Folytatjuk kalandozásunkat a világsajtóban, és most Douglas MacGregor nyugalmazott amerikai ezredesnek, a The American Conservative vezető munkatársának egyik legújabb írásával ismertetjük meg a magyar olvasókat.

Az ezredes az amerikai védelmi miniszter korábbi tanácsadójaként dolgozott a Trump-adminisztrációban. MacGregor több háborút is megjárt veterán, és öt könyv szerzője. A „When the Lies Come Home” c. írásában az egykori katonai tanácsadó

arra figyelmeztet bennünket, hogy a hónapokig tartó hazugságkampány után a fősodratú média most felkészíti a közvéleményt Ukrajna közelgő katonai összeomlására.

„Diogenész, az ókori világ egyik jeles filozófusa úgy gondolta, hogy a hazugság a politika ‘valutája’. Az öreg bölcs ezeket a hazugságokat igyekezett leleplezni a világ előtt, és megpróbált arra is rámutatni, hogy emberhez méltatlan és lealacsonyító dolog hazugságokra építeni az életet. Hogy kifejtse álláspontját, Diogenész időnként fényes nappal vitt végig egy égő lámpást Athén utcáin. Ha megkérdezték, miért, Diogenész azt válaszolta, hogy becsületes embert keres. Ugyanilyen kihívást jelent ma egy becsületes embert találni Washingtonban.

Diogenesnek ma mindkét kezére szüksége lenne és egy-egy nagy teljesítményű Xenon keresőreflektort kellene tartania maga előtt.

Ennek ellenére vannak rövid ’tisztánlátó’ pillanatok a washingtoni adminisztráció intézményeiben. Miután a kormányzat hónapokig folyamatosan hazudott az amerikai közvéleménynek az ukrajnai háború eredetéről és lefolyásáról, a média most felkészíti az amerikai, brit és más nyugati nyilvánosságot Ukrajna katonai összeomlására. Hát ez már régen esedékes volt.

A nyugati média mindent megtett annak érdekében, hogy az ukrán védelem erejét sokkal nagyobb erőnek tüntesse fel, mint amivel valójában Kijev rendelkezett. A hozzám hasonló független megfigyelők többször is megjegyezték, hogy a televíziókban sokszor ugyanazokat a videókat vetítették le a megtámadott orosz tankokról. A helyi jellegű ellentámadásokról úgy számoltak be, mintha azok komolyabb műveleti manőverek részét képeznék.

Az orosz hibákat jelentőségükhöz képest aránytalanul eltúlozták. Az orosz veszteségeket és Ukrajna saját veszteségeinek valódi mértékét eltorzították, elhazudták vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyták. A csatatéren uralkodó körülmények azonban alig változtak az idő múlásával.

Miután az ukrán erők statikus védelmi pozíciókban rögzítették magukat a városi területeken és a Donbász központi területein, az ukránok helyzete reménytelenné vált. Ezt a fejleményt azonban az oroszok kudarcként ábrázolták ‘céljaik elérésének érdekében’.

A kiépített védelemben harcoló katonákat mozgásképtelenné tették. A szárazföldi erőket az oroszok azonosítják, célba veszik és távolról megsemmisítik. Ha az állandóan jelen lévő felső szintű hírszerzési, megfigyelési és felderítő eszközök által generált adatokat (legyen az emberes vagy pilóta nélküli), precíziós irányított csapású fegyverekhez vagy modern tüzérségi rendszerekhez kapcsolják, az ‘egy helyben maradás’ végzetes minden szárazföldi erő számára. Ukrajnára ez annál is inkább igaz, mert már az első akciókból látszott, hogy Moszkva az ukrán erők megsemmisítésére koncentrált, nem pedig a városok elfoglalására vagy a Dnyeper folyótól nyugatra eső ukrán területek elfoglalására. (Carl Philipp Gottfried von Clausewitz szerint három módon lehet háborút nyerni: az ellenséges haderő elpusztítása, az ellenség területének elfoglalása és a lakosság megtörése révén. Douglas MacGregor itt arra utal, hogy mindenkivel elhitették, hogy a területi haladás kapcsán ítéljék meg az orosz eredményeket, miközben eredetileg is az ukrán haderő megsemmisítésére, nem pedig a területfoglalásra összpontosítottak. – a Szerk. )

Az eredmény az ukrán erők részleges megsemmisítése lett. Csak az egyesült államokbeli és szövetséges fegyverek „epizódszerepe” tartotta a terepen életben egy ideig Kijev megtépázott légióit. Olyan légiókat, amelyek most nagy számban vesztik el embereiket Washington proxy háborújának köszönhetően.

Kijev háborúja Moszkvával vesztésre áll. Az ukrán erőket kivéreztették. A kiképzett tartalékosok nem állnak rendelkezésre elegendő számban ahhoz, hogy befolyásolják a háború kimenetelét, és a helyzet óráról-órára egyre kétségbeejtőbb. Az Egyesült Államok és a szövetségesek katonai segítsége, illetve az Egyesült Államok és a NATO szárazföldi erőinek közvetlen katonai beavatkozásán kívül más segítség nem változtathatja meg ezt a rideg valóságot.

A probléma ma már nem az, hogy Moszkvának adják-e azokat a kelet-ukrajnai területeket és lakosságot, amelyet már most is az oroszok ellenőriznek. Nemcsak a Donbász, hanem a Herszon és Zaporozsje régió jövője is eldőlt. Moszkva valószínűleg megszerzi Harkovot és Odesszát is. Nemcsak a két történelmileg orosz és orosz ajkú várost, hanem a velük szomszédos területeket is. Ezek a műveletek a konfliktus végét legalább az nyár végéig kitolják. A probléma most az, hogy hogyan lehet megállítani a harcot.

Az, hogy a harcok kora ősszel abbamaradnak-e, két kulcsfontosságú tényezőtől függ. Az első a kijevi vezetést érinti. Beleegyezik-e a Zelenszkij-kormány a Biden-adminisztráció szándékába, amely az Oroszországgal való örökös konfliktusról és egy „Anti-Oroszország” felépítéséről szól? Ha a Biden-adminisztráció eléri a célját, akkor Kijev továbbra is bázisként fog működni a Moszkvát fenyegető új erők felépítéséhez.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Kijevnek nemzeti öngyilkosságot kell elkövetnie azáltal, hogy Ukrajna szívét, a Dnyeper folyótól nyugatra lévő területeket éveken keresztül kiteszi az orosz nagy hatótávolságú rakéták pusztító csapásainak.

Természetesen ezek a fejlemények nem elkerülhetetlenek. Berlinnek, Párizsnak, Rómának, Budapestnek, Bukarestnek, Szófiának, Vilniusnak, Rigának, Tallinnak és igen, még Varsónak sem kell vakon Washington példáját követnie. Az európaiak, akárcsak a legtöbb amerikai, már most belepillanthattak egy mindent átfogó gazdasági visszaesés szakadékába, amelyet Biden politikája teremt itthon.

Ellentétben az amerikaiakkal, akiknek meg kell küzdeniük Biden rosszul átgondolt politikájának következményeivel, az európai kormányok kiléphetnek Biden Ukrajnára vonatkozó örökös háborús tervéből.

A második tényező magát Washingtont érinti. Miután eddig több mint 60 milliárd dollárt, valamivel több, mint havi 18 milliárd dollárt utaltak közvetlen vagy közvetett transzferek formájában a most omladozó ukrán államba, a fontos kérdés az, hogy mi történik az ország többi részén élő ukránok millióival, akik nem menekültek el? Honnan lesznek további források Ukrajna szétzúzott társadalmának újjáépítéséhez a fejlődő globális gazdasági vészhelyzetben?

Amikor az infláció az átlagos amerikai háztartásnak havi 460 dollárjába kerül (ugyanazokat az árukat és szolgáltatásokat ennyivel többért vásárolják meg idén, mint tavaly), nagyon valószínű, hogy Ukrajna csendesen elsüllyedhet a hullámok alatt, mint a Titanic, anélkül, hogy különösebb aggodalmat váltana ki az amerikai választókban. A tapasztalt politikusok már tudják, hogy az amerikaiak figyelme az Amerika határain túli ügyekkel kapcsolatban meglehetősen rövid és, hogy az ukrajnai vereség beismerése minden bizonnyal nem járna azonnali politikai következményekkel.

Az afganisztáni, iraki, líbiai és szíriai ismétlődő stratégiai kudarcok hatásai azonban kumulatívak. Az 1980-as években a General Motors meg akarta határozni, hogy az amerikaiak milyen autókat vásároljanak, de az amerikai fogyasztóknak más elképzeléseik voltak. Ezért veszítette el első helyét a G.M., amely 77 évig uralta az Egyesült Államok piacát a Toyotával szemben.

Washington nem szabhat meg mindent. A kormányzat sem kerülheti el előbb-utóbb az elszámoltatást. A végtelen pazarlásért és az amerikai jólét tönkretételéért meg kell majd fizetni az árat.

Novemberben az amerikaiak újra elmennek szavazni. Maga a választás most többet jelent majd, mint az amerikai választási folyamat integritásának biztosítását. A választások valószínűleg arra is lehetőséget biztosítanak majd, hogy az emberek értékeljék Biden munkáját. A demokraták emlékezni fognak rá, hogy elődeik a Demokrata Pártban több mint fél évszázadon keresztül felhasználták Herbert Hoover 1932-es történetét a politikai csatározások során.

A republikánusok a következő 50 évben a demokratákat Joe Biden kataszrofális kormányzására fogják emlékeztetni.”

Forrás: Szilaj Csikó