Loading...

Megtekintések 4 126 Hát ezt is megértük! Ismét háború dúl EURÓPÁBAN! Ahogy 108 évvel ezelőtt, most  ismét nyílt háborút robbantott ki Európában a világuralomra törő Tikos Pénzügyi Világelit. A mindent eldöntő végső háborút, hogy befejezze nagy művét, megvalósítsa több évszázados tervét az egy pólusú világot, az Új Világrendet, a kommunista világállamot. A terv része az emberiség

Megtekintések 1 162 A jelenlegi konfliktusban bármilyen fegyver bevetését lenyelik. A Kreml szerint az Ukrajna négy Moszkva által ellenőrzött területén kedden véget érő annexiós “népszavazásoknak” “következményei” lesznek ezekre a területekre, különösen biztonságuk szempontjából, esetleges nukleáris védelemmel – jelentette a France Presse. Ugyanebben a bejegyzésben a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel állónak számító Medvegyev annak a véleményének

Megtekintések 1 890 Aligha ússzák meg büntetés nélkül a románok a Bosznia-Hercegovina elleni mérkőzés után történteket. Komoly balhé alakult ki a Románia – Bosznia-Hercegovina Nemzetek Ligája-mérkőzés után, amelyet ugyan a hazaiak nyertek 4-1-re, de mivel közben a finnek is győzni tudtak, így ez a megszerzett három pont azt is jelentette, hogy a románok kiestek a C-divízióba. Az emiatt

Megtekintések 1 243 Nyílt levél a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának. A nevét is bátran vállaló Tóth Attila osztotta meg velünk személyes történetét, melyből úgy tűnik, a kormányhivatalokban és állami cégeknél nem csak a Covid-diktatúra kellős közepén, de mind a mai napig érheti diszkrimináció az oltatlan magyar embereket. Akár munkalehetőségtől is eleshetnek. Tóth Attila elmondása szerint írásával

Megtekintések 1 414 A most 60 éves Fodor Gábor nagy idők tanúja. A veterán politikus a Fidesz alapító tagjaként kezdte politikai karrierjét, majd később az SZDSZ berkeiben folytatta. Végül a Magyar Liberális Párt alapítója lett, míg 2019-ben befejezte aktív politikai pályafutását. A Mandinernek adott interjújában vallott a Fidesszel való 1993-as szakítás valódi okairól, a liberálisoknak a

Megtekintések 1 837 Minden jel arra utal, hogy összehangolt támadás volt az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő Északi Áramlat 1-2 gázvezetékek ellen. A német sajtó néhány hete írt arról, hogy amerikai hadihajók jártak a szivárgások helyszínén. A vezetékrendszer üzemeltetője hétfőn hirdetett vészhelyzetet amikor nyomáscsökkenést jelentettek. A dán tengerészeti hatóság gázszivárgást jelentett Bornholm szigeténél. A feltételezett vészhelyzeti helyszín

Megtekintések 2 485 A republikánusok vizsgálatot indítanak Dr. Anthony Fauci ellen, ha a novemberi félidős választásokon visszanyerik a Kongresszus feletti ellenőrzést – állítja Rand Paul, Kentucky állam szenátora. Paul elmondta, hogy beidézést tervez Fauci irataiba, ha a republikánusok visszaszerzik a szenátust, és ő lesz egy bizottság elnöke. “Ha novemberben győzünk, ha én leszek egy bizottság elnöke,

Megtekintések 1 025 Sokszor akarták, hogy rosszat mondjon Orbán Viktorról, de erre nem volt hajlandó, ugyanakkor nagy problémának tartja, hogy a miniszterelnöknek jelenleg nincs ellenfele. Lesújtó véleménye van a hazai ellenzékről és határozottan úgy gondolja, hogy a baloldal nem szabadságpárti.  Fodor Gábor beszél a Fidesszel való 1993-as szakításról, ahogy arról is, hogy manapság miért gyűlöli őt

Megtekintések 1 387 Politikától függetlenül: aki ezt kitalálta, biztosan nem dolgozott életében egy percet sem, nem hogy sínek között, de szabadban sem. Embertelen és egészségtelen a 18 fokos fűtéskorlátozás a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint. Közleményükben azt írják, vannak MÁV-munkahelyek, ahol nehéz fizikai műszak végén zuhanyoznának a dolgozók, de a hideg miatt mostantól nem teszik, vagy ha