Nagy lépésre készül az Európai Unió. A posztszovjet térségbe teszi be a lábát azzal – a baltiak integrálását nem sorolnám ide –, hogy csupán a háború miatt, morális és politikai megfontolásból tagjelölti státust ajánl az erre felkészületlen Ukrajnának. Az Európai Unió fel sem fogja, hogy milyen problémákat kreál a Kijevnek tett gesztussal. Putyin ezt látja, és a brüsszeli lelkesedést figyelve alighanem elégedetten hátradől.

Viktor Csernomirgyin egykori orosz kormányfőnek tulajdonítják azt az anekdotává nemesült, az ukrán európai integrációs esélyekre vonatkozó kijelentést, miszerint Ukrajna majd Törökország után lesz az Európai Unió tagja. S mikor visszakérdeztek, hogy a törökök mikor lépnek be, kaján mosollyal csak annyit mondott, hogy soha. Csernomirgyin reálpolitikus volt, és nagyon jól látta, hogy mind Kijevnek, mind pedig Ankarának a nullával egyenlő az esélye az uniós tagságra. Az 1990-es években több éven át a miniszterelnöki posztot betöltő politikus nagyon jól felmérte a helyzetet, azt azt persze nem láthatta előre, hogy éppen Oroszország „nyitja meg” az integráció kapuit Ukrajna előtt.

„Mert ha Oroszország nem támadja meg Ukrajnát, Kijev még mindig csak álmodozna arról, hogy felléphet az integráció első lépcsőjére, és elindulhat a még így is rendkívül hosszú úton. A nyugati „jóemberkedési” versenyben ugyanis Brüsszel sem akart lemaradni, és az Európai Bizottság tagjelölti státust ajánlott Kijevnek”

Ez az ajánlás gesztus, a háború áldozatának szól, nem pedig Ukrajna teljesítményének. Mert ilyenről nem nagyon beszélhetünk. Ukrajna sem a jogállamiság, sem a sajtószabadság, sem pedig a gazdaság átalakítása tekintetében nem felkészült az uniós tagságra, sőt még arra sem, hogy egyáltalán tagjelölt lehessen. S nem a háború miatt. Ukrajnában február 24. előtt is legfeljebb gyenge demokráciáról beszélhettünk, ahol ellenzéki pártokat, médiumokat zárnak be, durván sérülnek a nemzeti kisebbségek jogai, ahol elnöki rendelettel akarják megszüntetni az alkotmánybíróságot, ahol a hatalmat sakkban tartják a szélsőséges, neonáci erők, ahol tombol a korrupció, és amely ország politikai berendezkedése oligarchikus.

„Az, hogy az Európai Bizottság elnöke morális felindultságában Ukrajnát nevezi az európai demokrácia védőbástyájának, az Európát minősíti”

Azt az Európát, amelyet a legdrámaibb időszakban vezetnek tehetségtelen politikusok, ami óriási baj. Ez az elit olyan morális alapú közhangulatot teremtett, amelyben Oroszország megbüntetésének, és immár legyőzésének vágya mindent felülír. Ez a morális alapú neobolsevik véleményterror maga alá temeti az igazságot, és sok esetben félretolja még az oly sokat hangoztatott európai értékeket is. (Biztos vagyok benne, hogy sorokban sem az Európa gyengülés miatti aggódást látja, hanem orosz propagandát. Mert így egyszerűbb és trendibb, mint vitatkozni, vagy beismerni a tévedéseket. Például azt, hogy miközben meg akarja büntetni az agresszort, lábon lövi önmagát. Ma már ott tartunk, hogy Európa jobban szenved a szankcióktól, mint a „megbüntetett” Oroszország. Közben látványosan gyengül az európai versenyképesség, a klímaváltozás ellen harcoló „zöld forradalmárok” pedig valamiféle elvakult, irreális ruszofóbiától vezérelve a szénerőműveket nyitják újra. Érti ezt valaki?

„De az sincs köszönő viszonyban a valósággal, hogy ez az elit győzelemre játszik. Beleélte magát abba, hogy Ukrajna legyőzheti Oroszországot. Közben pedig az angolszászokkal ellentétben csak úgy tessék-lássék szállítanak fegyvert”

Közben eltűri, hogy az ukrán politikusok és a diplomaták Zelenszkij elnökkel az élen lépten-nyomon megalázzák az európai hatalmak vezetőit. Követelőznek, kioktatnak és számon kérnek. Így volt ez az integráció esetében is. Kijev azonnali tagságot követelt. Valójában persze örül a tagjelölti státusnak is.

Egy szó, mint száz, az európai elitek köreiben ma tombol az irracionalitás. S ennek jegyében a lelkiismeret furdalástól vezérelve tagjelölti státussal kínálják meg a megtámadott Ukrajnát. Tényleg azt gondolják, hogy ettől az ukrán hadsereg majd megtáltosodik? Vagy álszent módon arra bazíroznak, hogy a tagjelölti státussal megnyugtatják Ukrajnát, és aztán azt csinálják vele, mint Törökországgal? Megsúgom, nem fog menni. Épp az elsősorban a nyugati elit által felkorbácsolt közhangulat miatt. Kijev ugyanis megérezte a lehetőséget – ezt csinálta már a háború előtt is ­–, és az áldozati szerepet tőkésíteni akarja. Szeretné belőle a legtöbbet kihozni. S ez sikerülhet is, ha Európa nem józanodik ki, és nem szabadul ki a saját maga állította csapdából.

„Mert nem arról van szó, hogy Ukrajnát nem kell segíteni. De nem így. Ez az út ugyanis Európa mélyrepülésének felgyorsulásához, széteséséhez vezet. S ezen az úton haladva az Európai Unió nem hogy Ukrajnán, de lassan már önmagán sem tud majd segíteni”

Európa fel sem fogja, mennyire rossz irányban indult el Ukrajna tagjelölti státusának megadásával. Ha ugyanis a kontinens legszegényebb, éppen széteső félben lévő, háborúban álló országát elindítja az integráció útján – ráadásul párban a második legszegényebb Moldovával –, akkor ezután ezt minden jelentkezővel meg kell tennie. S nem előszobáztathatja, csicskáztathatja ezeket az országokat a koppenhágai kritériumok teljesítésével. Nem kérheti számon rajtuk a jogállamiságot, a gazdasági liberalizációt, a korrupció letörését és az európai standardokat, hiszen egy átgondolatlan politikai döntéssel devalválja a tagság kritériumait. Ezek után nem mondhat nemet a Nyugat-Balkán államainak, de Ukrajna és Moldova tagjelöltté fogadása után nem utasíthatja el a náluk lényegesen jobb helyzetben lévő Grúzia hasonló kérését sem.

„Ha következetesen cselekszik, akkor az említett országokat előbb-utóbb fel kell venni. Ez a jelenlegi gazdasági trendeket nézve egyenlő az Európai Unió szétesésével, hiszen az még a legutóbbi tízes bővítést sem emésztette meg. Ha pedig kiderül, hogy esze ágában sincs belátható időn belül felvenni a jelentkezőket – több jel is egyértelműen erre utal -, akkor tovább rombolja a hitelességét”

Legalább az gyanút ébreszthetne az európai politikusokban, hogy az orosz elnök gond nélkül rábólintott Ukrajna európai integrációjára. Vlagyimir Putyin ugyanis reálpolitikus. Nagyon jól tudja, hogy Ukrajna uniós tagságának belátható időn belül – lásd Csernomirgyin – semmilyen realitása nincs. Nyugodtan tehetett tehát egy gesztust, amellyel még egyszer aláhúzhatta, hogy Moszkva csak a biztonságát félti, ezen kívül mindenre nyitott. Ha pedig mégis csak közeledne Kijev a csatlakozáshoz, még az is a Kreml malmára hajtaná a vizet. Borítékolható ugyanis, hogy ez a kérdés tovább mélyítené az Európai Unión belüli árkokat, ami pedig gyengítené az uniót. S ha Brüsszel még ezen az akadályon is átlendülne, és felvenné a tagjai sorába Ukrajnát, akkor abba belerokkanna. Az ukrán gazdaság jelenlegi állapotát látva biztosak lehetünk abban, hogy az egy évtized múlva sem lesz túl izmos. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy önmagában Ukrajnát nem lehet felvenni. Így aztán a Kremlnek ugyan van manapság gondja bőven, ám ha Vlagyimir Putyin egy pillantást vet a saját csapdáiban vergődő Európai Unióra, akkor azért elégedetten hátradőlhet.

Moszkva tér