“Kásler Miklós” letiltott a Facebookon. Kásler Miklós, a magyarországi emberi erőforrások miniszterének hivatalos Facebook oldalát a gondolatcsendőrség  kutyái és bérkommentelői éppoly agresszíven védik, mint teszik ezt a többi politikus látszat-profiljával, hiszen ezeknek a profiloknak a segítségével csepegtetik az igazi kórságot, a hazug média-mérget az emberek tudatába. Nyilván ezek a nett csahosok  szedték le a beírásaim és tiltottak le. A Kásler Miklós nevében. Jó kutyák a gazda nevében ugatnak, tartja egy kínai dakota közmondás.

Az átlagember ledöbbenne, ha bepillantást nyerne abba a gépezetbe, mely a Facebookon tenyésző politikusi oldalak kontrolálására és a kommentelők figyelésére, kiiktatására és esetenként zaklatására van szakosítva.

De maradjunk Kásler Miklósnál, akinek hivatalos oldalán több, a magyarokat harmadjára is beoltó szándéknyilatkozat látott napvilágot, melyek alatt azért szépen hemzsegtek a hozsánnázó kamuprofil bérkommentelők, mert minden hivatalos politikusi profihoz tartozik egy ilyen is.

És igen felebarátaim, nyilván, hogy ezeknek a nett – kápóknak a csapatát a közpénzekből tartják fenn.

Na, de maradjunk a Kásler úr kinyilatkoztatásainál.

Szóval minap abszolút udvariasan beírtam Kásler Miklós hivatalos oldalára, ahol említett „emberi erőforrás miniszter” bizony ellentmondásos, az orvostudománnyal igencsak hadilábon álló baromságokat beszélt a „Harmadik Oltásròl”.

Történetesen azt taglalta, hogy keverni fogják a kísérleti vakcinákat, akik eddig mRNS féle kísérleti trutyit kaptak, azoknak a harmadik,  nem tudni mire való  oltás az vektor vagy elölt-vírus alapú kell, legyen és fordítva.

Kásler Miklós ezt nyilatkozta: „TEHÁT, HA VALAKI MRNS TÍPUSÚ OLTÓANYAGOT (PFIZER, MODERNA) KAPOTT, AKKOR HARMADIKNAK VEKTORVAKCINÁT (ASTRAZENECA, SZPUTNYIK V) VAGY ELÖLT VÍRUSBÓL KÉSZÜLT OLTÁST (SINOPHARM) ÉRDEMES ADNI NEKI.”

Ekkora bődületes baromságot hallva, olvasva először kerestem a poén lehetőségét, majd arra gondoltam, lehet  véletlenül az Orvos voltam Auswitzban  modern folytatását olvasom, ugyanis ez az egész egy az egyben egy gyalázatos emberkísérletnek tűnik. Mint ahogy az is.

Hiszen legyen világos, a Covid19 kísérleti oltások (vagy mik ezek) bizonyítottan 2023-ig kísérleti szernek számítanak. S mint ilyeneket NEM LEHET sem kötelezni senkit arra, hogy ezeket beadassa, sem  társadalmi zsarolóintézkedésekkel rávenni arra, hogy beadassa, mert ez is, az is kényszerítésnek, közvetlen vagy közvetett kényszerítésnek számít, ami miatt a hírhedt nürnbergi orvos perben sok egykori náci orvost lógattak már fel.

Ami a furcsa Facebook bejegyzést illeti ott én orvosi tényekkel alátámasztva rámutattam, hogy Kásler úr valamit nagyon furcsán  csinál és beszél, mert az egész, ha nem műhibának számító tévedés, akkor hazugság , vagy ha nem akkor gyalázatos bűncselekmény, mely során embereken, a magyar nemzet magyarjain folytatnak egy eddig SOHA, SEHOL nem alkalmazott, törvénytelen és emberiségellenes bűncselekménynek számító EMBERKÍSÉRLETET.

Rövid időn belül a beírásom eltűnt s engem letiltottak a további hozzászólástól. Csak a kamuprofilos bérkommentelők maradhattak, akik zokogva és Kásler kezét ( és nyilván egyebét) nyalogatva könyörögtek a harmadik oltásért.

Bevallom, van ennek a Harmadik Oltásnak valami emlékeztető részecskéje, mely a Harmadik Birodalom sátáni ötleteire hajaz…

Szóval letiltottak. Vajon miért? Egy ilyen “sztárorvos” lazán megcáfolhatta volna amit írtam oda, már amennyiben én tévedek.

Már amennyiben neki igaza lenne.

De nincs igaza. Arra mutattam rà, hogy micsoda felelőtlenség a kísérleti szerek keverése. Kis covid-koktél? Bűvös erő , forr a katlan? ….

Ugyanis ha valaki géntechnológiàs kísérleti trutyit kapott, abból kettőt, szemmel láthatólag teljesen feleslegesen, mert ez a két első szuri semmit nem ért, ha kell a  3-ik szuri is , annak hogy mernek vektor vagy elölt-vírus alapú ráoltàst csinálni?

A Pfizer által összekotyvasztott „vakcina” által  megkavart immunrendszer ugyanis nem tudni, hogy fog reagálni egy vektor vagy elölt vírus-alapú oltóanyagra. És ezt nemcsak én nem tudhatom, de senki nem tudhatja, mert ilyet SOHA, SEHOL nem követtek még el embereken.

Ugyanis az emberiség történelmében ez az első eset, mikor tömegesen oltottak be ilyen GMO-s izékkel embereket. Tehát senki nem tudhatja, hogyan reagál az emberi szervezet, ha keverik az mRNS féle trutyit a vektor vagy vírus alapú oltóanyaggal. Az immunválasz könnyen meglehet, hogy vagy semmilyen vagy végzetes is lehet, ezt sem tudja senki, mert nincs honnan tudni!

Mert most első ízben tennének ilyet. Tehát semmilyen kísérletekkel alátámasztott orvosi tapasztalat, megfigyelés nincs arra, mi történik a vakcinák keverésekor. Mert ha mégis volna, akkor ez az egész egy kurva nagy hazugság, ugye?

Kamu pandémia, kamu vírus, kamu tesztelés, kamu vakcina…VALÓSÁGOS COVID TERRORIZMUS! 

Ez a harmadik oltás pedig nem is minősülhet emlékeztető oltásnak sem, mert nincs semmilyen kialakult immunitás a beoltottaknál, amire úgymond „emlékeztetni” kéne az immunrendszert! Mert ha lenne ilyen, 4 hónap műlva  nem kellene még egy oltást adni!

Én meg emlékeztetném Kásler Miklóst arra, amit jobb helyen tanítanak az orvosi  egyetemeken, hogy „emlékeztető” oltást mindig ugyanolyan vakcinával végeznek. Miki bácsi a vektoros oltás hogy emlékeztetné az mRNS védelemre azt a szomorú immunrendszert, tessék már ezt megmondani nekem a nagyságos úrnak! Vagy fordítva…?

Azt is beírtam, hogy van egy olyan sejtésem, ezt az egész vakcina-háborút figyelve, hogy a Harmadik Oltás nem más, mint sima ,kombinált influenzaoltás, ugyanis a gèntechnològiás sz@rral úgy szétrombolták az emberek természetes alap immunitását, hogy a  beoltottak nem lesznek képesek majd védekezni egy sima nátha vagy grippe ellen sem és ezért lesz itt nagy baj! De mivel mondom, én is ugyanazt az emberkísérletet figyelem, mint az elkövetők, ez az én feltételezésem.

Azt is megkérdeztem tisztelettudóan, hogy vajon hogy a gyászba tudják egy olyan primitív orvosi segédeszközzel, mint a genetikai vizsgálatokra és lezajlott tömeges átfertőzés megsaccolására készített PCR tesztekkel egy éppen mutálódó (SIC!) vírus jelenlétét és mutációs fázisait kimutatni vajon?

Ha a vírus pár hónap alatt több féle mutáns volt képes létrehozni (ami szerintem is egy az egyben hazugság) akkor ez a mutációs folyamat még éppen zajlik,zajlania kéne,  tehát képtelenség lenne ezekkel a diagnosztikai eszköznek nem számító PCR tesztekkel ezt felismerni és kimutatni. Kásler úr drága, emlékeztetném arra, hogy a jelenleg használt PCR tesztek, amikkel a világot kell éppen átverni a globalista hatalmi zóna parancsára, rettentően pontatlanok. Ismerünk ugyanis legalább két koronavírust (HCoV-OC43 és HCoV-HKU1, de lehet van több is), amelyek közönséges náthát NÁTHÁT Kásler úr, taknyos, lázas, rekedős , klasszikus embernáthát okoznak, és akár 1-2 évig is kimutatható az ellenük termelt IgG ellenanyag a betegben. Ezek az antitestek nagyon hasonlóan viselkednek, mint a SARS-CoV-2 ellen termelt antitestek. A PCR tesztek pedig az esetek 99 százalékában ezeket a sima náthavírus miatt jelenlevő antitestet is „covidnak” hozzák ki, főleg egy veder hazugsággal megtrágyázva. Tessék kérem kijavítani, ha esetleg tévedek. De emlékeztetném arra, hogy tavaly februárban a Magyar Tudományos Akadémia  virológus kutatói is figyelmeztették a magyar kormányt erre, de teccetek magasról tojni rá, mert a globalista forgatókönyv akkor sem az igazságról, hanem az emberek átveréséről szólt. Ide teszem az erről megjelent MTA-s tanulmányt is, hátha nem is tecccet olvasni.

Akkor tényleg, hogy a gyászba mutatták ki vajon az éppen mutálódó vírust? Alfa, béta, gamma, lamdba, delta… bingó!?

Kristálygömbbel vagy sámánokat hívtak a messzi tajgáról, a kazasztáni  szabadkőműves páholyok jelmezbáljaiból vagy esetleg a Kínai Kommunista Párt látnokai tanítottak a Fidesznek két  strómankodás közben valami jóféle vírus-mutációs felismerést?

Szóval mindkét, abszolút udvarias, orvosi tényekre alapuló beírásom eltűnt és  letiltottak.

DE! Mièrt kísérleteznek a magyarokon ezek az anyab@szó szörnyetegek?

Kik ezek, akik irányítják a magyar kormányt is? Pont úgy, mint Izraelt, melyről a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla nyilatkozta egy sátánian cinikus interjúban, hogy a zsidó állam lett a Pfizer első számú kísérleti laboratóriuma. És Magyarország? A második számú kísérleti laboratórium lett Kásler úr?

Kik Önök, ki ez a hülyeségeket nyilatkozó furcsa öregember, aki a páholymesterek fehér kesztyűjében parádézik valami díjátadón azon a Facebook profilon ahonnan letiltottak?

Kik ezek a szolga – szörnyetegek, honnan szabadultak a világra?

Magyarok új Mohács készül!!!

A vakcina-Mohács! És csak szólok, itt semmi nem az, aminek mondják, itt csak egyetlen dolog igaz, a beáldozott emberéletek és a hazugságokkal lebutított és félrevezetett, megnyomorított társadalom.

Ui. Mikor ezen sorokat rovom a számítógépemen, már megjelentek azok a hírek, hivatalos hírek, nem egy ilyen kis „konteós” porbafingó véleménye mint én vagyok, melyben a Pfizer okosai figyelmeztetnek, ők sem szeretnék, ha a magyarok kevernék a kísérleti trutyikat. Lehet pénz miatt, nehogy már a konkurens gyógyszermaffia  cuccait szórják a kormányzati drogdillerek, de  lehet, mert ők sejtik, tudják, mi történhet, ha összekeverik ezeket a több mint gyanús szereket.

Ilyeneket olvasni a vakcina-koktélról:

„Kásler keverné a vakcinákat, a Pfizer ezt nem támogatja – „Mivel klinikai vizsgálatok nem támasztják alá, jelenleg nem támogatjuk az oltóanyagok felcserélhetőségét és kombinált alkalmazását”

– mondta a Népszavának a Pfizer Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Kásler Miklós emberminiszter szombaton beszélt arról, hogy a harmadik oltás fajtáját illetően a háziorvosok dönthetnek, de iránymutatást kapnak hozzá az Emmitől. Kásler közölte: többféle elképzelés van arról, mi a legjobb gyakorlat, a gyógyszergyártók általában amellett vannak, hogy mindenki azt kapja harmadiknak, amit az első két alkalommal, a szakirodalom viszont egyre inkább a vegyes oltást ajánlja. Magyarán, ha valaki mRNS típusú oltóanyagot (Pfizer, Moderna) kapott, akkor harmadiknak vektorvakcinát (AstraZeneca, Szputnyik V) vagy elölt vírusból készült oltást (Sinopharm) érdemes adni neki. Ezt az iránymutatást fogja tartalmazni az orvosoknak kiküldött tájékoztató is, tette hozzá.

A Pfizer Hungary azt is mondta, Pfizer és a BioNTech nem értékelte 3-as fázisú klinikai vizsgálatában a különböző oltóanyagok kombinálását, valamint a vakcina jelenlegi hatósági engedélye nem tartalmazza az oltóanyagok felcserélhetőségét.” ( TELEX)

Akkor most mi lesz Miklós bátyám? Letiltják a Pfizer méregkeverőit is? És folytatják a vakcina-mohács projektet, ahol boldogan oltnak míg meg nem halnak?

Szőke Mária/Informația Liberă