„Mintegy kétezer migráns hátterű fiatalból álló csőcselék terrorizálta az észak-olaszországi Garda-tó menti városokat, a jelentések szerint nőket zaklattak szexuálisan, kirakatokat törtek be, és rendőrökre támadtak.” Ez lenne az alaphírünk, ami azt jelenti, hogy bizonyos helyeken nagyjából ezt a tudósítást is lehetett olvasni, az üggyel összefüggésben.

Az ember pedig szinte már fel sem kapja a fejét, ha nőkkel erőszakoskodó, tomboló, rabolgató észak-afrikai fiatalok kiruccanásáról olvas. Ha nem vágtak le néhány fejet (Samuel Paty), nem öltek meg egy kamionnal pár száz embert (Nizza, Berlin), vagy ha gépfegyverekkel nem mészároltak le ugyanennyi bulizót (Bataclan), akkor jóformán már a pulzusa sem emelkedik meg az átlagos hírfogyasztónak, ha pár ezer megvadult muszlim illegális partijáról olvas.

Meg ugye a szomszédunkban háború dúl, Ukrajnában bombák robbannak, nap mint nap emberek százai halnak meg, magasabbra került az a bizonyos ingerküszöb.

Csak nálunk béke van, a nyaralást is sokan tervezgetik, és nem állítom, hogy a Garda-tó a magyar emberek kedvenc üdülőhelye, de azért olvasóink közül is egészen biztosan sokan voltak már ott. Nekem például 14 éve volt szerencsém egy hétig ott nyaralni egy hetet. Gyönyörű környék, és miközben nem egy Comói-tó, nem kizárólag a dúsgazdag milliárdosok játszótere, azért egy igazi kincses doboz; takarosak a házak, szépek, tiszták és rendezettek a partok, gyönyörű a víz, és egészen kiváló a közbiztonság.

Ezért is lehetett olyan sokkoló a transzban tomboló, sáskahadként vonuló-fosztogató 18-20 éves migránsokat látni. Igen, látni, mert ahogy fentebb írtam, olvasni néhány tárgyilagos sort az eseményről, egészen más szintű élmény, egyáltalán nem ugyanaz, mint amikor a saját két szemünkkel látjuk, ahogy a migráció „kezelésének” állatorvosi lovává válik egy békés és elegáns üdülőhely.

Az okostelefonoknak köszönhetően rengeteg felvétel került fel a közösségi oldalakra, amelyeket a Facebook persze szorgalmasan cenzúráz, de Zuckerberg úr liberális cenzorainak keze nem ér el a szerkesztőség szobájáig, így a Hír TV nézői is láthatták a kocsikon és buszokon ugráló, magukból kivetkőzött félmeztelen migriket. Akik nagyon nem úgy tűntek, mintha hálásak lennének a befogadó országnak, és olyan jeleket sem lehetett rajtuk észrevenni, mintha nyíltan vagy titkon azon lennének, hogy integrálódjanak a többségi társadalomba.

Aki kicsit is ért a testbeszédhez, az egészen mást vett rajtuk észre. (Ami lássuk be, nem lehetett egy nagy mutatvány.) A migráns fiatalok azt sugározták, hogy ők az urak, a hódítók, legyőzték a helyieket; rabszolgáikká tették az olaszokat. Akiknek a nőit, rendes hódítókhoz híven, meg is erőszakolhatják, ha úgy tartja a kedvük.

És bizony úgy is tartotta. A hazai és külföldi nőjogi szervezetek ilyenkor persze csendben vannak. A „muszlim migráns” kártya üti a női jogokat. Ilyenkor nem visibál senki az isztambuli egyezményről, a megerőszakolt, zaklatott nők úgynevezett járulékos veszteségek a nagy népességcsere nevezetű játszmában.

Minden háborúban vannak ugye áldozatok.

Pont mint 2015-ben, Kölnben. Akkor is nagy volt csönd egy ideig.

De csak egy ideig…

Forrás: Magyar Nemzet