Kihirdették csütörtökön Németországban a földgázellátási válsághelyzet második, riasztási fokozatát az Oroszországból érkező szállítások jelentős csökkenése miatt.

Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy az Ukrajna ellen háborúzó Oroszország fegyverként használja az energiát, fel akarja hajtani az árakat, és megosztottságot akar előidézni az Ukrajna mellett kiálló országok körében – írta az MTI.

Moszkva ezért csökkentette a németországi földgázexportot, ami „külső sokkhatásként” gázellátási zavart okoz.

A piac még képes a zavar kezelésére, az ellátás így biztosított, de „ha még nem is érezzük, gázválságban vagyunk” – mondta a miniszter.

Az ellátás folyamatossága és a nyár „hamis biztonságérzetbe ringathat”, de ezt nem szabad hagyni, tudomásul kell venni, hogy a helyzet súlyos, és a tél az idén sem marad el, ezért takarékoskodni kell, hogy minél több gázt tárolhassanak el a fűtési szezonra. A földgáz szűkös erőforrássá vált, az árak pedig „már most is magasak, és fel kell készülnünk a további emelkedésre” – mondta Robert Habeck.