Életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író – tudatta lánya, Moldova Júlia szombaton az MTI-vel.

Három gondolatával engedjük nagy útjára az embert, aki Szép volt, Mester, és mostantól Halhatatlan

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

“Ez lenne a demokrácia? Itt sose volt olyan. Magyar földön valahogy nem nő meg. Megmondjam, mi van itt? Másodosztályú, nívótlan, demokráciának hazudott terror. Nem klasszikus terror, nem jár a fekete autó, csak az állását veszíti az ember, ha pofázik, különösen kistelepülésen. Ha pedig politikus, aki nem áll be a sorba, készüljön a legaljasabb támadásokra.

Mondják, Orbán Viktorban megvolt a lehetőség, hogy demokratikus vezető legyen. Vagy megvolt, vagy nem. A lényeg, hogy nem jött ki belőle. Zseninek kiáltották ki, pedig csak másol, minden gondolata, minden jelszava visszaköszön a történelemből. A «három gyerek, négy kerék» spanyol, a «keményen dolgozó kisember» brit koppintás. Még tőlem is lopott valamelyik beszédjébe, a «nicht ugribugrit», a kamionos könyvemből, ahol ugye az a sztori, hogy a sofőr lapostetűt szed össze prostituálttól, fél hazahozni az asszonynak, ezért nyelvtudás nélkül próbálja elmagyarázni egy német patikában, hogy nem bolhája van, hanem tetűje: Nicht ugribugri, aber langsam spaziren. Lehetne ez a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jelmondata.

Pedig lehetne ám ugribugrizni, messze nem olyan erős ez a hatalom, amilyennek mutatja magát, és ha egyszer végre összedől, Orbán vazallusai úgy húznak majd el az első repülőgéppel, vagy az utolsó vonattal, öröm lesz nézni.”

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

“Harmincnégyben születtem, láttam egy jó darab Horthy-rendszert, kapitalizmust, láttam a háborút, láttam az újjáépítést, a Rákosi-rendszert, ötvenhatot, láttam a Kádár-rendszert, a Kádár-rendszer bukását, láttam, látom ezt a mostani rezsimet, és tán láthatom még a bukását is.”

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

“Kérdeztük, hiszi-e Istent.

Néha igen, néha nem. Isten nevét hol kis kezdőbetűvel írom, hol naggyal… Amilyen kedvem van. Mindenesetre, ha van Isten, lehetett velem valami szándéka… 1944 nyarán rám esett egy féltonnás bomba, de nem robbant fel. Már a csillagos házban laktunk az Augusztán, légitámadáskor a töltésoldalban lévő óvóhelyre húzódtunk be. Szőnyegbombázást kapott a környék, és pont az óvóhelyünkre zuhant az az ötszáz kilós vas. Elvileg millió darabra kellett volna szakadjak. Ez valami? Vagy semmi? Isten tudja. Az biztosnak tűnik, hogy akadnak a mi méretüknél nagyobb térfogatú események. Templomba nem járok, zsinagógába is csak böjt idején, jom kipurkor, engesztelődni, olyankor letudom az egész évet, végiggondolom, mi történt velem, s azt is, mi történhet… Van egy kétszáz éves példányom is, a bajánsenyei református paptól kaptam, azt odafönt tartom. Ha hiszel, ha nem hiszel, a Biblia gyönyörű szöveg, különösen a Károli Gáspár-féle fordítás zseniális, vetekszik Arany János Shakespeare-jével. Nálam ez a két mű mutatja fel a legszebb magyar nyelvet. Amúgy világéletemben olvastam a Bibliát, különösen A prédikátor könyvét szeretem.”

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::