Ha forró háborúra kerül sor az USA és egy nagyhatalom között, az annak az eredménye lesz, hogy az USA az eszkalációt választja a de-eszkaláció helyett, a katasztrófapolitikát az enyhülés helyett – nem csak egyszer, hanem újra és újra.
Az amerikai nukleáris arzenál parancsnoka egyértelműen kijelentette, hogy az ukrajnai háború csak bemelegítő gyakorlat egy sokkal nagyobb konfliktushoz, amely már a portán van.
Dave DeCamp, az Antiwar munkatársa jelenti:
-
“Az amerikai nukleáris erőket felügyelő parancsnok a múlt héten egy haditengerészeti konferencián baljós figyelmeztetést adott ki, amikor az ukrajnai háborút “bemelegítésnek” nevezte a “nagy háború” előtt, ami még csak most következik.
‘Ez az ukrajnai válság, amelyben most vagyunk, ez csak a bemelegítés – mondta Charles Richard haditengerészeti admirális, az amerikai stratégiai parancsnokság parancsnoka. A nagy háború közeleg. És nem fog sokáig tartani, de olyan próbatételek elé állít minket, amilyenek már régóta nem voltak.’
Richard figyelmeztetése azután hangzott el, hogy az Egyesült Államok közzétette új nukleáris helyzetértékelését (NPR), amely megerősíti, hogy az amerikai doktrína lehetővé teszi a nukleáris fegyverek első bevetését. A felülvizsgálat szerint az amerikai nukleáris arzenál célja “a stratégiai támadásoktól való elrettentés, a szövetségesek és partnerek biztosítása, valamint az amerikai célok elérése, ha az elrettentés kudarcot vall.””.
Úgy tűnik, Richard nem csak azt hiszi, hogy a nagy világhatalmak közötti forró háború eleve elrendeltetett, hanem korábban azt is kijelentette, hogy egy Oroszországgal vagy Kínával vívott nukleáris háború ma már “nagyon is reális lehetőség”.
Ez nem egy fotelharcos, aki egy vállalati újság vagy egy washingtoni agytröszt íróasztalánál ülve nyilatkozik, hanem a STRATCOM vezetője. Richard személyesen felügyelné azt a hadviselést, amiről beszél.
Az ilyen megjegyzésekben azt találom a legmegdöbbentőbbnek, hogy mennyire passzívnak hangzik. Richard úgy beszél a “Nagy Háborúról”, ahogy mások a kaliforniai földrengésekről, mintha egy forró háború Kínával valamiféle természeti katasztrófa lenne, ami csak úgy a semmiből történik.
Ez a fajta retorika egyre gyakoribbá válik. Az atomkorszak világháborújának leírása, mint valami, ami az amerikai birodalommal történne, és nem a birodalom által hozott konkrét A- vagy B-döntések közvetlen következménye, kezd a külpolitikai szakértők saját műfajává válni.
Az amerikai birodalom militarizmusának ez a passzív narratív felülírása nem újdonság. Még 2017-ben a Fair.org munkatársa, Adam Johnson dokumentálta, hogy a nyugati média mindig úgy írja le az Egyesült Államokat, mint aki “belebotlik” a háborúkba és “beszippantja” a katonai beavatkozásokat, mint egy csaló házastárs, aki rossz kifogásokat talál ki, miután lebukott:
“Ez a tálalás két politikai érzékenységnek is hízeleg: egy jobboldali és egy homályosan baloldali felé. Kielégíti a jobboldali nacionalista elképzelést, miszerint Amerika csak azért megy háborúba, mert a rajta kívül álló erők rákényszerítik; a vonakodó harcos, a szelíd óriás, aki csak akkor támad, ha provokálják. De a névlegesen liberális, hipszter elképzelésnek is kedvez, miszerint az amerikai hadsereg valójában inkompetens és szerencsétlen, és általában véve rossz a háborúskodásban.
Ez a legvilágosabban abban az elképzelésben fejeződik ki, hogy az Egyesült Államokat az egyébként nem háborús szándékai ellenére “belerángatják” a háborúba.
‘Az USA-t még jobban bevonják a szíriai polgárháborúba?’ kérdezte a Fox News (4/7/17).
‘Hogyan botolhat bele Amerika egy háborúba Iránnal’, hozta nyilvánosságra a The Atlantic (2/9/17),
‘Mi kellene ahhoz, hogy az USA-t háborúba rántsa Ázsiában’, spekulált a Quartz (4/29/17).
‘Trump könnyen belesodorhat minket ismét Afganisztánba’ – jósolta a Slate (5/11/17).
Az USA ‘egy szélesebb háborúba botlik’ Szíriában – figyelmeztetett a New York Times szerkesztősége (5/2/15).
“A Szíriában folyó rugalmas verseny egy végtelen konfliktus csapdájába ejtheti az USA-t” – tette hozzá a Vice News (6/19/17)”.
Tehát tisztázzuk ezt itt és most: ha forró háború lesz az USA és egy nagyhatalom között, az nem azért lesz, mert a háborúba “belebotlottunk”. Nem olyan lesz, mint egy földrengés vagy más természeti katasztrófa. Nem olyasmi lesz, ami az amerikai birodalommal történik, vagy amit az amerikai birodalomra kényszerítenek, miközben az csak passzívan áll ott Bambi-szemű ártatlanságban.
Ez a birodalom vezetői által hozott konkrét döntések eredménye lesz. Ez annak az eredménye lesz, hogy az USA az eszkalációt választja a de-eszkaláció helyett, a katasztrófapolitikát az enyhülés helyett – nem csak egyszer, hanem újra és újra, miközben egyik le- és felhajtót a másik után hagyja el. Ez az eredménye lesz a valós anyagi döntéseknek, amelyeket valós anyagi emberek hoznak, akik valós anyagi házakban élnek, miközben valós anyagi fizetést kapnak, hogy meghozzák a döntéseiket.
A másik dolog, ami feltűnő számomra az olyan megjegyzésekkel kapcsolatban, mint amilyeneket Charles Richard tett, az az, hogy mennyire furcsa és őrült, hogy senki sem reagál arra, hogy “Oké, akkor változtassunk meg mindent, amit teszünk, mert ez a legrosszabb dolog, ami történhet”.
És ne tévedjünk: ez abszolút egy lehetőség. A lehetőség, hogy elforduljunk a minden idők potenciálisan legszörnyűbb háborújának ütközési pályájáról, most is rendelkezésre áll, és még egy ideig a jövőben is rendelkezésre fog állni. Ma nem 1939-et írunk, amikor a háború már a nyakunkon van; A mai helyzet inkább idézi az I. világháború 20. század eleji előzményeit és az összes ostoba agressziót és összefonódást, amelyek végül mindkét világháborúhoz vezettek.
A II. világháború iránti kulturális rajongásunk többek között azért tett minket ostobává és őrültté, mert elfeledtette velünk, hogy ez volt az emberiség történelmének legrosszabb egyedi eseménye. Még ha egy Oroszországgal és/vagy Kínával folytatott forró háború nem is fajulna nukleáris háborúvá, akkor is kimondhatatlan borzalmakat szabadítana a Földre, amelyek nemzedékekig visszhangoznának kollektív tudatunkban.
Ettől a borzalomtól el kell fordulni. És az elfordulás ideje most jött el.
Légy az első, aki hozzászól.