A biztonságpolitikai elemző általában visszapillantó tükörből dolgozik, és az elmúlt események számadójaként keresi a kenyerét. Kristálygömböt csak végszükség esetén vesz elő, mivel a beigazolódott jóslatokból származó haszon nem áll aranyban a baki kockázatával. Robert C. Castel elemzése.

Most mégis az utóbbit cselekszem és szeretném felhívni a figyelmet két olyan hadszíntérre, amivel igen keveset foglalkozunk.

Hogy miért? Azért mert inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a már elveszett Donbászban – egy Pusztaapáti nagyságrendű faluban – melyik fél bírja a gémeskutat és melyik az alvéget.

Az egyik ilyen pont a Kígyó-sziget, amiről csak akkor szoktunk hallani amikor méla hadifiak virágnyelven köszöntik egymást. A szigetnek alig minősülő zátony fontosságát az adja új orosz gazdái számára, hogy egy elsüllyeszthetetlen légvédelmi korvett, és egy elektronikus hírszerzési kísérőhajó szerepét tölti be. A Moszkva cirkáló elvesztése óta az orosz haditengerészet nemigen merészkedett az ukrán partok – különösen nem Odessza – közelébe.

Ha hihetünk a legújabb jelentéseknek, ez a helyzet nemsokára gyökeresen meg fog változni.

Miért olyan fontos a Kígyó-sziget, mind az oroszoknak, mind az ukránoknak?

Többszöri sikertelen próbálkozás után az oroszoknak ugyanis sikerült olyan légvédelmi rendszereket elhelyezniük a szigeten, amelyek képesek megvédeni magukat és a szűkebb környezetüket az ukrán légi- és rakétafenyegetések ellen. Csupán idő kérdése, hogy ezeket a rendszereket további, jóval nagyobb hatótávolságú rendszerek kövessék. Mindez, párosítva a szigetre telepített elektronikus hírszerzési rendszerekkel, döntően befolyásolhatja a háború jövőjét. A helyi erőegyensúly megváltozása jelentősen fokozhatja az Odesszára leselkedő nyomást, és drámaian csökkentheti a NATO légihírszerzési eszközeinek a hatékonyságát a Fekete-tenger térségében.

A másik ilyen pont a Suwalki folyosó, amit az utóbbi napok Litvánia elleni orosz fenyegetéseinek a kontextusában érdemes megemlíteni. Tulajdonképpen nem egy, hanem két, egymást keresztező folyosóról van szó, ugyanabban a szűk, kb. 100 km hosszú sávban a lengyel-litván határ mentén. Oroszország számára ez az a szárazföldi híd ami az anyaországot összeköti a kalinyingrádi exklávéval. Ezt keresztezve húzódik az a sáv, ami összeköti a balti államokat a NATO többi részével. Tágabb értelemben pedig ez a kapocs a skandináv félsziget és a kontinens többi része között.

Hogy miért fontos erről a darab ingatlanról beszélni?

Azért, mert ez a NATO lánc leggyengébb szeme, ami évtizedek óta okoz álmatlan éjszakákat a nyugati katonai tervezőknek.

A helyzetet tovább bonyolítja két kellemetlen tény.

1. A Suwalki folyosó két oldalán állomásozó orosz csapatok számottevő fölényt élveznek a helyi NATO erőkkel szemben.
2. Az oroszoknak szerződésben biztosított szabad átjárása van az anyaországot az exklávéval összekötő útvonalakon.

Ha valaki most hadicselekre, hibrid hadviselésre, kis zöld emberkékre stb. gondol akkor, nagyjából helyben is vagyunk.

Hogyan reagálna a NATO egy “balesetre”, egy “félreértésre”, esetleg egy “terrortámadásra” ezeken az útvonalakon? Fel fogjuk-e venni a Harmadik Világháború kesztyűjét egy olyan út miatt, amin az oroszoknak eleve szabad mozgást biztosítanak az általunk dédelgetett nemzetközi szerződések?

Egy biztos. Fogott rajtunk az ősi kínai átok. Érdekes időket élünk.

Forrás: neokohn