– Hogy látja, Magyarország és a magyar kormány előtt milyen kihívások állnak?

– A legfőbb kihívás a világháború. Évekig, de akár évtizedekig elhúzódó háború kezdődött most el, illetve inkább lépett aktív, véres és legfőképpen látható szakaszába. E világháború legmélyebb oka az, hogy a lassan száz éve világbirodalomként üzemelő Amerikai Egyesült Államok láthatólag egyre kevésbé alkalmas e funkció betöltésére. Az elmúlt hatszáz év során nagyjából százévenként megbukott az előző öt birodalom (portugál, spanyol, holland, francia, brit) is, ugyanez a sors vár Amerikára. Mivel azonban sem a hetedik világbirodalom, sem a világbirodalmi logikát „kiváltani” képes világegyezség, „százéves béke” nincs a láthatáron, így a „százéves háború” látszik a legvalószínűbb globális hatalmi forgatókönyvnek.

Ez a helyzet egy olyan csekély alkuképességű „lokalitás” számára, mint Magyarország, rendkívüli kihívást jelent.

A legfőbb feladat, hogy a háború „aktív zónájától” mindig a lehető legtávolabb helyezkedjünk el. Az Európai Uniót meghatározó – Németország és Oroszország, mint közeli birodalmak, valamint Amerika és Kína, mint távoli birodalmak közötti – interakciók fogják meghatározni a mozgásterünket, így csak olyan „mozdulatokat” tehetünk, amelyekkel nem keltünk egyikük irányába sem olyan hullámokat, amelyek súlyos megtorlással járhatnának.

– Az elmúlt három évtizedben ez viszonylag egyszerű és rutinszerű volt.

– Igen, de mostantól ez egy rendkívül nehéz és veszélyes mutatvány lesz, igazi globális hatalmi akrobatika, ahol bármelyik pillanatban lezuhanhatunk a mélybe.

Ez a mutatvány „védőháló” nélkül zajlik majd.

Rendkívüli fegyelmezettségre, határozott és azonnal reagálni képes cselekvésre, de közben nagy rugalmasságra, bármilyen drámai változásra azonnal válaszolni képes kormányzati tevékenységre lesz szükség minden téren. Az új kormány szerkezete és összetétele is ezt erősíti meg.

– Közgazdászként hogyan látja, hogy ebben a rendkívül összetett és bizonytalanná váló helyzetben mennyire tartható azoknak az értékeknek a támogatása, ösztönzése, melyet a magyar kormány az elmúlt 12 évben felvállalt?

– A kormány az alaptörvényben is megfogalmazott alapvető nemzeti értékek érvényesítésén dolgozik ezután is. Azonban tudomásul kell venni, hogy ezek érvényre juttatásának feltételei nagy valószínűséggel romlani fognak, egyes esetben akár gyökeresen és tartósan meg is változnak majd. A népesedés és családpolitika azért döntő fontosságú, mert a legfőbb nemzeti sorskérdés az, hogy a magyar társadalom képes lesz-e tartósan arra, hogy világrahozza, és testi, lelki egészségben felnevelje a következő nemzedéket.

Az tehát egészen bizonyos, hogy ez a jövőben is elsőbbséget élvez, de feltehetőleg itt is, és más döntő fontosságú kérdés esetében is sokkal átgondoltabban és célzottabban kell felhasználni az erőforrásokat.

Minden eddiginél határozottabb és átfogóbb, összehangoltabb munkára van szükség a vidékfejlesztésben is, mert az elhúzódó világháború rendkívüli mértékben felértékeli a komplex élelmiszer-gazdaságot, és azt, hogy a vidék társadalmi stabilitása ezt sikeresen alapozza meg. Mivel a globális hatalmi harc egyik fő fegyvere a „szankció” – ami brutálisan szétroncsolja a globális ellátó láncokat –, a hazánkban tevékenykedő multinacionális vállalatok pozíciója is bizonytalanná válik, és ez még inkább felhívja a figyelmet arra, hogy az állam fejlesztési erőforrásait a globális szereplők felől egyre határozottabban a lokális szereplők felé kell átcsoportosítani. Végül, de nem utolsósorban – „ép testben ép lélek” – az egészségügy és az oktatás, a kultúra, a magyarság lelki, erkölcsi, szellemi talapzatának megerősítése remélhetőleg szintén a legfőbb feladatok közé tartozik majd.

– Kimondható-e, hogy a 5. Orbán-kormány válságkormányként áll fel?

– Mivel ez most egy súlyos világválság kellős közepén történik, így mondhatni „per definitionem” válságkormányról van szó. A válság a krízis görög szó magyarra fordítása, ami inkább fordulatot jelent, és nekünk talán erre kellene összpontosítanunk.

A világban valóban olyan drámai fordulat zajlik le, amit minél pontosabban meg kellene értenünk, és a lehető legpontosabb válaszokat kellene adnunk erre a fordulatra.

Ehhez pedig egységes fellépésre van szükség. Ám egy emberi közösség egysége csak akkor jöhet létre, ha létezik egy olyan „beszédtér”, amely lehetővé teszi, hogy az adott emberi közösség elbeszélje a helyzetét és megbeszélje a teendőit. A sikeres válságkormányzás legfőbb társadalomlélektani feltétele ugyanis a bizalom, és ennek tartós megőrzése csak úgy képzelhető el, ha a kormány a lehető legőszintébben tárja a társadalom elé a kihívások valóságos természetét, vagyis „néven nevezi” a dolgokat. Ez annál is inkább létfontosságú, mert a világban a narratívák globális háborúja zajlik, ahol hamis elbeszélési módok és mérgezett fogalmak rombolják folyamatosan a bizalom felépítésére és fenntartására szolgáló beszédteret és az elemi önazonosságainkat.

– A koronavírus-járvány során az emberiség egyfelé lépdelve igyekezett legyőzni a vírust, a háborúra azonban mintha nagyon különböző válaszok jönnének. Kettészakad a világunk?

– A migráció, a klíma, a vírus és most a világháború, mint a globális diskurzustér legfőbb témái már eleve a hamis narratívák uralma alatt álltak és állnak ma is, vagyis a világ kettészakítása az elmúlt évtized során is megmutatkozott, legfeljebb nem volt ennyire látványos, mint most a világháború örvényei közt. A kettészakítottság okai még a bevezetőben említett világbirodalom-váltásnál is mélyebbre nyúlnak vissza.

E mélyebb ok lényege az, hogy a világ, amelyben élünk, a modern Nyugat világa.

Fél évezrede zajlik egy példátlan történelmi kísérlet, amelynek során a modern Nyugat, a nyugatias modernizáció, ami a 19. század óta „kapitalizmusnak” nevezi önmagát, univerzális civilizációt épít a saját létszerveződési elveire építve. Ez önmagában is súlyos lételméleti kérdéseket vet fel, mert egyáltalán nem biztos, hogy az emberiség, mint olyan, valóban képes-e egyetlen univerzális civilizáció kulturális talapzatán tartósan fennmaradni.

Forrás: vasarnap.hu