A közeljövőben bezárhatnak az OMV magyarországi és szlovákiai töltőállomásai, a cég ugyanis a schwechati olajfinomító tervezett karbantartásának elhúzódása miatt nem tud elég üzemanyagot küldeni a benzinkutakra, a kiesést pedig a Mol sem tudja pótolni a hazai készletekből, írja a Világgazdaság (VG). A lap úgy értesült, hogy az OMV eddig nem tájékoztatta hivatalos sem a Molt, sem más partnereit, mert bíznak benne, hogy az osztrák kormány utolsó pillanatos közbelépésével elkerülhetik ezt. Tőlük azt várják, hogy szabadítsák fel a stratégiai készletek egy részét.

Az ügyben kerestük az OMV Magyarországot, amely péntek késő este egy, a cég központi honlapján pénteken megjelent közleményt küldött el magyarul:

„Ma mechanikai jellegű incidens történt a schwechati finomítóban, ahol 2022. április 19. óta karbantartási munkák zajlanak. Emiatt a finomító beindítása részben késik. A kár mértékének és a leállás időtartamának felülvizsgálata még folyamatban van. Szorosan együttműködünk ügyfeleinkkel és beszállítóinkkal, hogy enyhítsük a termékek elérhetőségére gyakorolt hatásokat.”

A tervezett karbantartást Közép-Európa egyik legnagyobb finomítójában a VG cikke szerint május 31-ig kellett volna befejezni, ám a pénteki baleset meghiúsíthatja a június 10-re tervezett újraindítást. A VG információi szerint több hetes pótmunkára lesz szükség.

A VG értesüléseit iparági források az Indexnek is megerősítették, ők arról írnak, hogy már a hétvégén bezárhatnak a magyar és szlovák kutak. Ebben nem adott tájékoztatást az OMV, ám a schwechati baleset, illetve a finomító újraindításának késése okozhat fennakadást az ellátásban.

Az árstop sem segít

A helyzetet nehezíti, hogy a magyar kormány 480 forintban maximalizálta a kiskereskedelmi üzemanyagárakat, miközben Európában magasabbak az árak, így a külföldi beszállítók Magyarország helyett más országok felé preferálják az exportot. Emiatt már csökkent a hazai import mennyisége, a Mol stabilan 70% körüli piacrésze tavasszal már 80% fölé nőtt. Egyedüliként az OMV tartotta fenn a magyar import mennyiségét, ezért lehet gond a mostani kiesés, amit a Mol sem tudna pótolni.

A VG azt is megemlíti, hogy a jelenlegi helyzetben, a benzinárstop miatt termelési nyomás alá került Mol szándékosan elhalasztotta a karbantartások egy részét, a százhalombattai finomító viszont augusztusban és októberben kénytelen lesz leállni egy-egy hónapra, ami viszont azt jelenti, hogy a Mol üzemanyagtermelése augusztusban a harmadával csökken majd. A VG-nek nyilatkozó források szerint erre a két hónapra egyelőre nincs megoldás a zavartalan ellátás biztosítására.

A cikk megjegyzi: a helyzet Szlovákiában is ellátási zavarokat okozhat majd, továbbá Ausztria, Csehország, Lengyelország is gondban lesz, hogy dízelellátását biztosítsa.

Forrás: Telex