Egy ideje gyakran hallani, olvasni, amint egyes jobboldali politikusok, újságírók – erdélyi ügyekről esvén szó – szinte kinyilatkoztatják, hogy „ez az RMDSZ már nem az az RMDSZ”. Tudják: az, amelyet az idők folyamán – ők is, jómagam is – annyiszor kritizáltunk. Állításuk alátámasztásaként a szervezet vezetésében végbement személyi változásokra utalnak. Közben meg úgy tesznek, mintha harangozni sem hallottak volna a kontraszelekcióról.

Beismerem: ilyenkor rendszerint elönt az indulat, mert szerintem lényegében bizony semmit sem változott a helyzet. Ami az említett szervezetet – pártot? – illeti, semmiképp. Közismert, az RMDSZ-ben mindenki valakinek a valakije, másként nem lenne, lehetne ott, ahol… A régi vezetők is mind ott vannak a háttérben, onnan mozgatják a szálakat, befolyásolják, terelik az általuk kijelölt irányba a dolgok menetét.

Azt felejtik el sokan – vagy csak úgy tesznek –, hogy a magát az erdélyi magyarság egyedüli legitim – mert állítólag demokratikus választásokon megerősített – szervezetének tartó RMDSZ nem a legtisztességesebb úton-módon sajátította ki magának az említett, kételyekre okot adó címet. Mire gondolok? Arra, hogy – és ezt a legelfogultabb tulipán-hívők sem tagadhatják – minden eszköz a kezükben volt, van ahhoz, hogy hosszú időre bebetonozzák az erdélyi magyar politikai porondon betöltött egyeduralkodói pozíciójukat. Pénz, paripa, fegyver a szervezet rendelkezésére áll: mind a román költségvetésből a magyar közösség számára utalt, mind a magyar államtól szintén közösségi célokra folyósított pénzek felett kénye-kedve szerint diszponál. Ez az egyetlen magyarázata annak, hogy a rendszerváltás óta eltelt bő három évtized választásain az RMDSZ rendre begyűjthette a politikát illetően nem kelléképpen tájékozott magyar választópolgárok szavazatainak zömét.

Az a helyzet, hogy az RMDSZ ma állampártként nehezedik az erdélyi magyar nemzeti közösségre, ellenőrzése, sőt befolyása alatt tart minden társadalmi, gazdasági, kulturális téren kibontakozni látszó jámbor projektet, könyörtelenül eltapos, elfojt minden érdekeibe – értsd: korifeusainak és a klientúrának a magánérdekeibe – ütköző bármiféle kezdeményezést. Teszi, mert teheti, mert minden eszköze megvan hozzá. Beleértve az anyaországi támogatást is. Ismerős az érv: ha az erdélyi választók ezt az alakulatot tüntették ki a bizalmukkal, akkor az azt jelenti, hogy elégedettek a politikai teljesítményükkel, következésképpen a budapesti kormánynak is kötelessége partnerként kezelnie, elfogadnia.

A 2020-as romániai parlamenti választások előtt történt, hogy magas rangú Fidesz-vezetők – neveket most hadd, ne említsek – a kampány hevében kijelentették: aki nem az RMDSZ-re szavaz, az nemzetáruló. Fikarcnyit sem zavarta őket, hogy többnyire azokat bélyegezték meg, akik a kilencvenes évek óta a nemzeti, keresztény, konzervatív politizálást támogatták, s próbálták meggyökereztetni Erdélyben. Igaz – ezt el kell ismernem –, nem sok sikerrel…

Hiába hivatkoznak a tulipánosok az európai néppárti tagságra, attól még nem váltak – gyaníthatóan nem is válnak soha – nemzeti elkötelezettségű politikai alakulattá. Annál inkább két állam csecsén lógó parazita bűnszövetkezetté.

Szentgyörgyi László / Marosvásárhely (Forrás: PestiSrácok.hu)

Forrás: Ehír