1. A polgári engedetlenség a törvény szándékos, szelektív megsértése valamilyen létfontosságú társadalmi cél érdekében. Nem csupán igazolhatóvá, hanem szükségessé is válik olyankor, amikor egy alapvető emberi jog forog kockán, és amikor a törvényes csatornák alkalmatlanok az adott jog biztosítására. A polgári engedetlenség sokféle formát ölthet – a gyalázatos törvények megszegésétől az igazságtalan viszonyok elleni tiltakozáson át a kívánatos törvények vagy viszonyok szimbolikus életbe léptetéséig. Végső soron bizonyulhat akár törvényesnek, akár törvénytelennek az alkotmányjogból vagy a nemzetközi jogból eredően, de célja mindig a jog és az igazságosság között tátongó rés szűkítése – ami egy soha véget nem érő folyamat a demokrácia fejlődése során.
2. A törvénynek való általános engedelmességnek semmivel sincs nagyobb társadalmi értéke, mint a törvénynek való általános engedetlenségnek. A rossz törvényeknek való engedelmesség, mint a „törvények uralma” iránti elvont alázatosság beidegződése csak arra jó, hogy fokozza az állampolgárok amúgy is erős hajlamát, hogy meghajoljanak a tekintély hatalma előtt, és ne kérdőjelezzék meg a fennálló rendet. A törvények uralmának az abszolútum magaslatára emelése a totalitarizmus jele, és a totalitárius rendszerek légkörét meg lehet teremteni a demokrácia számos jellegzetességét mutató társadalmakban is. Azt hangoztatni, hogy az állampolgároknak joguk van megtagadni az igazságtalan törvényeknek való engedelmességet, és kötelességük megtagadni a veszélyes törvényeknek való engedelmességet, a demokrácia lényege: abból indul ki, hogy a kormányzat és törvényei nem szentek, hanem eszközök, amelyek bizonyos célokat szolgálnak, az élet, a szabadság és a boldogság céljait. Az eszközök mellékesek. A célok nem.
3. A polgári engedetlenség részeként az önmagukban nem helytelen törvények megsértése is a tiltakozás formája lehet egy-egy nagyon fontos kérdésben. A megsértett törvény fontosságát minden esetben a kockán forgó kérdés jelentőségével kell összemérni. Egy közlekedési szabály ideiglenes megszegése távolról sem annyira fontos, mint egy elgázolt gyermek élete; az irodákba történő, birtokháborító behatolás jelentősége eltörpül a háborús mészárlások mellett; egy épület törvénytelen elfoglalása nem akkora bűn, mint a rasszizmus az oktatásban. Mivel nem csupán konkrét törvények lehetnek elviselhetetlenek, hanem általános körülmények is, ezért tiltakozás gyanánt szükséges lehet az önmagukban amúgy nem kifogásolt törvények megszegése.
4. Ha a polgári engedetlenség erkölcsileg igazolható tiltakozás, akkor az abban résztvevők bebörtönzése erkölcstelen; a döntéssel szembe kell szállni, és a végsőkig harcolni kell ellene. A tiltakozónak semmivel sem kell hajlandóbbnak mutatkoznia a büntetés szabályának elfogadására, mint az általa megszegett szabály elfogadására. Sok esetben előfordulhat, hogy a tiltakozó úgy dönt, börtönbe megy, hogy ezáltal folytassa tiltakozását, ezáltal emlékeztesse honfitársait az igazságtalanságra. Ám ez nagyon más, mint az az elképzelés, hogy börtönbe kell mennie a polgári engedetlenséghez kapcsolódó valamilyen szabály értelmében. A lényeg az, hogy a tiltakozás szellemét mindvégig fenn kell tartani, akár börtönbe vonulás, akár a börtön elkerülése útján. A börtönbüntetésbe való bűnbánó belenyugvás, mint „a szabályok” elfogadása nem más, mint hirtelen átállás az alázatosság szellemére és a tiltakozás komolyságának lealacsonyítása.
5. A polgári engedetlenség gyakorlóinak olyan taktikát kell választaniuk, amely a lehető leginkább erőszakmentes, tiltakozásuk hatásosságának és a kérdés fontosságának megfelelően. Észszerű kapcsolatnak kell fennállnia a rendzavarás foka és a kockán forgó ügy jelentősége között. A személyeknek okozott károk és az anyagi károk különválasztása elsődleges szempont kell hogy legyen. Az anyagi javakra irányuló taktikának része lehet (ismét csak: a módszer hatásosságától és a kockán forgó kérdéstől függően): az értékvesztés előidézése (mint bojkottok esetében), a rongálás, az ideiglenes elfoglalás és a hosszú távú kisajátítás. A polgári engedetlenség minden megmozdulásában az erőt jól láthatóan és szelektíven a tiltakozás tárgyára kell összpontosítani.
6. A polgári engedetlenség által keltett rendzavarás fokát nem a fennálló rendben feltételezetten meglévő, hamis „békével” kell összemérni, hanem azzal a valóságos rendzavarással és erőszakkal, amely a mindennapi élet része, amely nyíltan kifejezésre jut nemzetközi szinten a háborúkban, ám helyben rejtve marad a „rend” álarca mögött, amely elfedi napjaink társadalmi igazságtalanságait.
7. A polgári engedetlenséggel kapcsolatos okfejtéseink során soha nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nekünk és az államnak eltérők az érdekeink, és nem hagyhatjuk, hogy az állam szervei elfeledtessék ezt velünk. Az állam hatalomra, befolyásra, gazdagságra törekszik, öncélúan. Az egyén egészségre, békére, alkotásra, szeretetre. Hatalma és gazdagsága folytán rengetegen emelnek szót az állam érdekei mellett. Ezért az állampolgárnak fel kell ismernie, hogy önállóan vagy polgártársaival közösen kell gondolkodnia és cselekednie.

Néhány szót befejezésként. Kitartóan igyekeztem cáfolni Fortas^[1] véleményem szerint hibás érvelését. Azért tettem ezt, mert az amerikai demokrácia számára sürgető kérdés, hogy

az állampolgárok ne mondjanak le a polgári engedetlenségről, mint létfontosságú fegyverről az állam már ma is félelmetes hatalmával szemben.

Nem gondolom, hogy a polgári engedetlenség elegendő: a tiltakozásnak ez a módja önmagában nem képes egy új társadalmat felépíteni. Sok más dolgot is tenniük kell az állampolgároknak ahhoz, hogy megkezdhessék az élet új rendjének kiépítését a régi közepette, hogy emberi lényekhez méltó módon élhessenek: a föld gyümölcseit, a természet melegségét és egymás rokonszenvét élvezve, ellenségeskedés nélkül, a vallás, a faj, a nacionalizmus mesterséges válaszfalai nélkül. Ráadásul a polgári engedetlenség nem minden formája erkölcsös, nem minden formája hatásos.

Azonban amikor az ember körbenéz, és látja a feketék helyzetét, a körülöttünk lévő szegénységet, a háború szakadatlan ostobaságát, a természetellenes élet egyre fokozódó csököttségét a bűzös, zsúfolt városokban, az embertelen külvárosokban – majd belegondol, mennyire tehetetlenek meglévő politikai intézményeink, mennyire nincs ráhatásuk minderre, akkor ráébred, hogy nem csupán óvatos, apró, fokozatos lépésekre van szükség, hanem forradalmi változásokra. Azt is gyanítjuk, hogy klasszikus forradalmi háború hazánkban nem valósítható meg.

Ezért arra a következtetésre jutunk, hogy csak úgy háríthatjuk el az egy helyben topogás és a kaotikus erőszak kettős csapását hazánkban, csak úgy kerülhetjük el a pusztító háborúkat külföldön, ha az állampolgárok elfogadják, használják és ellenőrzésük alatt tartják a polgári engedetlenség által keltett rendzavarást, és számtalan, ma még el sem képzelt lehetőséggel és taktikával gazdagítják, hogy emberibbé tegyék az életet saját maguk és mások számára ezen a bolygón.

A középosztálybeli Amerika kényelmes környezetében nagyon nehéz túllépni azon az elképzelésen, hogy minden jobb lesz, ha megszűnik a zavaró polgári engedetlenség, ha helyette arra szorítkozunk, hogy szavazunk, leveleket írunk kongresszusi képviselőnknek, udvariasan elmondjuk véleményünket. Ám e környezeten kívül nem ilyen kényelmes. A legtöbb embernek világszerte nem jut elég élelem; nincs rendes otthona; nincs orvosa, aki ellátná, ha beteg. Sokan vadászrepülők támadásai elől menekülnek. Valahogy ki kell lépnünk saját lezárt, légkondicionált kapszuláinkból, hogy végre átérezzük mások nehézségeit, szükségleteit. Ráébredhetünk: bármilyen gazdagok vagyunk, amíg a többiek nem élnek igazi békében, addig mi sem fogunk. Ekkor csatlakozhatunk hozzájuk, hogy legyőzzük a hamis „rendet” őrzők önelégültségét, azzal az egészséges felbolydulással, amely mindig is kísérte az igazság térhódítását.

Fordította: Piróth Attila

Forrás: tett.merce.hu