Létezik egy sajátos szigetlakó-mentalitás, amelyből például a japánok is kifejlesztették a maguk változatát. Egyszerűen rányomja a bélyegét az ember gondolkodására, ha ő egy szigeten él. Akaratlanul is kicsit furcsává válik, ha a tenger közepén, egy sziklán ül, főleg, ha az év nagy részében esik az eső és fúj a szél.”

Marcus Rosenlund finn újságíró

Rendszeres olvasóink felfigyelhettek már arra, hogy ebben a háborúban a britek különleges szerepet töltenek be. A háborút megelőző időszakban nap mint nap „szállították” a megkérdőjelezhető hitelességű híreket az oroszok által elkövetett merényletekről, támadásokról, a nyugati országok választásaiba való beavatkozásról. Évek óta az volt az ember érzése, mintha az Orosz Föderáció és az Egyesült Királyság között már régen lezajlott volna a „hadüzenetváltás”, és

a britek csak az alkalomra várnak, hogy fegyveres konfliktusba keveredjenek az oroszokkal.

Közben ebben a törekvésükben különlegesen erős szövetségesre találtak a lengyelekben és a balti államokban. A Brexit óta ez az ellenséges hangulat csak tovább lett mélyítve.

Orwelli világunkban ma már mindenkinek „rövid” az emlékezete, de mi néhányan még emlékszünk arra, amikor egy évvel ezelőtt egy brit hadihajó majdnem háborús konfliktust robbantott ki Oroszország és a NATO között. A brit HMS Defender 2021 június 23-án az oroszországi parti őrség, a légierő szerint megsértette az Oroszországi Föderáció (OF) tengeri határait, és a Krím-félsziget, a Fiolent-fok közelében, a 12 mérföldes (mintegy 19 kilométeres) zónán belülre keveredett. Orosz források szerint mintegy 3 kilométeres mélységben hatoltak be a területi vizekre.

Az oroszok, saját elmondásuk szerint, először a nemzetközi hajózásban az általános, vész-jellegű kommunikációra szolgáló 16-os csatornán figyelmeztették a Krím területi vizeire behatoló HMS Defendert, hogy hagyja el a térséget, térjen vissza a nemzetközi vizekre. Állításuk szerint a brit hadihajó erre nem válaszolt. Ezután több oroszországi partvédő hajó megközelítette a Defendert, amely erre sem reagált. Először az oroszországi hadihajók figyelmeztető tüzérségi lövéseket adtak le, amelyek elmondásuk szerint a Defender orra előtt csapódtak a vízbe. Erre sem történt semmi, a brit hadihajó nem változtatott irányt. Ekkor hivatalos moszkvai közlés szerint az OF légierejének egy Su-24M típusú taktikai bombázója jelent meg a hajótól néhány száz méterre, majd a hajó orra előtt a vízbe ledobott négy darab 250 kilogrammos OFAB-250 mintájú repesz-rombolóbombát. A bombák gyújtószerkezetét úgy állították be, hogy azok a víz alatt kis mélységben robbanjanak, hatalmas, legalább 70 méter magas figyelmeztető vízoszlopot gerjesztve. Ezek után, az oroszországi hivatalos verzió szerint, a britek irányt változtattak és nemzetközi zónába érve elhagyták az OF vizeit.



 A dolog érdekessége, hogy a hajón civil szervezetek és a sajtó képviselői is jelen voltak. A brit hadihajón lévő BBC tudósítótól tudjuk, hogy a hadihajó fegyverkezelői a töltött, tűzkész fegyverek mögött ültek, rajtuk a kötelező fehér, a vállat is beborító tűzvédelmi csuklyával. Frank Gardner a BBC (nemzet)biztonsági tudósítója az esetet kommentálva feltette a kulcskérdést – és talányos választ kínált rá: „A brit királyi haditengerészet szükségtelen provokációjáról van-e szó, vagy pedig a hajózás jogának törvény szerinti érvényesítéséről? Ennek megítélése az Ön nézőpontjától függ.”


 A háború kitörése után egy hónappal az Egyesült Királyság kijelentette, hogy hadihajókat küld az orosz fenyegetés miatt a Fekete-tengerre, annak ellenére, hogy Törökország jelezte, hogy lezárja a Dardanellákat az idegen hadihajók előtt. Egy légvédelmi rakétákkal felfegyverzett Type 45 romboló és egy tengeralattjárók elleni Type 23 fregatt hagyja el a Királyi Haditengerészet földközi-tengeri repülőgép-hordozó flottáját, és a Boszporuszon keresztül a Fekete-tengerre tart – írta akkor a Reuters a Sunday Times értesüléseire hivatkozva. „A RAF F-35B Lightning lopakodó repülőgépei és Merlin tengeralattjáró-vadász helikopterek a flottilla zászlóshajóján, a HMS Queen Elizabeth hordozón állnak majd készenlétben, hogy támogassák a hadihajókat a Fekete-tengeren” – derül ki a lap birtokába került jelentésből. A britek szinte „mindenre el voltak szánva”. A saját embereik élete sem számított.


 Korábban már jeleztem, hogy valószínűleg a Brexit is része volt a mostani terveknek, mivel a britek távozása után az EU „önfelszámolása” London „világpolitikai szerepét” nem érinti.


Az EU maradék befolyását is elvesztette, míg az Egyesült Királyság és Lengyelország az amerikai érdekek első számú képviselőivé lettek a kontinensen. A háború kitörése után a legkeményebben támogatták a „beavatkozáspárti véleményeket”, ott voltak Lengyelország „különös kijelentéseinek” a hátterében, és mindent megtettek azért, hogy az ukrán vezetés „elfelejtse” a béketárgyalások lehetőségét.


 2010 óta az nyugati sajtóban folyamatosan „égetnek” bennünket. 2012-ben a Bloomberg riportere egyenesen azt a kérdést szegezte nekem, hogy milyen érzés egy „fasiszta államban” élni.


Különösen az angol sajtóban készítették elő a közvéleményt arra, hogy elítélőleg nyilatkozzon hazánkról. Az elmúlt hónapokban lezajlott „foci és szurkolói háború” is ennek a folyamatnak a része.


Az a rossz hírem van, hogy a briteknek (kormányzatnak és titkosszolgálatnak) valamiféle „terve” van hazánkkal. Abban bizonyos vagyok, hogy ezt a „tervet” mások megbízásából hajtják végre és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy teljesítsék a megrendelői igényeket.


Ma a tudat birtoklásáért folyik a háború és egy átlag angolt vagy skótot nem nagyon érdekel a hírek valósága. A brit állampolgár már „tudja” miről mit „kell” gondolnia. Senki sem fogadná rosszallással, ha „Európa fekete bárányát” végre megleckéztetné valaki.


Éppen ezért aggódva figyelem a britekről szóló híreket és abban reménykedem, hogy „lesz éppen elég más dolguk”, mint hogy velünk foglalkozzanak.


 Két napja azzal akasztott ki bennünket a The Telegraph, hogy szerinte Európában Putyin elnök mellett a magyar miniszterelnöknek is birodalmi nosztalgiája van. „Bár az Egyesült Királyságot rendszeresen érik olyan vádak, hogy ‘egészségtelen mértékű nosztalgiával’ viseltet birodalmi múltja iránt, a valóságban inkább az látható, hogy nem a britek, hanem egyes eurázsiai vezetők törekszenek megátalkodottan birodalmaik újjáépítésére.” Juliet Samuel szerint Oroszország mellett többek között Orbán Viktor sorolható ebbe a kategóriába, a publicista az ukrán szélsőségesek által megfogalmazott vádakat idézi, mely szerint a magyar miniszterelnök a korábban az osztrák-magyar monarchiához tartozó nyugat-ukrajnai területek visszaszerzését tervezte, amennyiben az orosz terveknek megfelelően alakult volna Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni támadása.


Az állításban a leginkább manipulatív az, hogy azt akarja elhitetni a brit olvasókkal: Magyarország az Orosz Föderációval egyeztetett műveleteket tervezett Ukrajna ellen. Innen már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy „Európa szabadságharcosai” jogosan alkalmazzanak megelőző csapást a NATO-t és a „nyugati értékeket” eláruló rasszista Magyarországra. Őszinte leszek: szorongva várom, hogy mikor jutnak el odáig, hogy nem lehet majd lejátszani a magyar himnuszt.


Amikor majd kitiltják a sportolóinkat a világversenyekről, talán észrevesszük, hogy ellenünk épp olyan „hibrid háború” zajlik, mint az „új világrendet” veszélyeztető többi szereplő ellen.


 Itt sem érdekel senkit a valóság. Az ukránok naponta annyi technikát veszítenek, amennyi jelenleg a magyar haderőnek rendelkezésre áll. Hetente annyi emberük esik el, sebesül meg vagy esik hadifogságba, mint amennyi harcolni képes katonája van hazánknak. Az ukránok csak Kárpátalján hatszor nagyobb harcértékű erőket állomásoztatnak, mint a Magyar Honvédség teljes egésze. A kárpátaljai magyarság nagy része elhagyta az országot, a ruszin fiatalok már ukrán öntudattal rendelkeznek, a betelepítések és a biztonságos lakhelyet kereső belső menekültek hatására lassan többen lesznek az újonnan érkezők, mint a korábbi lakosok.


Az Egyesült Királyság valami „megmagyarázhatatlan oknál fogva” a háború kiszélesítésében érdekelt. Úgy tűnik mindenképpen harcolni akarnak Oroszországgal. A lakosságot még egy korlátozott atomháborúra is megpróbálták felkészíteni.


 Sokszor magam is úgy gondolom, hogy „túlaggódom” a helyzetet, de az újabb brit nyilatkozatok csak tovább mélyítik bennem a „titkosszolgálati tevékenységében túl aktív” európai hatalom jószándékával kapcsolatos kételyeimet. Patrick Sanders tábornok legújabb nyilatkozata is korábbi félelmeimet igazolja.


 Sir Patrick Sanders tábornok, aki hétfőn vette át Sir Mark Carleton Smith tábornoktól a hadsereg szakmai vezetői posztját, azt mondta, hogy „egyetlen feladata” az lesz, hogy „olyan halálos és hatékony hadseregünk legyen, amennyire csak lehet”. Üzenetében a katonáknak szólt:


„Mi vagyunk az a generáció, amelynek fel kell készítenie a hadsereget arra, hogy ismét Európában harcoljon. Most égető szükség van arra, hogy olyan hadsereget kovácsoljunk, amely képes a szövetségeseink oldalán harcolni és Oroszországot csatában legyőzni.”


 Kijevi látogatása után Boris Johnson azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin inváziója „új szakaszba lép”, és ha az orosz előrenyomulás sikeres lesz, „nem áll meg Ukrajna feldarabolásánál”.


 Aggódva figyeljük Boris Johnson minden lépését.


 S ugyanezt javaslom a tisztelt Olvasónak is.


Szilaj Csikó