Lassan kifullad a Böjte alapítvány, mint hír. A feledés homályába vész majd.
Ki is emlékezne rá egy hónap múlva a háború szomszédságában, az egekbe szökő árak mellett.

A bíróság teszi a dolgát, nyilván lesz majd jogerős ítélet az elkövető ellen.
A ferencesek elindítottak valami belső vizsgálatot: a Jó Isten tudja, lesz-e eredménye?
Az alapítványnál új, gondos kiválasztási módszert ígérnek a nevelők, az alkalmazottak tekintetében.

Böjte Csaba pedig a kiválasztottak – nehogy valaki félreértse, itt Orbán kiválasztottjairól van szó  – ájtatos, képmutató bűnbánatával takargatja el azt, ami messze ezen a konkrét eseten túl van, sokkal mélyebben, és amiről nagyon nem szeretnének beszélni.

Az utóbbi napokban felháborodott már mindenki liberális oldalon, akinek jogos, ésszerű kifogásai merültek fel az üggyel kapcsolatban.
És kitombolta magát mindenki, aki most ebbe kapaszkodva harsogja mindent lesöprő indulattal megkérdőjelezve az övétől eltérő, netán konzervatív gondolkodás létjogosultságát.
A gondolat és szólásszabadság és demokrácia jegyében, természetesen.

A másik, az úgynevezett nemzeti konzervatív oldalon – bár egyszer elmagyarázhatná eme oldal valamelyik szószólója, hogy ebben a mai kurzusban mi a nemzeti és mi a konzervatív -, szóval, akinek hivatalból, érdekből mosnia kellett a szennyest, még inkább felháborodottan már megtette.

A tábor többi, fanatikus, kurzus és egyházhívő része pedig sokszor elfelejtve mindent, ami keresztényi, sátánt kiáltott mindenkire, aki egyáltalán a kételkedés hangján kérdést mert megfogalmazni az alapítványnál történtekkel kapcsolatban.

A liberális kontra konzervatív-nemzeti dagonyázó adok-kapok pedig messze elkerüli a lényeget.

Mindkét tábor nagyjából eljutott arra következtetésre, hogy a rendszerben van a hiba.
Mármint az alapítvány rendszerében.
Már pedig, ami történt, az „csak” az egész, a NAGY RENDSZER  hibájának a tüneti megnyilvánulása, ami K.Sz. tettei következtében most nyilvánosságra került.

A NAGY RENDSZER, ami egyáltalán megteremtette a lehetőséget erre a borzalomra – és még sok más egyébre, ami most – még? – nem látszik, szóval a NAGY RENDSZERBEN lévő, alapvető hibák nem kerültek felszínre, az alapvető problémák nem kerültek egyik oldal látószögébe sem.

Az erdélyi, magyar nyelvű és a román média reakciói

A Böjte alapítványnál történtek helyszíne Székelyföld. Tágabban Erdély. Még tágabban Románia.
Miközben Magyarországon szinte minden sajtó így, vagy úgy érintette az ügyet, vajon mit tett mindeközben a székely, és az erdélyi magyar nyelvű sajtó?
És hogyan reagált a román média?

Az erdélyi magyar nyelvű sajtó az ügy kirobbanása után két napig teljes mértékben hallgatott, majd szorgalmas szolgalelkűséggel annyit tett, hogy végrehajtotta a magyarországi központi sajtó és politika „copi-paste” parancsait, az ügyet bagatellizáló és Böjtét mosdató, előre megírt szövegeivel.

És ezt nem csak a FIDESZ médiabirodalom tette, de ugyanígy viselkedett az RMDSZ kezében lévő sajtó is.
Sőt! A román hírportálok, amelyek ennél százszor jelentéktelenebb un. „magyar ügyekre” is úgy szoktak ugrani, mint éhes vad a prédára, most alig mutatott érdeklődést, nem lihegte túl az esetet.
Pedig hát mégiscsak a román jog érvényes és hatályos – egyelőre még – Csíkban is.

Óhatatlanul is fel kell tenni a kérdést: mi az az erő, mi az az érdek, az az összefüggés, amely egy konkrét ügyben képes hallgatást parancsolni Romániában a teljes magyar nyelvű sajtónak, és befolyásolni egy viszonylag széles skálájú, a magyarországinál jóval kevésbé polarizált és irányított román médiavilágot?
( Persze ez nem vonatkozik az ügyet feltáró Átlátszó Erdélyre, sem a közzé tevő Transtelex-re. Az egyetlen felület, amely helyt adott a témának rajtuk kívül az Informatia Libera volt.
Lehet természetesen, hogy máshol is kapott némi nyilvánosságot, ám ha volt is, egyáltalán nem bírt közvéleményt formáló, befolyásoló súllyal.)

Az erdélyi, magyar közvélemény

Erdélyben a központi direktívát mantrázók véleményét természetesen megjelenítette a sajtó.
Ezen túl pedig néhány „bátor” facebook bejegyzésen, megjegyzésen, megosztáson kívül az erdélyi közvélemény hallgat.
Miért hallgat? Nincs véleménye?  Ha nincs miért nincs, miért nem tud, mer hangot adni véleményének?

Székelyföld kicsi. Szegről végről mindenki rokon, koma, barát.
Az emberek jó részének az RMDSZ, vagy kapcsolt vállalkozásai adnak munkát, megélhetést, másik, tekintélyes részét a magyarországi támogatások, pályázatok kényszerítik némaságra.
Pedig az itt Erdélyben, Székelyföldön élőknek kell, hogy legyen – és van is – pontos, hiteles, tapasztalati rálátása a RENDSZER működésének anomáliáira.
Persze ez a tapasztalati vélemény nem jut el sem a sajtó egzisztenciális láncon tartott rabszolgáihoz, s ha el is jut:
ki merné megírni!

Befogott szájú politika

Haladjunk beljebb az erdőben!
Az RMDSZ részéről, amióta Böjte beállt az európai parlamenti választáskor az tulipános zászló mögé, semmi gond vele. Az RMDSZ “filozófiája”: A mi kutyánk kölyke, nincs miért bántani, még ha kicsit veszett is.

Hogyan reagált a Böjte ügyre az erdélyi magyar politikai szereposztásnál “ellenzéki” kéziratot kapott és betanult része?
Erre mondja azt népnyelv, hogy lapít, mint nyúl a fűben. Miért?
Pedig hát nem egy szimpla gyermekotthonról van szó, hanem a magyar és az erdélyi magyar politika által egyaránt jócskán dédelgetett intézményről.
Bármiképp is kardoskodik pl. Stoffán György, hogy “Ez nem politikai ügy, nem egyházi ügy, hanem egy alapítványnál történt szerencsétlen bűncselekmény-sorozat”. Ennél bizony sokkal többről van szó.

Tőkés Néppártja nyilván meg sem szólalhat. A Fidesz tarja lélegeztetőgépen.
Ugyanez érvényes a Székely Nemzeti Tanácsra.
A Polgári Párt? Nemzetstratégiailag évek óta halott, csak még késik az erről szóló bizonyítvány.
(Egyébként pedig -miféle autonómiát hirdetnek hallucinálhatnak olyan politikai erők(?), amelyeknek ilyen kritikus belügyben szavuk sincs a közösség felé?)
Úgy tűnik tehát a kívülálló számára, hogy a Böjte intézmény a politika minden szereplője számára nyújt valami haszonnal járót, kiszolgál politikai, üzleti érdekeket határon innen és túl.
(Jaj, csak nehogy most valaki a megmentett árvák könnyfakasztó képeire hivatkozzon! Ott is volna kutakodni való.)

A Böjte ügyet le fogják zárni. Az a szörnyeteg börtönbe kerül.
Böjte kicsit mea culpázik, talán lesz is némi technikai jellegű változás az alapítványnál.
Talán a rokoni, baráti- és elvbaráti alkalmazási preferenciák – nyugalom, nem kell nagyon megnyugodni  – átmenetileg változnak majd, talán a Magyarból menekített, nem szakemberekre sem fogják egy ideig a gyereket bízni.
A RENDSZER azonban marad.
Az RMDSZ-NER érdekházasságában dorbézoló, bujálkodó hatalmasságok és senkik nem engedhetik meg a legkisebb, lényegi változást sem.
Ahhoz legkevesebb forradalom kellene.

Ha valaki itt a valódi problémát akarná feltárni, annak nem Böjtét kell megköveznie.
Az ő felelőssége a konkrét ügyben pofon egyszerű:
alapvetően munkajogi, jogi és némiképp erkölcsi felelősség kérdése.
Egy autószerelő 30 éven át hibátlanul végezte a munkáját.
Aztán az egyik alkalmazottja kiengedett a műhelyből egy fékhibás autót. Hárman meghaltak az úton.
Többé nem kellet autót szerelnie. Sem a beosztottnak, sem a tulajnak.

Böjte csak egyszerű pap, vagyis reverendát viselő, kiképzett és felhasznált ember, aki megmámorosodva saját elhivatottságától és megigézve a hatalom, a politika és népszerűség ringató karjaitól, vakon és hittel ment, megy azon az úton, amelyre állították.
S rajta kívül hány ilyen van még, akikről most még nem szól a fáma!

Az egész, lakmuszpapír jellegű eseten túl pedig a legnagyobb vesztes a magyarországi, nemzeti-konzervatív-egyházi demagógiával elködösített, becsapott, megtévesztett, jóhiszemű emberek tömege, valamint az erdélyi magyarságnak, székelységnek a magyar és az erdélyi magyar politika kiszolgáltatott áldozatává tett, jobb sorsa érdemes egésze.

/Bezerédi