Hát ezt is megértük! Ismét háború dúl EURÓPÁBAN!

Ahogy 108 évvel ezelőtt, most  ismét nyílt háborút robbantott ki Európában a világuralomra törő Tikos Pénzügyi Világelit.
A mindent eldöntő végső háborút, hogy befejezze nagy művét, megvalósítsa több évszázados tervét az egy pólusú világot, az Új Világrendet, a kommunista világállamot. A terv része az emberiség létszámának drasztikus csökkentése is és a totális kontroll bevezetése a megmaradtakon.

A Nagy Terv megvalósításának utolsó szakaszába léptünk.

De mintha valami hiba csúszhatott a számításba (vélhetnénk), mert nem megy olyan könnyedén, mint az első és második világháború idején, amit ugyan ez a kapzsi hatolom szomjas láthatatlan csoport tervelt ki.

Csak röviden, de a tisztánlátás kedvéért és csak a lényegre szorítkozva, összefoglalom, mi is az, aminek részesei vagyunk és mi az, ami vár még ránk a következő években.

Amikor megérted, mi az aminek részesei vagyunk, akaratunk, megkérdezésünk nélkül,  felmerül a kérdés:  tehetünk-e valamit magunkért, megakadályozhatjuk-e a NAGY TERV megvalósulását? Írásom végén erről is megosztok veled néhány gondolatot.

 

ELŐZMÉNYEK

Mayer Amschel Rothschild

A XVIII. század utolsó évtizedeiben a frankfurti uzsorás, a zsidó hitű askenázi kazár Mayer Amschel Bauer, a későbbi Mayer Rotschild, megalkotott egy tervet és összehívta az akkori világ 12 leggazdagabb talmudista kollégáját és egy 25 pontos tervet tárt eléjük. A tervet, amit a jezsuita, német filozófus Adam Weishaupt készített számára a világuralom megszerzéséről. A tervet elfogadták, és el is kezdték megvalósítani.

Johann Adam Weishaupt

A nagy nyitány, a program megvalósításának első véres akciója a „Nagy Francia Forradalom”.

A XIX. században aztán Mayer Rotschild 5 fiú gyermeke, akik apjuk nyomdokaiba léptek, létrehoztak egy nemzetközi bankrendszert és hitelezésekkel egyre nagyobb befolyást szereztek az európai államok gazdasága felett. Európa több államában is megszerezték a pénzkibocsátás jogát a nemzeti bankok megvásárlásával és ezzel láthatatlanságban maradva, titokban át is vették a hatalmat a politikai rendszerek, az uralkodók felett.

Anglia, Franciaország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország, Spanyolország, Hollandia jegybankjai és uralkodói, mind a Rotschild család és „baráti” körének kezébe kerültek. Terveik megvalósításához és a kontrolláláshoz titkos társaságokat szerveztek, vagy meglévők felett vették át az ellenőrzést és irányítást és használták azokat céljaik megvalósítására eszközként.
Így történhetett meg az is, hogy a szépreményű nemzetközi szabadkőművesség is, akarva-akartalan, de minden cselekedetével e Titkos Pénzügyi Világelit végső céljának a megszerzésére irányuló törekvését szolgálták ki, és szolgálják ki ma is.

Lett azonban egy kis akadály.
A XIX. század második felében a német állam létrejöttével egy dinamikusan fejlődő gazdasági nagyhatalom kezdett kibontakozni Európában, ami ráadásul ellenállt a magán-hitelpénzrendszer leigázó kísérleteinek.

II. Miklós, az utolsó orosz cár

De, hogy még nehezebb legyen, az oroszokkal is bajok kezdődtek. Az oroszoknak (mint annyi más európai népnek már korábban), ebben az időben éppen meggyűlt a baja az oroszországi zsidó hitet melengető askenázi kazárokkal és mivel elegük lett az adós-rabszolgaságból,  elkezdték őket irtani. Az oroszországi zsidóüldözések (pogromok), végképp betették a kaput a Tikos Pénzügyi Világelitnél. Rotschildék és társaik, akik pénzügyi központjukat ekkorra már London Citybe tették át, igencsak megorroltak a Cárra. Ráadásul az orosz gazdaság is fejlődni kezdett. Az iparosodó Németország és a hatalmas nyersanyagkészletekkel bíró Oroszország közeledni kezdett egymáshoz, és ez nagy rémületet váltott ki már akkor is az uzsorások között.

A véletlen úgy hozta, hogy a két uralkodó még jó rokoni kapcsolatot is ápolt egymásközt. Nem volt ez annyira különleges abban az időben, hisz az európai uralkodó házak egymásközt házasodtak már évszázadok óta, így igyekezve kiterjeszteni a befolyásukat más nemzetek felett is.

A német származású, zsidó  (askenázi kazár) bankár maffia, tervet készített a két hatalom tönkretételére és a világ feletti uralom végső átvételére.

US Federal Reserve

Ehhez az is kellet, hogy 1913-ban amerikai családtagjaik is sikerre vitték a terv amerikai részét. Megszerezték a dollár feletti uralmat. Privatizálták a USA jegybankját!   A sikereken felbuzdulva a Tikos Pénzügyi Világelit megalapította Washington DC-t, mint a világhatalom politikai központját. Csak megjegyzem, hogy a hitvilági központjuk a Vatikán, ami felett teljes befolyással rendelkeztek már ekkorra. Szóval a pápa a világ-elitnek dolgozik, annak része. Nem kell ezt véka alá söpörni vagy takargatni. Ez van. 

London City, Washington DC, a Vatikán, mindhárom független városállam, önálló törvényekkel, zászlóval stb.

Már semmi akadály nem volt, hogy belekezdjenek a nagy játszmába. Összehoztak egy merényletet Szarajevóban, aztán ennek indokával először Európát, majd világ számos országát beletaszították egy gyilkos, önmegsemmisítő háborúba.
4 év után olyan „Béke Szerződéseket” hoztak össze, ami igazából csak némi fegyverszünetet jelentettek. A németség végső kivégzéséhez tudták, hogy még egy háború kell. Hát megtalálták, aztán felépítették a bécsi Rotschild, Salomon egyik zabigyerekét, Hitlert.


Oroszországba a szabadkőműves Lenint és Trockíjt küldték „rendet rakni”. A két zsidó (askenázi kazár) vezért teletömték pénzzel és mozgósították az orosz hittársaikat a véres diktatúra kivitelezésére. „Naponta öljetek meg civileket, hogy féljenek tőlünk”, adta utasításba Lenin! VÖRÖS FORRADALOM! Ezzel megkezdték az első Kommunista Világállammodell kísérletet, ahogy azt már kb. 150 évvel korábban megfogalmazták az ősök.
Aztán amikor a nyakas Sztálin leváltotta ügynök elődjeit, a kísérlet kudarcba fulladt. Gyorsan intézkedni kellet, mielőtt Sztálin, Hitlert is befűzi és rájönnek, hogy össze is foghatnának…

Ez nem illet a tervbe. Így hát beindult ismét a jól előkészített mészárszék. A tervezésnek, az irányításnak, a Washington DC-i legfőbb szabadkőműves páholyból és a Cionista Világkongresszus vezetői által irányzott párizsi Nagy Oriens páholy kiválasztottjai voltak a szellemi központjai, de most is London City volt a pénzügyi központ.

A JELEN

Gondoskodj arról, hogy az emberiség 500 millió fő alatt maradjon, folyamatos egyensúlyban a természettel.

Eddig, abban a hitben élhettük az életünket, hogy a II. Világháborúval, majd a kommunista hatalom bukásával, a XX. század elmúlásával, lezárult az emberiség önpusztításának kora. Béke, szeretet, jólét, valódi fejlődés, biztonság fogja jellemezni a XXI. századot. Tévedtünk, mert az ős-Rotschild által szponzorált, de Weishaupt által megfogalmazott és a pénzügyi világ elit számára kőbe vésett (most csak a Georgiai kövekre gondolok és nem Mózesére…) vízió még nem valósult meg.

Sőt! A fránya németek (pontosabban a német ipari mágnások) és ez az átkozott Putyin, meg az öntudatosodó orosz társadalom, egyre erősebb együttműködésbe kezdtek.  Ismerős a  helyzet ugye? Német technológia, Orosz nyersanyagok és energia. Mindez a Pénzurak mellőzősével. Mi lesz így a már megszerzett hatalommal, a dollár hegemóniával?

 

Hát elő kellett venni a régi receptet és gondosan előkészíteni egy új háborút, ugyan úgy, mint 120 évvel korábban.

Richard Coudenhove-Kalergi gróf

Több mint 20 évnyi tervezésre, előkészítésre volt szükség ehhez is!
Ki kellett választani egy csomó politikusoknak szánt puha-gerincűt. Kiképezni, agymosottá tenni őket, hogy képesek legyenek hazájuk, népük elárulására. Klaus Scwab iskolájában magas szintű képzést kaphattak.
Mikor ez már jól haladt, az európaiakra rászabadították a migrációt, hogy mielőbb kevertfajú, nemzeti identitását feladó bárgyú tömeggé váljon, akivel mindent el lehet már hitetni. Jól megspékelték a nemi identitás feladására kötelezéssel, a szivárványos gender divattal. (A kevert faj létrehozásának terve Pán-Európai kiáltványban, az Európai Unió alapjául szolgáló irományban feketén fehéren le van írva. Íróját, a magyar diplomata-gyereket Richard Coudenhove-Kalergi grófot szintén a Warburg család támogatta a Rotschield család megbízásából)

De már érthetjük azt is, látva a napjainkban dübörgő energiaválságot, hogy a klíma hisztéria is ennek a Nagy Tervnek a része volt. Kaptunk a nyakunkba Chemtrailt, 5G-t és chip-et a bőrünk alá. GMO-t, vegyszeres, egészségkárosító élelmiszereket, italokat, hogy gyengüljünk fizikailag, szellemileg, és teljes egészségi állapotunkban. A jódot kivették étrendünkből, hogy butábbak legyünk és az immunrendszerünk legyengüljön. Az egészséges és szükséges sóra rábélyegezték, hogy káros.

Aztán 19-re újabb lappal megjött a kikényszeríthető vakcinázást hozó víruspánik első felvonása! Több 100 millió embert sikerült beoltani, ami szintén nem semmi…A java még ennek is hátra van… A következő vírusok fejlesztése folyamatos! (lásd: Mariupol, Azovos labor)

 

A következő lépés is mesteri volt mondhatom. Két testvérnép közé éket verni és gyilkos gyűlöletet szítani közöttük. Sok év és irgalmatlanul sok pénz kellett ehhez is. De a Titkos Pénzügyi Világelit nem sajnálta rá a dollár milliárdokat, hisz annyit hoz létre belőle, amennyit akar. Cinikusan az erre a programra fordított tőkét is hitellé alakította át és rá is terhelte az USA és az EU állampolgáraira. Mert az adósság fegyvert is élesíteni kellett.

PÉNZ-ADÓSSÁG-VÁLSÁG

És amikor eljött az idő, már minden készen állt, ugyan úgy mint 108 évvel ezelőtt Németországot, most is sikerült az egyik kiszemelt áldozatot, most Oroszországot a háború kirobbantójaként bele tolni az eszkalációba. De…

De, ha reménykedünk és eltakarjuk a szemünket, hihetjük azt is, hogy mintha elszámolta volna magát ez a gátlástalan, rejtőzködő parazita Tikos Pénzügyi Világelit. Pribékjeik, Gates, Soros, Schwab, von derLeyen ügynökök, keményen teszik a dolgukat, hogy fokozzák a válságot, hogy végképp leszámoljanak az európai kultúrákkal.  Folyamatosan fokozzák a szellemi, lelki és fizikai terrort, még mielőtt észbe kapnának az európai nemzetek,

Pénzügyi, energiaügyi, élelmiszer, klímaválság. Válság, válság hátán.

ELJÖTT A KRÍZISEK, A VÁLSÁGOK VILÁGKORSZAKA.

Úgy tűnik, mintha a világ nagyobbik felének elege lett a pénzurak mesterkedéseiből és elkezdtek összefogni. Oroszország nem fogy, hanem hízik a háború és a mesterséges energiaválság nyomán. Hatalmas nyereséget halmoznak fel az orosz oligarchák (jó lesz az még békeidőben nekik). A Kíniak, akik szintén célkeresztben vannak ugyan, de ügyesen, okosan taktikáznak és nem háborút akarnak, hanem kereskedni. A varázsgömbjükben már tisztán látják a dollárhatalom végét, a NATO és az Európai Unió összeomlását, kivérzését. Kicsi kínai okosan, mindenhol ott van és „ócsón” bevásárolja magát a világgazdaság minden polcára.

 

Ez még reménnyel is tölthetne el bennünket. De, ne reménykedj, más a helyzet!

Az „ELEMZŐK” és némely politikusok már nyíltan beszélnek arról, hogy Európa magát teszi tönkre a szankciókkal és Oroszország is és az USA is egyre többet nyer rajtunk.
Az USA? Ugyan már! Ne nevettessen tisztelet “SZAKÉRTŐ-ELEMZŐ”! Az amerikai nép semmit sem nyer. Ő is ugyanolyan vesztes, áldozat mint mi. Ugyan az a Tikos Pénzügyi Világelit zsebeli be a hasznot, aki eddig is. És nem érdeke a háború befejezése. Nem érdeke, mert csak ezzel tudja felszámolni az európai államiságot. Belekényszeríteni a nemzeteket az Európai Egyesült Államok formációba.

Hogy miért? A jelenlegi Unió nem jogi személy. Nem vehet fel önállóan hiteleket, csak a nemzetek közös felelősségvállalásával. Így pedig akadozik a végső és végleges, totális eladósítás programja. De ha egyesülnek az államok egy szövetségi állammá, lásd USA, akkor már ki is énekelték a sajtot a még itt-ott felbukkanó, nemzetállamukért kardoskodó kormányok szájából.

Klaus Schwab

A Titkos Pénzügyi Világelit hatalma megbicsaklani látszik. A dollár világvaluta szerepe megingott. Az amerikai GDP ugyan még rendben van (az energia üzletág, a fegyver gyártás biznisz az egekben), de egy gazdaságilag erős Európa felgyorsítja a dollár agóniáját. Így hát Európa iparát, szellemi erejét mielőbb át kell költöztetni az USA területére. Hát ehhez kellett egy kis noszogatás, és már menekülnek is az EU nagyvállalkozói. Az EURO meg rogyadozik. És ez így lett kitalálva. Emlékszünk még a talányos BREXITRE? Lassan ennek a valódi okára is fény derül. von den Layen meg mindent megtesz, nehogy megvádolhassák kenyéradói, hogy félmunkát végzett.

Tehát kell még a háború. És jól jön a Pénzuraknak, hogy az oroszok sem kapkodják el. Nem érdekük nekik sem. Ki van ez számítva… Sőt! Már jól áthatóan elhúzódó, évekig tartó háborút kényszerítenek ki. Kell még folytatni az energia válságot is. Kell néhány környezeti katasztrófa is és egy újabb járvány is. Ki kell teljesíteni az élelmiszer válságot is, hogy aztán jöhessen végre a  nagy pénzügyi összeomlás, a totális káosz… és utána a mindent megoldó:

Great Reset!

És már kezdődhet a végső felvonás. Az eladósodott, vagyonukat vesztett európai tömegek sorban fognak állni a chippekért, a feltételekhez kötött alapjövedelemért.A sok stressz, az élelmekkel bevitt méreganyag és a vakcínák hatására hullanak ismajd, mint ősszel a legyek… A szegénységebe sodort európaiakon ekkor tud fogást találni az iszlám is. Hát… ebből is lesz majd kalamajka. De ez is terv része.

A KÁOSZ LEGYEN, MINÉL NAGYOBB!

Végül is a színjáték jelenlegi felvonása nagyjából 2025-ig, a végső bezsákolás 2030-ig be is fejeződhet. Ez a terv.

 

AKKOR NINCS MIT TENNI?

De van. Mindig lehet tenni. Most is lehet.

Magyarország kormánya az elmúlt 10 évben viszonylagos stabilitást, egyfajta jólétet valósított meg itthon. Tudnunk kell, hogy a mindenkori magyar kormány is ugyanannak az államok feletti Tikos Pénzügyi Világelitnek a szekerét köteles tolni, mint bármelyik kormány, bárhol Európában. Ehhez a beépült szabadkőműves és egyéb titkos, sőt nem titkos társaságok rajának az „áldozatos” munkája adja a keretet és biztosítékokat. (Mi több, a formáció amit most Magyarországnak hívunk, egy bejegyzett cég, melynek a legnagyobb vállalatok a tulajdonosai. Nem beszélve arról, hogy magunk is a londoni BAR rendszerben nyilvántartott értékpapírok vagyunk jogilag, nem önálló, szabad rendelkezésű emberek. Nézz utána.)

A KORMÁNYOK NEM CSELEKEDHETNEK AZT, AMIT AKARNAK! CSAK AZT, AMIT MEGENGEDNEK NEKIK!

Ne reménykedj!
EGY POLITIKAI PÁRT SEM CSINÁLHAT NYARAT!
Mondjak példát, vagy találsz magadtól is?

A magyar gazdasági fellendülésének háttérében a nemzetközi ipari elittel kötött paktumok állának. A hazai politikai és gazdasági elit önös érdekeit szolgáló egyezségeivel ki is szolgáltatta gazdaságunkat, az önállóságunkat a nyugati, elsősorban német ipari elitnek. Eladtak bennünket bérmunkás rabszolgáknak. Minden, a gazdaságot szabályozó intézkedés, folyamat, az nemzetközi ipari tőkeurak érdekeiket szolgálja és így zavartalanná vált a hazai oligarchák vagyonosodása is. Valamit-valamiért!

Ez még jól is elsülhetett volna, hisz, ha már fosztogatnak bennünket, azt inkább az itthoni oligarchák tegyék. A hiba ott csúszott a számításba, hogy pont ez a galád német nagytőkés kör került ismét célkeresztbe és vele együtt az szinte összes európai nemzetállam.
Mint látjuk, már megkezdődött a német gazdaság végső felszámolása. És ez lesz a végső… Mert a németséget, a német nemzetet is felszámolják.
Hiába, no, biztosra kell menni… Így a németekkel együtt mi is bele kukkanthatunk hamarosan a gödörbe. Nézünk, nézünk, de az alját bizony még jó ideig nem fogjuk látni.

Egy komoly előnye azért volt számunkra ennek a paktumnak. Migráció NO! Háború NO! Csak csendesen jegyzem meg, hogy ugye értjük, hogy ez sem miattunk lett így.

Hogy mi vár ránk, mit tehetünk és mikor?

A válság még jócskán fokozódni fog még. Messze a gödör alja!Jövőre elkezdjük megszokni az üres polcokat. Nem lepődünk meg majd, ha kimarad az áram egy-egy napra… és ilyenek. Nem folytatom. Készülj fel, hogy ne érjen meglepetésként. Ha nem készülsz, az se baj, csak akkor  ne lepődj majd meg…

Tenni, tehetnénk sokat, de kicsit pesszimista vagyok ez ügyben. Például, fontos lenne mielőbb elkezdeni egy új földosztást. Kivenni a bankárok kezéből a termőföldet és újból vissza szervezni a kisgazdaságokat az állattartást, az élelmiszer feldolgozást. A jövő évben már elkezdeni kiépíteni a vízmegtartó rendszereket.

Ennek a háborúnak is vége lesz egyszer.

Jobb esetben az Unió és az európai nemzetállamok összeomlanak és akkor Klaus Schwab forgatókönyve valósul meg, Ha nem, akkor jönnek a háború keleti nyertesei, az új hódítók, és felvásárolnak mindent és mindenkit. Hidd el, az sem jobb.

Csöbörből-vödörbe.Hogy választhatunk-e? Nos, igen választhatunk, de nem úgy kellene, mint a politikai választásokon, hogy behúzunk egy X-et. Itt az idő! Találjuk meg közösen a kijáratot ebből az egyre mélyülő nyúlüregből.

Változás azonban magától nem lesz! Te is kelessz hozzá!

Kezdj el egészséges, őstermelőktől származó élelmiszereket fogyasztani. Piacon vásárolj, ne menj multikhoz!  Készülj fel és halmozz fel tartalék készleteket tartós élelmiszerekből. Tarts készpénzt, kezdj el leszokni a bankkártyáról.  Ne használj 5G-t. Keress kapcsolatot hasonlóan gondolkodókkal a lakóhelyeden, annak környezetében. Csatlakozz már meglévő kisközösséghez, vagy alakítsatok ujjakat. Fel kell számolni a sok egymás közti ellentétet, sőt ellenségeskedést, vallási és politikai meggyőződésen túl is! Ez már nem az a kor, amikor kakaskodásokkal tölthetjük úri passziónkat!

A MAGYAROK SZÖVETSÉGE 2.0 új reménnyel tölthet el bennünket. Vukics Ferenc felvállalta, hogy ismét az élére áll és már el is kezdte az újjá szervezését. Szilárd, tiszta programmal állt elő. Keressétek a már megalakult MSZ körökkel a kapcsolatot. Sokat segíthet ebben a független média platformon működő NEXUS KLUB. Találkozzatok és kezdjétek kiválasztani magatok közül azokat, akik egy-egy témában jártassággal bírnak. Meg kell alakítani egy sor érdekvédelmi civilszervezetet, valódi szakszervezeteket.Ezzel elő lehet készíteni a politikai rendszerváltást, a pártpolitikai uralom felszámolását. Az Ország Házát két kamarás parlamentnek építették. Az alsóházba valók a politikusok a felsőbe a szakmai, a társadalmi érdek- és nép-képviseletek.

Készüljetek a 2 év múlva esedékes helyhatósági választásokra. Már most válasszátok ki a lakóhelyeiteken azokat, akiben megbíztok, akik majd valóban a településeken élők érdekeiben fognak döntéseket hozni, cselekedni, és elég bátrak is lesznek hozzá! Biztassátok őket, hogy vegyenek részt képzéseken, konferenciákon mert a tudást nem pótolja a sámán dob, vagy a bő gatya!

A határon túl élő magyarokról sem szabad megfeledkezni. Kárpátalján élő testvéreinket be kell fogadnunk és segíteni őket a megmaradásukban. Hamarosan eljön az idő, amikor ismét mozogni kezdenek a határok. Hát ne érjen bennünket felkészületlenül!

Az is biztató, hogy Székelyföldön is elindult a Székely Önszervező Mozgalom, a SZÖM. Találjunk rájuk, segítsük őket, amiben tudjuk! Együtt erősebbek vagyunk! (Csak zárójelben… Az erdélyi románok között is egyre többen, egyre nagyobb hangon követelik Erdély, Transsylvania önállóságát. Bármi lehet…)

Azonban ez még mind nem lesz elég! ahhoz, hogy Európa közepe középhatalomként megállhasson a világ hatalmasságai előtt és ne legyen újabb gyarmatosítók áldozata. Ehhez egy legalább 80-100 milliós létszámú politikai, gazdasági és katonai államszövetségének kell létre jönni. A Visegrádi Négyek indulásnak jó lenne, de nem lesz elég. Kellenek még a Horváthok, a Szerbek, a Bolgárok. Talán az osztrákok? Az önálló Erdély? Aztán az így kialakult kis Románia dönthet a süllyesztő, vagy a megmaradás között?

A VILÁG OLYAN, AMILYENEK MI VAGYUNK!

Rajtunk áll, hogy hagyjuk magunkat teljesen kifosztani, vagy megkeressük az utat egymáshoz, bármily göröngyös is az. Rajtunk áll, hogy hagyjuk magunkat tovább vezettetni vakon a vágóhídra, hogy átadjuk a lelkünket a félelemnek, gyűlöletnek, vagy felvértezzük magunkat a szeretet páncéljával és fegyverével.

RAJTUNK ÁLL, HOGY LEMONDUNK A CSELEKVÉS SZABADSÁGÁRÓL, VAGY ÉLÜNK VELE!

ÉBREDJ MAGYAR!

Juhász J. Zoltán

2022.09.26.