2002-ben, az Erzsébet híd 2 órán keresztül tartó lezárása alkalmával Budaházy György és társai ellen büntetőeljárás indult engedély nélküli demonstráció, közérdekű üzem megzavarása és garázdaság ellen, amely végén el is ítélték őket, nem úgy, mint annak idején a napokig tartó taxisblokád résztvevőit.

Idén július 4-én, a szabadulása érdekében szervezett Erzsébet-hídi lezárás 1 órán át tartott, résztvevői ellen eljárás indult hasonló vádakkal.

Elvárom a magyar rendőrségtől, hogy a mostani, napokon át tartó, hidakat lezáró, a forgalom aránytalan akadályozásával, közérdekű üzem megzavarásával, garázdasággal, kábítószer-fogyasztással, hivatalos személy elleni erőszakkal járó kormányellenes tüntetések résztvevőivel szemben is legalább olyan szigorral járjon el, ahogy a hazafiakkal szemben szokott.

A képen Budaházy György a 2002-es, a baloldal választási csalásai miatt, a szavazatok újraszámlálását követelő, egyébként teljesen békés hídlezáráson.