Közösségi finanszírozással készülő dokumentumfilmek.

Kedves Barátaim, ügyünk Pártolói!

Nehéz időket élünk régóta, s Ti, akik látjátok azt is, hogy a színfalak mögött mi, miért történik, tudjátok, hogy a vihart hozó, életveszélyes felhők még csak gyülekeznek.
Mikor csap le a kultúrát, szabad, emberi világot elpusztítani készülő orkán – csak sejteni lehet.
Az erőviszonyok alapján bármilyen lehetetlennek is tűnik, bármennyire is reménytelen a vihar szítóival szembeni ellenállás, küzdelem, az igazságot felismerő és képviselő ember az utolsó lélegzetig küzd. Kell hogy küzdjön a szabad, emberi világ fennmaradásáért. Isten, a Haza, és a Jövő Nemzedéke iránti szent kötelesség ez.
Ajánlom becses figyelmetekbe és kérem pártoló, segítő támogatásotokat, hogy a „100 évvel Trianon után” című alkotás után barátaimmal együtt elkészíthessük a „Háború Európa ellen” és a „Civilizációk Harca” munkacímeket viselő dokumentumfilmeket.
Ezek a filmek már nem pusztán a világhatalom ellenünk, nemzetünk ellen elkövetett merényletének valós háttereit tárják fel, hanem folyamatában, a kezdetek óta napjainkig, lépésről lépésre követi, magyarázza, bizonyítja a történések eddigi, valós mozgatórugóit és előre vetíti a ránk váró, ellenünk, az egyetemes emberi világ ellen készülő, sötét erők tervét.
Kérlek Benneteket, álljatok mellénk, mögénk, hogy éppúgy, mint a „100 évvel Trianon után” című film elkészítésénél, ezek az alkotások is közösségi összefogással mutassák fel a gondolkodó világnak és egyben a világot uraló háttér hatalomnak, hogy még talán – Isten segítségével – nincs vége a küzdelemnek, még talán – ha összefogunk – megmenthető az emberi létezés két, Istentől kapott alapvető attribútuma: a kreatív, önálló Gondolkodás, valamint az egyéni és közösségi Szabadság.

 

Baráti üdvözlettel: Drábik János

 

Kérjük, lehetőségei szerint, Ön is és az Ön által képviselt szervezet/közösség járuljon hozzá pénzbeli támogatással ennek a nemes célkitűzésnek a megvalósulásához.

A banki utalás elvégzéséhez kövesse az alábbi útmutatót

Felelős kiadó: Juhász János Zoltán   NFT/25737/2020

 

Támogatás – Trianon film

Címzett bank:  MagNet Bank

Számla szám: 16200223-10074747

S.W.I.F.T. BIC: HBWEHUHa

IBAN szám: HU61 1620 0223 1007 4747 0000 0000

 

A  közlemény  sorába kérjük írja be: HÁBORÚ EURÓPA ELLEN Film támogatása

 

Amennyiben nem járul hozzá, hogy nevét a köszönet nyilvánító oldalunkon megjelenítsük, kérjük az utalásnál a megjegyzés rovatba írja be a NEM NYILVÁNOS szavakat.

Az adományozók részére oklevelet állítunk ki, amit a megadott e-mail címre küldünk meg. Nevüket a trianonfilm.com, KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST! oldalán felsorolva megjelenítjük.

 

Köszönjük, hogy adományával támogatja a film megvalósulását.

Dr. Drábik János író, Juhász Zoltán producer

és a Trianon-film stábja