Megtekintések 1 261
 Gondolatok a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál kibontakozó pedofil botrány margójára.
A román bíróság 30 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki először, mint önkéntes, majd, mint szerződött nevelő tevékenykedett Böjte Csaba gyermekotthonainak egyikében. A férfi több, mint 10 évig állt kapcsolatban az alapítvánnyal. Ez idő alatt megerőszakolta, szexuálisan zaklatta és brutálisan megverte a rá bízott gyermekeket. Legalább 36 áldozata volt, akiknek talán az egész – egyébként sem könnyű – életét tönkretette.

De megvan az ítélet, börtönbe vonul a bűnös, és megnyugodhat mindenki, nem igaz?
Nem! Valamiért ezt most nem veszi be az emberek gyomra, s meg is értem miért!

Kimondva, vagy kimondatlanul, de a legtöbben Böjte Csabát hibáztatják, hiszen ő a vezető.
Ő hoz döntéseket, ő határozza meg, hogy kire bízza a gyermekeket, hogy miként ellenőrzi a nevelőket, milyen szabályokat érvényesít rájuk nézve, hogy mire költi az alapítvány pénzét, hogy alkalmaz-e igazi szakembereket, vagy csak „betanított munkásokat” stb.

Szimpatizánsai azzal védik, hogy már több, mint 6000 gyermek fordult meg a kezei között a Kásler Miklós által Nobel-békedíjra jelölt szent embernek, s hogy egy ekkora intézményben, ami ilyen sok különböző helyszínen ad otthont az árváknak és a szegény családból származó gyermekeknek előfordulhatnak a hibák, és hogy valami titok marad a felelősök előtt.

A magam részéről én ezt nem tudom elfogadni!
Lehet kicsit elvontnak tűnik majd a példa, de én ezt ahhoz tudom hasonlítani, ami nálunk a gyárban történik.
Van 350 dolgozóm, közülük a legtöbben a termelésben vesznek részt. Nekik vannak feletteseik, s felettük meg ott vannak a termelési-, meg üzemvezetők, akik közvetlenül nekem felelnek. Évente több milliárd termék fordul meg a „kezünk között”, amit természetesen én sem tudok egyesével ellenőrizni, mégis, ha minőségi kifogás van, akkor rajtam csattan az ostor.
Nekem kell kivizsgálnom a fogyasztói panaszokat, engem hívnak közvetlenül a partnerek, ha nem jól teljesítünk, én fogadom és viszem végig az auditorjaikat, vagy éppen a fogyasztóvédelem munkatársait, és én fogom kifizetni a bírságot is, ha valamit tényleg elrontottunk.
A hibáért nyugodtan okolhatom a munkatársaimat, a felelős vezetőt, akihez az adott terület tartozik, levonhatok a fizetéséből, vagy legalább adhatok egy fegyelmit, sőt el is küldhetem. Ha valamilyen alapanyag minőség miatt hibáztunk, akkor válthatok beszállítót stb. Egy dolog viszont biztos: a külvilág számára én, és csakis én leszek a hibás, és minden egyes baklövésnél a Felföldi márka értékét romboljuk.

Ez egy súlyos teher. Nem is mindenki bírja, és nem is viseli mindenki méltósággal mikor úgy igazán ránehezedik.
Böjte Csaba sem bírja a terhet, mert ha bírná, akkor nem azt mondaná, hogy „részben ő is felelős az eseményekért”, s nem próbálná a megerőszakolt és brutálisan megvert gyermekek értékét azzal csorbítani, hogy „cefrébe való fonnyadt gyümölcsnek” nevezi őket, mintha csak az ő életük nem számítana már.

Ha Böjte Csaba igazi felelősségteljes vezető volna, aki a szolgálatát valóban a gyermekekért és egy nekik szánt szebb jövőért végezné, akkor egy ilyen ügy után kiállna a világ és a gyerekek színe elé bocsánatot kérne, és azt mondaná, hogy „oké, eddig talán rossz úton jártunk, nézzük meg hogy lehet másként”.

Szakértőket hívna, akik átvizsgálnák a rendszerét, a pénzügyeit, a gazdálkodását, megnéznék az intézményben zajló folyamatokat, az ő szerepét, a gyermekek lelkiállapotát és körülményeit… s ha megvan az ítélet, akkor azt becsülettel elfogadná, majd a javaslatok szerint kormányozna tovább, vagy éppen átadná a feladatot, ha őt nem találnák alkalmasnak rá.

Nem így történt.
Sajnos kiderült, hogy Böjte Csaba is csupán egy ember. Önző, hiú, hataloméhes, és ráadásul nem is olyan felelősségteljes vezető, mint ami elvárható lenne egy ilyen pozícióban.