Egy zenész-révésszel beszélgettünk. A „tátos zenész” torokhangokról és az Ördög Nyelvéről mesélt.

Vörösmarti Imre különleges hangszereken játszik igazán páratlan dallamokat. Gyerekkorában a citerán kezdte, majd a legtöbb tinédzserhez hasonlóan a gitár rockos hangzása ragadta magával. Később a zenész megírta a Vazul Vére rockoperát, melynek elkészítésekor megélte milyen, amikor igazán szereti a közönség. Az évek alatt tovább tágult Imre előtt a világ, mélységes utazásokra indul az önismeret a tudatosság mezsgyéjére. Páratlan táltos meditációiban őserőt és szellemvilágot idéz, azt tartja, mindenkinek magának kell megtenni a „nagy utazást”. A Karakürt zenekar alapítójával utaztunk egy másik, mélyebb világba.

Ön évtizedek óta zenél, számos hangszeren. Melyek ezek a zeneszerszámok? Milyen irányzatokban érzi otthon magát Vörösmarti Imre?

Köszönöm a kérdést. Gyerekkoromban kezdtem, faluhelyen a citera volt elérhető, nagyon jó közösséget teremtett a felnőttekkel, még a baráti NDK-ba is eljuttatott a nyolcvanas években. Népzenével kezdtem, aztán tizenhat évesen engem is megtalált a gitár, a könnyűzene. Végig jártam a hazai klubéletet bugyrait, sokat jártunk külföldre több rock zenekarral. Fesztiválokon és motoros találkozókon muzsikáltam az elmúlt húsz évben.

A rockopera műfajban is kipróbáltam magam, rengeteg szeretetet adtam és kaptam. Néhány éve az ír buzuki lett a kedvenc hangszerem a török baglama mellett, velük az orientális, ókori zene is helyet talált az életemben. Ezekhez „hozzácsapódott” a doromb, a kaval, a torokhang, hogy kiegészítse a számomra teljes régi-új hangzásvilágot.

A stúdiómunkáknál a virtuális hangszerek jól befejezik a munkát, mint például az orkesztrális háttér. A „legújabb gyermek” a Karakürt zenekar, a világzenei palettán a magyar szellemi és zenei örökség útján halad a mai korban.

A doromb őserőket megidéző hangzása lenyűgöző. Kérem, meséljen erről a nem mindennapi hangszerről!

Ősi hangszer, az “Ördög nyelve”, tudtommal sokáig tiltott volt idehaza, úgy tartották, sötét gondolatokat ébreszt, az asszonyokban pedig buja vágyakat gerjeszt. valóban, végtelenül egyszerű hangszer, mégis rengeteg hangon képes megszólalni, és tény, hogy az embert révülésre, saját lényege felé fordulásra készteti.

Rengeteg hangolású doromb létezik, a jó dorombban lélek van. Mindegyik hangszer „visz valamerre”, célzottan is lehet a fő csakrákra hatni velük.

A doromb egyszerre statikus és dinamikus hangszer, a zenész a segítségével megmutathatja, miféle ember. Akár a didgerido, vagy a torokhang, képes módosítani az érzékelést, lekötni az elmét, hogy a valódi én átvehesse a pillanatot. Óriási energiát képes ébreszteni, életerőt.

Hasonló benyomások érnek, amikor a torokéneklést hallgatom. Mi a titka a különös hangzásnak, vagy inkább: „Hogyan működik”?

A torokéneklés keleti hagyomány. Ugyanazt teszi, mint a doromb. Legalább tizenöt féle torokhang létezik, az ember ilyenkor csak a zöngés hangszálait használja. Hallottam kazah lányokat elképesztő torokhangokon énekelni, a hallgatónak olyan érzése támad, hogy az énekes egy jóval mélyebb réteget mutat a benne rejlőből. Nálunk ezt is eltűntették, ahogy a dobokat, dobosokat is elégették I. I. István rendelete alapján. Ide tartozik, hogy a gyimesbükki skanzen idegenvezetője például úgy mutatta be nekem a gardon nevű hangszert, mint a tátosdobot pótló eszközt, mely Estván király parancsára már tiltottá lett.

A torokhang a révülést hozza, hogy kötelező dogmák helyett az ember maga tapasztaljon transzcendenciát, tudatalattit. Számomra ez a magyar hit kulcsa: “Ne higgy senkinek, nézd meg saját magad.” Mindenkinek másik oldalát mutatja a túloldal, és révület nélkül bárki beleragad az anyag káprázatába. Mindenkinek más a torokhangja, megér egy próbát; ha több szól egyszerre, az olyan, mint a teremtés hangja.

Vezetett meditációk. A zenét és a szöveget is Ön írja. Hogyan támad az ihlet ezekhez a varázslatos utazásokhoz? Milyen világba utazhat el Önnel, aki meditál?

Ezek is révülések. A révész átvisz valahová, ahol a saját útvesztőjét járja az ember. Az ihlet is innen jön, én is innen hozok zenét, szöveget, de hogy ki és mit él meg, az rajta múlik. Rendszerint hamar rájön az utazó, hogy a létezés jóval nagyobb része érhető így el, mint ami itt körülvesz. Olyan ez, mintha egy könyvtárba járna az ember.

Tud, thot, tat, tatva, ezek az egyiptomi, szanszkrit és magyar szavak segítségével az ismeret bárki számára hozzáférhető. A „tátos” szavunk is valami megnyitásáról szól. Aki sokat jár a réven túl, azt nem lehet megvezetni, sem rettegésben tartani. Ez a vak hit tökéletes ellenpárja. Biztos vagyok benne, hogy a régi ember hazajárt a tudatalattijába, és kevésbé volt befolyásolható, mint a mai ember, aki a saját világa helyett „idegen illúziómasszában” él.

Már a címe is komor hangzású a Vazul Vére rockoperának. Mit szeretett volna kifejezni, „üzenni” a történelmi művel?

A XI. század változásait akartam megmutatni a vesztesek szemszögéből, a történelem „hivatalos verzióját” ugyanis mindig a nyertesek írják. Hozzám közel álló zeneiségbe, dalokba formáltam azt az időszakot, amikor a magyar szellem a legnagyobb sebet kapta. Tulajdonképpen azóta is sodródunk, túlélünk. Egy trilógia első része indult a Vazul Vérével, várom az alkalmas időt a folytatás megírására.

Mit szeretne adni a közönségnek? Mi Vörösmarti Imre művészi hitvallása?

A Karakürt zenekarral sokat vagyunk úton a Kárpát-medencében, egyetlen üzenettel: csak befelé vezet a káoszból a kiút, mert minden választ hordozunk belül. A szabad lelkű ember képes teremteni.

Tóth A. Péter