A Magyarország elleni, hazai pályán elszenvedett 4–0-s vereség sokkolta az angol futballrajongókat, azóta sokan Gareth Southgate szövetségi kapitány távozását követelik, mások a belépőjegyük árának visszaadását. A szigetországi, gyakran a szakma példaképének tartott sajtó tragikus mélyrepülésben villantja meg ezekben a napokban a nyugat-európai erkölcsi fertő bugyrait. Teveli Zoltánnak a Magyar Nemzetben megjelent, Sajgó fekély az ország testén Anglia sajtója című alábbi írása erről (is) szól.

Történelmi győzelem miatt tombol örömében Magyarország, az Anglia elleni 4–0-s siker szinte mindenkit felvillanyozott az országban.

(Azért csak „szinte mindenkit”, mert ha például beleolvas az ember a legkeményebb liberális gyűjtőhelyek kommentszekciójába, ott azért akadnak olyanok, akik ennek sem tudnak örülni, például mert ettől még 400 forint az euró, meg hát mégiscsak tíz éve fájnak nekik az épülő stadionok. De ez az ő bajuk, ezek a hangok nem ronthatják el senki kedvét, nem is érdemes velük foglalkozni, főjenek csak a saját permanens örömtelenségükben.)

A tétmeccsen elért világraszóló szenzációval a sikerre kiéhezett szurkoló nem tud betelni, s a modern kor vívmányainak köszönhetően újra és újra vissza lehet nézni a gólokat, az ünneplés feledhetetlen pillanatait.

A sportszakmai siker mellett azonban kétségtelenül túlmutat önmagán a fantasztikus győzelem. És erről a legkevésbé mi tehetünk, akik csak szeretnénk szurkolni, cseleknek, szép megoldásoknak tapsolni, góloknak örülni, zászlót lengetni.

Hogy miként fér meg egymással a sport és a politika, ez régi dilemma. Megszoktuk, hogy a baloldal a számára ellenszenves témákban üldöz mindent, ami nyomokban hazaszeretet tartalmaz, ellenben kötelezőnek akarja elismertetni azt, amit elég haladónak gondol. Ám ami az utóbbi években történt a magyar válogatott körül, az példátlan.

A tavalyi müncheni német–magyar Eb-csoportmeccs volt a nyitány, a futballünnepből pride-ot csináltak, ne feledjük azt sem, hogy tették mindezt a hatóságok, és a hazai közönség aktív részvételével. A kokit ők is megkapták a várt kiütés helyetti 2–2-es döntetlennel. A mai napig nem képesek mindezt elengedni, a múlt heti meccs fő felvezető anyagában azt taglalta a Bild, hogy mennyire fogják kifütyülni a Münchenben szívecskét mutogató Leon Goretzkát.

Nos, mint kiderült, semennyire. A kutyát nem érdekelte Goretzka. A szivárványos karszalagot előszeretettel viselő, jóemberkedő erkölcsi tanításokkal szívesen előrukkoló német sztárkapust is alaposan meglepte a kiváló hangulat a Puskás Arénában. Manuel Neuer talán túlságosan is elhitte, amit olvasott a német médiában. Néhány újságírónak álcázott fekete öves hörgőbajnok ugyanis még mindig a magyar szurkolókon rugózik, lásd azt a fajankót, aki szerint a Nationalelf elszalasztotta a lehetőségét egy erős politikai üzenetnek azzal, hogy nem provokáltak, nem térdeltek a stadionban.

Ám a német sajtón jócskán túltesznek az angolok. Ott ugyanis elképzelhetetlen, hogy a válogatott ne térdeljen. Aki a nyugati világban él, és a kinti „sokszínű sajtóból” tájékozódik, annak bizony lehet, hogy már kritika nélkül magától értetődő ez a gesztus. Sokuknak már felfedezhetetlen ennek kétszínűsége, és teljesen természetes az, hogy aki nem követi azt, amit a fősodor mond, az tőrőlmetszett gonosztevő. Elég csak megnézni a szövetségi kapitány, Gareth Southgate vagy a csapatkapitány, Harry Kane nyilatkozatait a magyar szurkolókról. Pedig a fentnevezett urak egyáltalán nem rossz „fickók” amúgy, hanem kiváló sportemberek. Csak a jelek szerint teljesen másban élnek, mint mi, és elképzelni sem tudják, hogy létezhet az övéktől eltérő nézőpont.

Angliában mindehhez hozzájön az a számunkra felfoghatatlan felsőbbrendűségi érzet, ami a brit médiát is jellemzi. Tökéletes példája volt mindennek a tavalyi budapesti meccs utáni virtuális mészárlás a magyarok ellen, a Rasszisták–Anglia 0–4-es címlap.

De hogy ez nem egyedi eset a részükről, azt már máskor is megmutatták. Több mint egy éve történt, hogy a Glasgow Rangers a Slavia Prahát fogadta, amikor is a vendégek védője, Ondrej Kudela valamit súgott a hazaiak színes bőrű játékosának, Glen Kamarának a fülébe, aki azonmód felháborodott ezen, és rasszista szidalmakról panaszkodott.

Nem tudjuk, hogy mi hangzott el, de tény: az UEFA tízmeccses büntetéssel szankcionálta a cseh hátvédet, aki emiatt az Euróba-bajnokságról is lemaradt. A reakcióból ítélve könnyen lehet, hogy Kamara igazat mondott, de bizonyíték akkor sem volt rá.

Amikor a Rangers Prágában járt, és a helyi Sparta elleni zárt kapus, így csak gyerekek által látogatható meccsen számos kiskorú gyerek fejezte ki harsányan a véleményét Kamarával kapcsolatosan, a teljes brit sajtó rasszista gyerekekről írt. Ismerős?

Nem sokkal később a cseh válogatott Wales ellen futballozott, amikor is Gareth Bale egy összecsapás során brutálisan lekönyökölte Kudelát. És akkor nézzük, miként vélekedett erről az angliai központú Sky Sports kommentátora: „Biztos vagyok benne, hogy a futball világában sokan vannak, akik nem bánják, hogy valaki az arcába könyökölt a cseh védőnek.”

Megszólalni is nehéz, annyira felháborító. És innen már egyáltalán nincs messze a BBC cégéres gazembere, bizonyos Alex Bysouth, aki a magyar himnusz meggyalázását így tálalta a hűvösen mértéktartó közszolgálatiságáról oly híres médium tudósítása során: „Ez a himnusz aztán tényleg nem volt semmi, Wolverhampton igyekszik a legtöbbet kihozni abból, hogy válogatott meccsnek adhat otthont! A szurkolók pedig nem féltek hangot adni a véleményüknek a magyar himnusz alatt.”

De nem sokkal marad el ettől a Guardian beszámolója sem, ahol a hazai szurkolók erkölcsi fölényéről írtak, miközben az angol szurkolók a telt házas Molineux stadionban a magyar himnuszt választották aktuális időpontnak, hogy a „rasszista sz…rházik” rigmust kántálják, majd a biztonság kedvéért a záró taktusokra erőteljes füttykoncertet és pfujolást választottak.

Ennyire képes az angol sajtó, s ez a sajtó, ez a közbeszéd uralkodik odakint. Hát ne legyen így duplán, százszorosan édes a keddi történelmi siker?

De bizony az! Nem véletlenül utalt a hazai sportszerűtlenségekre a magyar csapatkapitány, Szalai Ádám is a meccset követő nyilatkozatában, megköszönve a magyar szurkolóknak, hogy nem ültek fel ezeknek a hangoknak.

Mi mást mondhatnánk erre? Kedd este jó volt magyarnak lenni. Harry Kane és az angol válogatott meg térdeljen bátran Katarban, s hordhatják a szivárványos karszalagot a politikamentes futball jegyében. Minket ez már örökre a londoni csodára fog emlékeztetni.

Forrás: ehir.ro