romániában 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélt ex-politikus a pannonhalmi apátság exkluzív ásványvíz-palackozó cége, a Vis Vitalis igazgatójaként bukkant fel. Közben a strasbourgi bíróságon húzza az időt.

„Emberség, dialóguskészség, nyílt kommunikáció – ez Szent Benedek iránymutatása, és erre épül minden működő vállalkozás is” – vázolta Várszegi Asztrik főapát öt évvel ezelőtt, 2017 júliusában az Origónak a pannonhalmi apátság üzleti filozófiáját.

A főapát, aki 2017-ben átadta feladatait Hortobágyi Cirill atyának, a riportban arról beszélt, hogy szinte bárki képes sikerrel irányítani egy kolostort, ha megtartja a szabályzatot, ha pedig a kolostor szót vállalatra cseréljük, még a legközépszerűbb vezetők is használható segítséget találnak a Regulában.

Az nem világos, hogy Szent Benedek iránymutatása hogyan értendő akkor, amikor az apátság egyik cégét egy korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt, és Magyarországon ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyelet alatt álló személy irányítja.

Olosz szinte hazatért Pannonhalmára

Az viszont tény, hogy 2022 márciusától Olosz Gergely lett a pannonhalmi apátság egyik vállalkozásának, a pannonhalmi Szent Márton-hegy közelében fakadó ásványvíz palackozásával foglalkozó Vis Vitalis Holding Kft.-nek az ügyvezetője.

Olosz egyébként a középiskolai tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte. A szóbeszéd szerint ebben az időben alakult ki a családi barátság Semjén Zsolttal, aki később a kisebbik magyarországi kormánypárt elnökeként és Olosz egyik fő pártfogójaként több ízben is „egyengette” Olosz RMDSZ-es karrierjét.

Úgy tudjuk, Semjén Zsolt közbenjárásának köszönhető az is, hogy Olosz 2012-ben szenátori mandátumért indulhatott annak ellenére, hogy a jelölések idején már tudni lehetett, hogy a politikus ellen hamarosan vádat emel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Ez aztán a kampány előtt, 2012 októberében meg is történt.

Semjén Zsolt társaságában szerepelt utoljára nyilvánosan

A volt RMDSZ-es politikus és vállalkozó utoljára 2018 novemberében, a zágoni református templom újjászentelési istentiszteletén szerepelt a nyilvánosság előtt. Bár akkoriban korrupciós büntetőpere már ítélethirdetésre várt, Olosz az első sorban ült Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Márton Árpád RMDSZ-es képviselő mellett.

 

Csoportkép a zágoni templom felavatása után. Balról a negyedik személy, kigombolt zakóban, Olosz Gergely. Fotó: hirmondo.ro

A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság 2018. december 20-án 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Oloszt befolyással való folyamatos üzérkedés miatt. Ezen kívül elrendelték 384 ezer euró és 400 ezer lej elkobzását, és minden vagyonának zárolását. December 27-én európai elfogatóparancsot bocsátottak ki a nevére.

Ekkor azonban a politikus-vállalkozó már nem tartózkodott Romániában – a magyar rendőrség 2019. március 13-án fogta el a szökevényt. A magyarországi Fővárosi Törvényszék két nappal később, március 15-én ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Ez azt jelenti, hogy Olosz Pest megye területén szabadon mozoghat, tartózkodási helyét azonban csak engedéllyel változtathatja meg, hollétét pedig nyomkövetővel ellenőrzik.

Olosz továbbra is Abonyban lakik, kiadatása terén fejlemény nincs

Nem sokkal ezután, 2019 szeptemberében Olosz Gergelyt a Pest megyei Abonyban látták többször. Az ingatlan, ahol rendszeresen megfordult, Halasi Olivérhez, a KDNP-hez közel álló üzletemberhez köthető.

A cégbírósági dokumentumok szerint Olosz jelenleg is Abonyban lakik, mintegy 500 méterre attól a Vasút u. 38 szám alatt található irodától, ahova 2019-ben naponta bejárt.

Olosz kiadatása terén előrelépés nem történt: a Fővárosi Törvényszéken a büntetés végrehajtásának átvételére irányuló eljárás továbbra is fel van függesztve. Igaz, ezúttal nem a romániai Legfelsőbb Bíróság döntését várják – azt 2021 decemberében elutasították –, hanem mert Olosz időközben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

Strasbourgban az ügye egyelőre nincsen napirenden

„Tájékoztatjuk, hogy az Ön által megjelölt ügyben a Fővárosi Törvényszék 2021. október 11-én a büntetés végrehajtásának átvételére irányuló eljárást – egy, a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyamatban lévő ügyben hozott döntésig – felfüggesztette” – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.

A Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának a sajtóosztálya megerősítette ezt az információt: Olosz 2019 júliusában valóban a bírósághoz folyamodott. Viszont az ügyét egyelőre nem tűzték napirendre, és nem is tudni, hogy mikor kerül sor erre.

A Vis Vitalis Holding Kft. cégirataiban megadott e-mail címen kerestük Olosz Gergelyt, hogy interjút kérjünk tőle. Cikkünk publikálásáig nem kaptunk választ.

De miről is szólt ez a korrupciós történet?

Dióhéjban annyi történt, hogy Olosz – aki 2007-2008-ban az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöke volt – a romániai energiapiacon nyüzsgő „okos fiúk” rendelkezésére bocsátotta kapcsolatait, ezért pedig busás fizetést kért és kapott.

Így a Gorj megyei alvilág egy ismert figurája, Ion Bârcină befolyása alatt álló két cég, a SC Budirom Serv SRL és SC Power Plus SRL olcsón vásárolt fel villamos energiát, majd ezt a piaci árnál drágábban adták tovább a CEZ áramszolgáltatónak 2010-2011-ben.

Oloszt tanácsadóként fizették ki. Az internetről összemásolt szövegeken, valamint a tanácsadói szerződésen „ország-világ röhög”, fogalmazott az egyik üzletember egy lehallgatott telefonbeszélgetés során, egyértelművé téve, hogy egy esetleges ellenőrzés során menthetetlenül lebuknak.

Az RMDSZ-es honatya – akit a vádirat szerint az üzletemberek egymás között sokszor Bilă (Golyó) néven emlegettek – összesen 516 ezer eurót kért, ebből 384 ezret meg is kapott. Továbbá a parlament előtti parkolóban egy ízben 400 ezer lejt is átadtak neki.

A villamosenergia mellett Olosz egy sor más üzlettel is hitegette Bârcinát és körét. Volt szó újrahasznosítható hulladékokról, tartozások behajtásáról és egy halászati ágazatban lehívható uniós támogatásról. A vádiratból azonban az derül ki, hogy ezekből nem lett semmi – az üzletemberek nagy csalódására.

„Rosszabb, mint az uzsorások”

Időközben a Gorj megyeiek számára is világossá vált, hogy Olosz átveri őket, illetve hogy túlságosan sok pénzt kér azért, hogy közbenjárjon a jövedelmező szerződések megkötésében. Egy lehallgatott telefonbeszélgetésben panszkodnak is: „az ember nincsen hozzászokva az ilyen nyílt lenyúláshoz, mit csináljunk?” Máskor pedig: „Kinyír ez a Bilă, rosszabb, mint az uzsorások!”.

Olosz ellen egyébként a 2010-es évek elején kezdődött az eljárás. Mivel a vád stabil lábakon állt, és bűntársai is mind ellene vallottak, Olosz végig időhúzásra és az ügy csűrésére-csavarására játszott abban a reményben, hogy valahogy mégis elkerülheti a börtönbüntetést.

Az időhúzás nagymestere

Az Oloszt hét év szabadságvesztésre ítélő bíró, Mitu Stegaru lesújtó véleményt közölt a vádlottról az ítélet indoklásában: „a nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok, valamint a másod- és harmadrendű vádlottak beismerő vallomása ellenére, melyek gyakorlatilag falhoz állították Oloszt, ő végig időhúzásra játszott abban a reményben, hogy előbb vagy utóbb életbe lép az új Btk., mely kedvezőbb büntetést ír elő minden bűncselekmény számára. (…)”

A bíró azt is megjegyezte, hogy bár kérte Olosz ügyvédeitől, hogy iktassák a védencük ártatlanságát bizonyító iratokat, azok folyton halogatták, hogy az utolsó tárgyaláson elárasszák a bírót egy sor haszontalan bizonyítékkal abban a reményben, hogy ezzel is húzzák az időt.

Ezt a Bukaresti Törvényszék által hozott hétéves ítéletet azonban eltörölték, mivel Olosznak „eszébe jutott”, hogy ő 2010 óta a Bákó-Neamţ megyei ügyvédi kamara tagja, ebből kifolyólag a bukaresti törvényszék nem illetékes dönteni ügyében, erre csak a Bukaresti Fellebviteli Bíróság jogosult. Később aztán az ügye a a Legfelsőbb Bíróságon folytatódott, az elmarasztaló ítélet 2018 december 20-án született meg.

A Vis Vitalis Holding Kft. cégiratai között a Partizán bukkant rá Olosz Gergely nevére, a fülest köszönjük!

Forrás: Átlátszó.ro