2022. február 24. óta Oroszországot azzal vádolják, hogy megszállta a szuverén államot, Ukrajnát, és így ez a nemzetközi joggal ellentétes agressziónak minősül.

Vlagyimir Putyint személyesen azzal vádolják, hogy a nemzetközi jog szerint bűncselekményeket követett el, és még az Egyesült Államokból is érkeztek hangok, hogy eljárást kezdeményezzenek a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon, még az USA-tól is, amely nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróságot.

A vádaknak nincs sem ténybeli, sem jogi alapja. Ezek az USA elleni háború részét képezik, amelyet már 1991-ben megfogalmaztak a “2002-es nemzetbiztonsági stratégiában”, amely szerint Oroszországot mint riválist kiiktassák, és megőrizzék az USA hatalmi monopóliumát. A geopolitikai stratéga Zbigniew Brzezinski azonosította Ukrajnát mint az eurázsiai sakktábla fontos terepét és politikai súlypontját. Az ukrajnai háború tehát az USA háborúja Oroszország ellen.

A jogsérelmek, különösen a nemzetközi jog megsértésével nem Oroszországot, hanem éppen ellenkezőleg, az Ukrán uralkodó elitet okolhatjuk az alábbiak miatt:

Az etnikai csoportok és a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése.

A két minszki megállapodás megsértése

A népek önrendelkezési jogának megsértése

A Budapesti Memorandum megsértése (1994. december 5.)

Ukrajna nem egy homogén, történelmileg összenőtt nemzetállam; területei a történelem során többször tartoztak más államokhoz, mint például Kárpát-Ukrajna nyugaton, amely az első világháborúig a Magyar Királyság vagy a Habsburg Monarchia része volt, és amelyet többségében ruszinok és magyarok laknak; más népcsoportok a lengyelek, fehéroroszok, románok és bolgárok, de különösen a legalább 6 millió kelet-ukrajnai orosz. Ukrajnában a lakosság több mint fele nem ukránul beszél.

Mivel Ukrajna különböző történelmi, kulturális és nemzeti identitású területekből és népességből áll, szükség van a föderális államformára, illetve a különböző etnikai csoportok és nemzetiségek jogainak figyelembevételére. Amikor 1991-ben, a Szovjetunió felbomlásakor aktuálissá vált az addig szovjet köztársaságként működő Ukrajna függetlenségének kérdése, George W. Bush amerikai elnök 1991. augusztus 1-jén az ukrán parlamentben tartott beszédében arra buzdította a képviselőket, hogy ne a függetlenség mellett, hanem az Oroszországhoz tartozás mellett szavazzanak, mert ellenkező esetben “a nemzetiségek öngyilkos harcára” kerülne sor.

Igaza lett.

A jelenlegi válság kiindulópontja és oka a 2014-es Majdan véres eseményei voltak, amelyek puccsal és egy nyugat-orientált és nyugatilag támogatott kormány beiktatásával végződtek. Erre válaszul és a hasonló agressziótól való félelem miatt népszavazásokat tartottak mind a Donbasszban – a Luganszki és a Donyecki területen -, mind a Krímben az állami autonómia jóváhagyásáról. A népszavazás eredményeként Luganszk és Donyeck függetlennek nyilvánította magát. (90% a függetlenség mellett, 75%-os részvétel mellett Donyeckben és több mint 80% Luganszkban) A kijevi (nem legitim) kormány válasza az volt, hogy katonai és amerikai zsoldoscsapatokat küldött be.

Nehéztüzérségi rakétatámadásokat, bombázásokat, foszforbombák alkalmazásával, a segélyek megtagadása, ami több mint 5000 halottat – többnyire civileket -, több millió menekültet és leírhatatlan társadalmi vészhelyzetet eredményezett.

Az ezt követő, 2014. szeptemberi Minszk I. megállapodásban tűzszünetről, valamint a Donbasszra vonatkozó béketerv végrehajtására irányuló lépésekről állapodtak meg, a két köztársaság de facto elismerésével. A megállapodást az ukrán kormány megszegte, és a harcok folytatódtak.

A Minszk II. megállapodás 2015. 12. 2-án megállapodtak a Minszk I. végrehajtásáról, amelynek célja a konfliktus rendezése volt, különösen: – alkotmányos reformok végrehajtása Ukrajnában és decentralizáció a donyecki és luganszki régiók tekintetében – Donyeck és Luganszk különleges státuszáról szóló törvény megalkotása – regionális választások megtartása a helyi önkormányzati területeken.

Az ukrán kormányfő, Arszenyij Jacsenyuk már egy nappal később jelezte, hogy a Minszk II-t nem fogják tiszteletben tartani, és nem mondanak le a donyecki és luganszki követelésekről. A minszki megállapodás a nemzetközi jog szerint kötelező érvényű szerződés, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2202. számú határozata megerősített, és így a nemzetközi jog szerint minden államra nézve kötelező érvényű.

A kijevi kormány nem tartotta be a minszki megállapodásokat, nemcsak a tűzszünetet szegte meg, de különösen nem hajtotta végre az alkotmányos reformot és a Luganszk és Donyeck autonóm státuszának megteremtését. Így nem csak a szerződés megsértéséről van szó, hanem a Donbassz elleni, a szerződést sértő katonai agresszió kétségtelenül háborús bűncselekménynek minősül. 10. A Donbassz elleni katonai agresszió a szerződés megsértése. Különösen a népek önrendelkezési jogát, a nemzetközi jog legalapvetőbb normáját sértették meg. A népek önrendelkezési jogát, mint minden demokratikus és igazságos nemzetközi rend alapvető jogát mindig is természetes jognak tekintették. Egyetemes jogként ez az előfeltétele minden más jognak, mind az egyén, mind pedig minden közösség számára. Önrendelkezés nélkül nincs politikai szabadság, szabadság nélkül nincs demokrácia és nincs igazságos nemzetközi rend. Igazságos nemzetközi rend nélkül pedig nincs béke. Minden helyi konfliktus mélyebb oka az önrendelkezés megtagadásában rejlik. A népek önrendelkezési joga ezért a béke, valamint a népek és nemzetek békés egymás mellett élésének legfontosabb előfeltétele. A népek önrendelkezési jogát Woodrow Wilson elnök az első világháborút lezáró 14 pontos programjában rögzítette először politikai posztulátumként, amely nemcsak a fegyverszünet indítéka volt, hanem a béketárgyalások alapjául is szolgált.

Az önrendelkezés figyelmen kívül hagyása miatt ezek nem hoztak békét, hanem új, máig megoldatlan és már kirobbant konfliktusok alapjait teremtették meg (lásd Közel-Kelet).

A második világháború idején Franklin Roosevelt elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök az 1941-es Atlanti Chartában lefektette a jövőbeli békerend alapelveit, amelynek legfontosabb célja a népek önrendelkezése volt. Ezek is üres szavak maradtak; Jaltában már más nyelv uralkodott. Ahogy az első világháború után, úgy most is megtagadták az önrendelkezést az európai központ népeinek, és a fél kontinenst idegen uralom alá helyezték.

Ennek eredményeként a népek önrendelkezési jogát, amely az ENSZ Alapokmányának 1. és 55. cikkében a nemzetek közötti békés kapcsolatok céljaként és alapjaként szerepel, csak a gyarmati népek politikai fogalmának tekintették; Európában nem volt rá szükség. Az ENSZ 1966. december 16-i két emberi jogi egyezségokmánya, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya óta az önrendelkezési jog nemcsak politikai célkitűzés, nemcsak elvként szerepel az ENSZ Alapokmányában, hanem a népek jogát képezi, és kötelező erejű. Mindkét emberi jogi egyezményben, amelyek egyéni emberi jogokat tartalmaznak, a népek kollektív joga az 1. cikkben az emberi jogok alapjaként szerepel. Mindkét egyezmény 1. cikke ugyanazt mondja ki: “Minden népnek joga van az önrendelkezéshez. E joguknál fogva szabadon határozzák meg politikai státuszukat, és szabadon alakítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”

Ennek megfelelően a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának ellenőrzéséért felelős ENSZ Emberi Jogi Bizottságának emberi jogi kommentárja is megállapítja, hogy az önrendelkezéshez való jog az összes emberi jog gyakorlásának alapvető előfeltétele. Sok tudós ezért amellett érvel, hogy az önrendelkezési jogot egy nép kollektív jogán túlmenően az egyének egyéni emberi jogára is ki kell terjeszteni. Az önrendelkezési jog kötelező jog (ius cogens) Egyöntetű vélemény, hogy a népek önrendelkezési joga kötelező jog – ius cogens. Ez azt jelenti, hogy ettől a normától semmiképpen sem lehet eltérni, még szerződéssel sem. A szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény (VCLT) 53. cikke szerint azok a szerződések, amelyek ellentmondanak valamely kényszerítő normának, semmisek.

A nemzetközi jogban egy peremptorikus norma jelentősége azon mérhető le, hogy akár visszaható hatályú (ius cogens superveniens). A CISG 64. cikke szerint minden szerződés semmis és hatályát veszti, ha később a nemzetközi jog kényszerítő erejű normája merül fel. Ennek megfelelően egy ilyen szerződés a felek akaratától függetlenül hatályát veszti. Az ÁSZF 71. cikke szerint a szerződés megszűnése azzal a hatással jár, hogy a felek mentesülnek a szerződés további teljesítésének kötelezettsége alól, és a szerződés által létrehozott jogi helyzet csak annyiban tartható fenn, amennyiben az nem ellentétes a kényszerítő normával.

A Krím számára ez azt jelenti, hogy Hruscsov 1954-es, az önrendelkezési jogot kétségtelenül sértő ajándéka Ukrajnának az ENSZ Emberi Jogi Egyezségokmányának fent említett 1. cikkének hatályba lépésével lejárt, és az Ukrajnához való tartozását emiatt sem lehet fenntartani.

Putyinnak tehát igaza volt, amikor szintén az igazság helyreállítására hivatkozott.

Tisztázzuk: a nemzetközi jogban az alapvető emberi jogok megsértésén kívül csak három olyan norma van, amely kötelező erejű jog: a népek önrendelkezési joga, az erőszak alkalmazásának tilalma és a népirtás tilalma. A területi integritás vagy az állami szuverenitás megsértése nem tartozik ezek közé! Az ENSZ Közgyűlésének 1970. október 24-i 2625 (XXV) számú határozata “Baráti kapcsolatokról szóló nyilatkozat” Az ENSZ Közgyűlésének 1970. október 24-i 2625 (XXV) számú határozata “Baráti kapcsolatokról szóló nyilatkozat” Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata mellett az ENSZ Közgyűlésének 1970. október 24-i elvi nyilatkozata, a Baráti kapcsolatokról szóló nyilatkozat, amelyet konszenzussal – azaz ellenszavazat nélkül – fogadtak el, kétségkívül az ENSZ Közgyűlésének legfontosabb határozata.

Bár formálisan nem jogilag kötelező erejű, a nyilatkozat – amint az a záró megjegyzésekből kiderül – tartalmazza az alkalmazandó nemzetközi szokásjog reprodukcióját. A Nyilatkozat kifejezetten elismeri az elszakadás jogát, akár egy különálló, szuverén állam létrehozásával, akár egy másik állammal való szabad társulással vagy egy másik államba való beolvadással. A nyilatkozat nemcsak a népek azon jogát tartalmazza, hogy szabadon dönthessenek politikai státuszukról, hanem azt a jogot is, hogy ellenállás esetén segítséget kérjenek és kapjanak az önrendelkezési jog gyakorlása érdekében. A nyilatkozat tartalmazza továbbá minden állam azon kötelezettségét, hogy tartózkodjon minden olyan erőszakos cselekménytől, amely megfoszt egy népet az önrendelkezési jogától, valamint minden állam kifejezett kötelességét, hogy támogassa az önrendelkezés megvalósulását.

A külső önrendelkezés korlátozása csak akkor adott, ha egy állam garantálja a belső önrendelkezést, azaz a teljes lakosságot képviseli a belső önrendelkezés megőrzése mellett. Még a Baráti Kapcsolatok Nyilatkozata alapján is joga volt a Krímnek elszakadni, joga volt segítséget kérni az Orosz Föderációtól, sőt az Orosz Föderációnak kötelessége volt ezt a segítséget nyújtani.

Állami szuverenitás és területi integritás

Az állami szuverenitás és a területi integritás elvét érvként használják az elszakadás ellen és az annexió igazolására.

Először is, feltűnő, hogy az állami szuverenitás tiszteletben tartására különösen azok hivatkoznak, akik egyébként az állami szuverenitást elavultnak tartják, és a nemzetállam felbomlását szorgalmazzák. Az állami szuverenitás magában foglalja az alkotmányos és jogi rend külső hatalmak befolyásától független alakításának jogát. Az államok vagy a nemzetközi jog alanyainak egymáshoz való viszonyára vonatkozik, nem pedig egy népnek az állammal szembeni jogaira. Még akkor is, ha a nép önrendelkezése és az állam szuverenitási igénye között feszültség van, az önrendelkezési jog mindenképpen elsőbbséget élvez. Az állami szuverenitásnak a nemzetközi jogban vannak határai. Nincs olyan nemzetközi szerződés, de egyetlen hazai alkotmány sem tilthatja az önrendelkezési jogot (lásd ius cogens).

A területi integritás védelmét az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 2. cikkének (4) bekezdése tartalmazza.

Nemzetek, és kizárólag az államok közötti kapcsolatokra vonatkozik, nem pedig a népekre. Nem a népeket, hanem az államokat kötelezi arra, hogy tartózkodjanak az erőszak vagy fenyegetés alkalmazásától egy állam területi integritása és függetlensége ellen.

Az ENSZ Közgyűlésének 1987. december 7-i A/RES/42/259 számú határozata szerint a népeknek joguk van az önrendelkezésért folytatott küzdelemhez, kifejezetten hivatkozva a Baráti Kapcsolatok Nyilatkozatára, amely szerint az erőszak is indokolt (a határozat 14. pontja). 1975-ös Helsinki Záróokmány A Krím elszakadásának jogellenességét gyakran az 1975-ös Helsinki Záróokmányra és az abban foglalt, a határok sérthetetlenségének (III.) és az államok területi integritásának (IV.) elvére hivatkozva indokolják. Ez az I. pontban szereplő szuverenitás elvéből következik, és a résztvevő államokra vonatkozik, amelyeknek tiszteletben kell tartaniuk egymás szuverenitáson alapuló jogait, tehát nem a népekre vonatkozik.

Teljesen figyelmen kívül hagyják és figyelmen kívül hagyják azonban azt a tényt, hogy a Helsinki Záróokmány VIII. pontja tartalmazza a népek kollektív önrendelkezési jogát, és ezen túlmenően a népek egyenlő jogait is. Az emberi jogi egyezmények 1. cikke még tovább bővül és erősödik azzal, hogy hangsúlyozza, hogy a népek akkor és úgy gyakorolhatják ezt a jogot, amikor és ahogyan akarják. A politikai státusz meghatározása mellett az emberi jogi egyezmények kifejezetten megemlítik a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődést, amelyet az egyén saját kívánságai szerint kell megvalósítani.

Szintén figyelmen kívül hagyják a Helsinki Záróokmányokban szereplő emlékeztetőt az egyenlő jogok és a népek önrendelkezési joga hatékony gyakorlásának fontosságára, valamint a kifejezett emlékeztetőt az ezen elv megsértésének minden formája megszüntetésének fontosságára.

A Helsinki Záróokmány kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy 15 évvel később a népek ereje számos országban elindította az önrendelkezés hullámát, amely egy totalitárius rendszert döntött meg, és számos népnek függetlenséget és szabadságot hozott.

Budapesti Memorandum 1994

Egy másik – jelenleg csak megkísérelt – törvénysértés a kormány azon bejelentett szándéka, hogy nem tartja be az 1994-es Budapesti Memorandumban foglalt atomfegyverekről való lemondást, és szükség esetén megkezdi az atomfegyverek gyártását.

A Putyin elnök által megfogalmazott első és legfontosabb háborús célkitűzés, nevezetesen a védelem

az orosz lakosság ellen ezért indokolt, a Donbassz elleni folyamatos katonai támadások megerősítik.

Ukrajna demilitarizálása és denácifikálása

Putyin elnök ezt követően a Donbasszon túli további háborús célnak nyilvánította Ukrajna demilitarizálását és denácifikálását, mint további háborús célt a Donbasszon túl, és ennek érdekében a Donbasszon kívüli akciókat is elrendelt.

Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy ezek a kétségtelenül háborús cselekmények indokoltak-e, a nemzetközi jog legújabb, az agressziós háborúkkal kapcsolatos doktrínáját kell megismerni. Bár a katonai fellépés csak az Egyesült Nemzetek Szervezetének felhatalmazása alapján megengedett, az elmúlt években viták folytak a háború megengedhetőségéről békefenntartási céllal és humanitárius beavatkozásokkal kapcsolatban. A nemzetközi jog új doktrínája szerint a megelőző támadó háború akkor is megengedett, ha alapvető érdekek és a biztonság veszélyeztetve látszik. A megelőző katonai csapás a lehetséges és fenyegető támadások elhárítása érdekében is indokolt.

Oroszország kétségtelenül olyan helyzetben van, amelyben a biztonsága és integritása veszélyben van. Oroszországot teljesen körülveszi a NATO, NATO-csapatok Oroszország határainak közvetlen közelében állomásoznak.

A romániai és lengyelországi rakétavédelmi rendszerek közvetlen nukleáris fenyegetést jelentenek, csakúgy, mint az európai nukleáris arzenálok felhalmozása és a Nyugat ismételt és komoly fenyegetései nukleáris fegyverekkel. Egy másik fenyegetést Oroszország joggal látott az orosz határ közelében létesített számos biolaboratóriumban. A képet az Oroszország elleni egyre kiterjedtebb gazdasági szankciók és a pontatlan ábrázolásokkal folytatott információs háború teszi teljessé. Ukrajna demilitarizálásának célja ebből a szempontból megengedhetőnek tűnik, ahol a denazifikáció állítólag azokra az ukrajnai szélsőjobboldali erőkre vonatkozik, amelyek már a második világháborúban is 50 ezer halálos áldozatot követelő orosz és zsidó mészárlásokat okoztak, és amelyek jelenleg is a Donbassz elleni háború mozgatórugói.

Összefoglalva tehát elmondható:

Nem Oroszország sérti meg a nemzetközi jogot, hanem éppen ellenkezőleg, a kijevi vezetők, akiket a Nyugat támogat, különösen pénzügyi eszközökkel és fegyverekkel, valamint a nyugati média által gerjesztve.

Nemzetközi jog helyett szabályalapú rend

Az ukrajnai háború egy újabb példa arra, hogy a nemzetközi jog már nem érvényesül. Nyugaton még csak nem is vitatják a korábbi nemzetközi jog tiszteletének hiányát és felszámolását. Nem a nemzetközi jogra hivatkoznak, hanem a “szabályokon alapuló rendre”, ahol ezt a szabályokon alapuló rendet a Nyugat diktálja, és minden eszközzel megpróbálják érvényesíteni. A hatalomnak igaza van. A nemzetközi vita és kezdeményezés a nemzetközi jog helyreállítására a következő lenne szükséges.

Eva Maria Barki

Forrás:Présház.eu