Idehaza meglehetősen szokatlan módszerekhez kellett folyamodnia Nagykőrös egyik tanintézményének, miután az oda telepített ukrán menekültek közül néhány család képtelen volt a beilleszkedésre. A többséggel semmi gond nem akadt, az óvodáskorú vagy kisiskolás gyerekek oktatásában is segítettek, ám egy maroknyi csoport – honfitársaik és a városlakók életét is megkeserítve – a legalapvetőbb együttélési szabályokat sem tartotta be – írja a Blikk. Alább a folytatás, melyben virágnyelven azért próbálják jelezni, hogy bizony “indoukránokról” lehet szó.

A nagykőrösi iskola udvarán ez a tábla hívta fel a rendzavaró menekültek figyelmét a higiéniai szokások betartására (Fotó: Grnák László)

– Az iskola dolgozói jelezték, hogy márciusban a városba szállított mintegy félszáz menekült között érkeztek néhányan, akik képtelenek használni a kommunális helyiségeket, jelesül a mosdót. A dolgukat az udvaron végzik el, amivel nap mint nap szembesülniük kellett. Hiába próbálták rábeszélni őket a helyes viselkedésre, ez sikertelennek bizonyult – mondta el a Blikknek László Ferenc helyi önkormányzati képviselő, aláhúzva, hogy az ukrán menekültek semmilyen problémát nem okoztak, a lakosság is befogadta őket. Ám a renitensek miatt végül szalaggal kerítették le az iskolaudvar füves részét, és különleges piktogramokkal ellátott táblákat helyeztek ki, így próbálva megtiltani, hogy a tanulók által is használt terület vécéként kezeljék.

 

– Emellett – sajnos – a városban is többször elfogadhatatlanul viselkedtek. Láttam, ahogy meglehetősen agresszívan koldultak, engem is leszólítottak az egyik hipermarket előtt. S a ami legnagyobb probléma, hogy nincs aki fellépjen velük szemben. “Az iskolai dolgozóknak nem feladatuk utánuk takarítani, vagy konfliktusba kerülni velük. “A rendőrségnek sem volt oka közbeavatkozni, és az önkormányzatnak sincsenek eszközeik.” Lehet, hogy más városoknak is vannak hasonló, és nehezen orvosolható problémáik, a megoldásra pedig nincs kialakult gyakorlat. El nem küldhetjük őket – folytatta a városatya.
Információját az említett üzlet egyik munkatársa, Ildikó is megerősítette: mint mondta, maga is többször látott a bejáratnál egy asszonyt, aki három gyerekét magával hozta, úgy kéregetett. – Az egyik kicsit még szoptatta, nem volt szép látvány. Ám valószínű többször is kapott pénzt, volt, amit nálam költött el. Ennek a családnak a gyerekei az iskolához közeli parkban vegzálták az ittenieket, így az én gyerekeimet is. Éppen azért az elmúlt hetekben már ki sem engedtem őket – sorolta az anyuka. A helyi internetes közösségi oldalon többen is kifogásolták történteket. Ezek szerint volt olyan tanuló, aki a szüleinek panaszkodott. – Az ide érkezőkkel alapvetően semmi probléma nincsen, bár az igaz, hogy Ukrajnán belül néhányan más kultúrkörnyezetből érkeztek. Elmondásuk szerint ott nem volt se víz, se villany. Nekünk kellett nekik mindent megtanítani – mondta érdeklődésünkre Rókáné Szekeres Gabriella, az iskolai kollégium vezetője.

Az ukrán menekültek számára információs plakátokat helyeztek ki több nyelven és piktogrammokkal ellátva a helyes viselkedési formákról (Fotó: Grnák László)

– Mi ezt a munkát pluszként vállaltuk, nem volt könnyű, amennyit tudtunk, segítettünk nekik is. Valóban táblák kihelyezéséről döntöttünk, bár lassan talán okafogyottá válik, az érintett családok ugyanis éppen elhagyni készülnek az intézményt, más szállást keresnek – mondta a vezető. Hozzátette: a többi család nagy része is távozott, sokan hazafelé tartanak, rokonokhoz költöznek, s vannak, akik a mezőgazdaságban találtak munkát. – Mindenhol kiírtuk ukránul, oroszul, magyarul angolul, sőt, képekkel is jeleztük, hol lehet ebédelni, hol van a mosdó és hasonlók. De mi immár az közelgő vizsgákra, a jövő évi beiskolázásra koncentrálunk. Szeretnénk tanulmányi sikereket, s azt is, ha minél több gyermek választaná az iskolánkat – szögezte le a kollégium vezetője.

Forrás: Kuruc.info