A Nemzetközi Vöröskereszt vezetői értik Magyarország politikáját az ukrajnai háborúval kapcsolatban, illetve annak fontosságát, hogy a kormány nem szállít fegyvereket a konfliktusban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben, miután találkozott Peter Maurerrel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnökével és Jagan Chapagainnal, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének főtitkárával.

A tárca közleménye szerint a magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a fegyveres konfliktus folyamatos biztonsági fenyegetést jelent Magyarország számára, ezért a kormány feladata ebben a helyzetben kettős.

“Egyrészt garantálni kell Magyarország és a magyar emberek biztonságát, másrészt pedig segítenünk kell a háború elől menekülőket és mindazokat, akik bajba kerülnek a háború miatt” – szögezte le, hozzátéve, hogy eddig 772 ezer ember érkezett hazánkba a szomszédos országból.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány nem engedélyezi a közvetlen fegyverszállításokat Magyarország területén keresztül, s ezáltal is

biztosítja a magyar-ukrán határ és az annak túloldalán élők biztonságát,
(kiemelés a szerkesztőtől)

így lehetővé téve, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt a debreceni logisztikai központjából és a budapesti regionális központjából lássa el ukrajnai tevékenysége egy jelentős részét.

“A magyar-ukrán határ biztonságos átjáróhelynek minősül, így a humanitárius szállítmányok a lehető legnagyobb biztonsággal tudnak itt keresztülhaladni, és nem kell attól tartani, hogy valamifajta támadás áldozataivá válnak akár maguk a szállítmányok, akár az azokat kísérő vöröskeresztes kollégák” – mutatott rá.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormány továbbra is minden segítséget meg fog adni a Nemzetközi Vöröskeresztnek a tevékenysége ellátásához.

Tájékoztatása szerint ezt a szervezet vezetői megköszönték, értik Magyarország politikáját a háborúval kapcsolatban, értik annak a fontosságát, hogy a kormány nem szállít fegyvereket ezen konfliktusban.

“És értik annak a jelentőségét is, hogy minden egyes hozzánk menekülőt ellátunk, tisztelettel fogadunk és az élet minden létező területén segíteni próbálunk. Ez így lesz mindaddig, amíg a háború tart” – fogalmazott.

(MTI)